+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2018. július 12. csütörtök, 09:28
Andy Vajna hitvese az Instagramon coming outolt ezzel kapcsolatban egy követője kérdésére válaszolva.

Van az úgy, hogy hiába a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, kaszinócsászár és tévé-tulajdonos az ember férje, ő magának pedig még saját fánkozója is van Budapest belvárosában, ez sem elég ahhoz, hogy itt, a szülőhazájában érezze magát a legjobban. Így van ezzel Vajna Tímea is, aki

 

az Instagramon vallotta be egy követője kérdésére válaszolva, hogy jobban szeret Amerikában lenni, mint Magyarországon:

 

 

Van is ott most eleget, nagyjából az év felét az USA-ban tölti, hiszen feltett szándéka, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot. Ehhez azonban a vonatkozó törvények szerint öt éven belül legalább két és fél évet Amerikában kell élnie. Ezért is repked ide-oda, mint az a közösségi médiás tevékenységéből kiderül. Jelenleg egyébként az általa kevésbé kedvelt Magyarországon tartózkodik.

 

FOTÓK: Vajna Tímea Instagramja

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Komoly etnikai és vallási ellentétek, és egy alig pár hónapja véget ért politikai válság kísérik a merényleteket az indiai-óceáni szigetországban.

Ukrajna új elnöke egy sorozat főszerepéből került az államfői székbe, a kampányban drogtesztet csináltatott magán, és 60 000 ember előtt vitázott a kijevi olimpiai stadionban.

Egy német középkorász az orvostudomány mai állása alapján vizsgálta meg az evangéliumokban leírt kereszthalált, és arra a megállapításra jutott: Jézus kómába esett, de nem halt meg.

Az Európai Bizottság leköszönő elnöke szerint sose lesz olyan, hogy Európai Egyesült Államok.

Az európai kultúrtörténetből vett festmények átértelmezésével igazolja a berlini AfD-szervezet a muszlimellenes retorikáját.

A hét kérdése

A Notre-Dame hétfői katasztrófája egész Európát megmozgatta. De vajon mi tudná összehozni a magyarokat?

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali összeültet vitázni pár ifjú politikust április 25-én az Aurórában. Regisztráljatok!

Bringázz április 28-án a Margitsziget és a Városliget között több száz másik emberrel!

Április 25–28. között a Millenáris Parkba ismét kivonulnak a kiadók, és sok szerző is ott lesz.

Hogyan teljesített az Európai Bizottság a luxemburgi Jean-Claude Juncker vezetése alatt? Április 29-én a Corvinus Egyetemen megtudhatod.

Idén 100 éves a Bauhaus. Május 4-én és 5-én megünnepelheted.

Ezt is szerettétek

György Péter a Notre-Dame-on kívül a legújabb trianoni emlékmű terveiről is beszélt az Azonnalinak. Interjú!

Mi történt a dél-balkáni országgal és a Magyarországon menedékjogban részesített Nikola Gruevszki pártjával?

Révész Máriusz kormánybiztos Azonnalinak tett ígérete szerint kátyúzni is fognak a pénzből!

Elmentünk egy kampányfórumra Újvidéken, mert most először szavazhatnak az EP-választáson a vajdasági magyarok. Riport!

Twitter megosztás Google+ megosztás