Szerző: Bogád Zoltán & Bakó Bea & Bukovics Martin
2017. november 27. hétfő, 08:15
Az jár jól, aki kussol – mondja az Azonnalinak Lovasi András, a Kiscsillag és az egykori Kispál és a Borz frontembere, akinek három koncertjét is lemondták a héten azután, hogy a Narancsban megjelent egy politizálós interjúja. Lovasi András az Azonnalinak elmondja, miért nem ment idén Tusnádfürdőre, beszél a metoo-ügyről, és arról is, hogy pár év múlva talán számára is a kivándorlás lesz a B-terv.

 

Mit iszol?

 

Vizet. Jó minőségű budai csapvizet.

 

Itt újlipótvárosi van.

 

Laktam itt. Három vagy négy évet. Szerettem. A szomszédnéni operaénekes-korrepetítor volt. Az azért persze kellemetlen volt, amikor reggel zongorával kísért ordításra ébredtem. De nagyon cuki volt, mindig mézes süteményekkel jött át – amiket nagyon szeretek –, hogy ugye nem zavart. Mondtam, hogy á, dehogy!

 

Egy híres pesti ügyvéd tisztelőd kérdését tolmácsolnánk: az 50 év dalai című koncerteden az utolsó előtti dal az Égbolt zár volt, ami egyúttal az első ráadás szám is volt. Azon túl, hogy ez egy jó szám, volt valami mögöttes gondolat, hogy ezzel jöttél vissza? Például netán foglalkoztat a halál?

 

Nekem az volt a koncepcióm, hogy legyen egy olyan szám, ahol egyedül jövök vissza, és utána a három gitáros. Majdnem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mindenesetre ezt a számot így nem nagyon játszottuk még koncerten. Ahhoz hasonlít legjobban, ahogy egy szál gitárral a Miki bácsi filmjében, A nekem lámpást adott az úr Pestemben elhangzott.

 

Tehát akkor nem készülsz a halálra?

 

Dehogy. Maximum annyira készülök rá, mint húszévesen. Sőt az ember olyankor még jobban vagánykodik a halállal. Aztán ahogy közeledik az idő, amikor eljöhet, egyre jobban ragaszkodunk a kis életünkhöz. Az ötven év inkább számvetésre alkalmas. Eddig ez volt, ez már nem lesz, ez még lehet, ilyenek.  Egy ilyen koncert is úgy indul, hogy megkeresi az embert egy promoter, hogy „ötven leszel, nem csinálunk egy koncertet?” Én meg egyéb okokból azt mondtam, hogy de. Aztán ennek folyományaként

 

megkeresett a Libri, hogy legyen egy könyv, ami az eddigi összes szövegemet tartalmazza. A legtöbbet a zeneszoveg.hu-ról töltöttem le.

 

Miért? Nem voltak meg a szövegeid?

 

Nem nagyon, de ki is kellett javítani egy csomót, mert el voltak írva. Aztán kikerestem a padlásról a gyerekkori rajzaimat, mert eldöntöttük, hogy a könyvet azokkal fogjuk illusztrálni.

 

 

Londonban milyen koncertezni?

 

Kurva jó, nagyon vicces. Ez egy elithadsereg. Akinek van ereje, hogy elmenjen otthonról, és aztán Londonban eljöjjön egy koncertre, az olyan szelekció, hogy azokat az embereket szeretni kell.

 

Akkor nem olyanok, mint a pécsi zombihadsereg? Volt egy ilyen beszólásod egy interjúban.

 

Pontosan emlékszem arra az interjúra meg az előzményre. Egy hideg szerda este tíz körül, hosszú idő után újra végigmentem a Király utcán és járókelők helyett néhány rosszarcú nagykabátost, meg tántorgó tinédzsereket és bezárt vagy üres helyeket láttam. A kontextus pedig az volt, hogy miközben óriási pénzeket kapott Pécs a kulturális főváros projektre, galériák, mozik zárnak be. Emiatt aztán kaptam hideget-meleget a város fideszes képviselőitől, meg a Márta Pistától is. Mindenki egy emberként ítélt el, mint árulót. De a nem nyilvános térben sokan igazat adnak nekem.

 

Szakad le Pécs?

 

Igen, és ez nem most kezdődött. Elég, ha annyit mondok, hogy kedves barátom, Heidl Gyuri a PTE Esztétika Tanszékének vezetője, és úgy jellemezte ezt a helyzetet, hogy a kétezres évek elején volt tizenkét rendes tanára és négy óraadó. Most pedig ketten vannak oktatók a tanszéken. Ennél többet nem kell mondani. A másik meg, hogy a lányom huszonöt éves, és Pécs helyett Budapesten tartották az érettségi-találkozójukat. Szóval én láttam végbemenni ezt a folyamatot.

 

Mit kellene csinálni ezzel?

 

A városnak olyannak kellene lennie, hogy ott tudja tartani azt a fiatal réteget, amelyik a következő húsz évben meghatározó lehetne.

 

Az a város, amelyik az érettségi után nem tudja ott tartani egy jó részét a jövendőbeli értelmiségnek, az halálra van ítélve.

 

Ennek ellenére még mindig egy zenészváros Pécs, nem? Tudsz mondani mondjuk öt újabb helyi zenekart, akik szerinted jók?

 

Hát, akiket én ismerek, és azt gondolom, hogy jók, azok a magnetes fiúk, a Mongooz and the Magnet. De van ez a Made in Pécs fesztivál, ahol fellép száz-egynéhány zenekar, többnyire helyiek.

 

Te nem szoktál elmenni?

 

Nem.

 

Mi igen.

 

Ha annyi idős lennék mint, ti, lehet, én is lemennék. Sőt biztos!

 

Mi is azért megyünk le, mert egyikünk pécsi.

 

Teljesen rendben van, hogy szeretitek ezeket az új zenekarokat. Az én generációm egyszerűen nincsen ott. Akik az én barátaim voltak, azok vagy meghaltak, vagy elmentek. Nyilván, ha lemegyek egy helyre és ott aranyos fiatalok vannak, akkor örülök, hogy milyen aranyosak a fiatalok. De ez nem ugyanaz. Pécs mondjuk nem Békéscsaba, ahonnan már ’90-es években elkezdtek elvándorolni az emberek. Pécsről csak a 2000-es években.

 

Nem az a nagy baj, hogy nagyon későn készült el az autópálya?

 

Sok minden benne van, de az például nagyon, hogy

 

Pécs nem lett olyan kiemelt városa a Fidesznek, mint Győr vagy Debrecen. Ami beruházás érkezett volna a városba, az vagy nem érkezett meg, vagy más helyre lett irányítva.

 

Tehát Pécs fejlesztése nem élvez prioritást a Fideszben. A felsőoktatás sem arra fejlődik, amerre kellene, s ez is sújtja a várost.

 

 

Azt gondolná az ember egy ilyen életműkoncert után a művész kicsit megpihen. De te nem. Most is egy próbára rohansz az interjú után.

 

Ez azért is van, hogy a nagy esemény utáni depressziót elkerüljük. Lélekben már szeptemberben túl voltunk az Aréna-koncerten és morfondíroztunk, mi legyen aztán. Egy ilyen akusztikus, dalok párban-koncepcióban maradtunk. A repertoárba beválogattunk néhány Kispál-számot is, de elsősorban olyanokat, amik nem a Kispál gitárjátékáról szólnak, hanem inkább hozzám kötődnek. Az a koncepció, hogy van kábé ötven, témája alapján párba állított dal, és azokból mindig a helyszínen derül ki, mit játszunk, a közönség húzza őket ki egy kalapból. Minden koncerten más a repertoár, más ívet adnak a dalok, nagyon élvezzük.

 

Akkor turnéra indultok?

 

Ne beszéljünk már ilyen nagyképűen, hogy turné, hiszen nincsenek turnék. Lesz néhány akusztikus koncert. S jövőre pedig tervezünk klubkoncert körutat, mert ezt a műfajt is nagyon szeretjük.

 

Mikor utoljára interjúztunk, a Kossuth-díjad után, a ’94-es turnétokról beszéltél nagy nosztalgiával. Az lett volna az utolsó?

 

Azért nem. De az igaz, hogy mikor a Kispál zenekarral jártuk az országot a kilencvenes években, akkor nem volt még ilyen nagy szakadék a budapesti lét és egy vidéki nagyváros között. Elképzelni nem tudtam volna pécsiként, hogy ide költözzek.

 

Ide vagy költözve?


A város környékén lakom. Ebben benne van nyilván a magánélet, és az is, hogy a zenekarom is budapesti. De visszatérve:

 

régen volt negyven-ötven város, ahol rendszeresen lehetett játszani. Ma van tíz-tizenkettő.

 

 

Miről szól a Húsrágó hídverő című nóta? Ezt is ügyvéd rajongód kérésére tolmácsoljuk.

 

Igazából képek voltak előttem. Egy csoporttársam faszija volt a fejemben, hogy ő egy ilyen húsrágó. Hogy hogyan lett hídverő? Nem tudom. Alapvetően egy koherens logikai rendszert találni benne nem lehet, de végül is ez nem matematika, nem?

 

Másik barátunk arra kíváncsi, hogy milyen érzés pár száz vagy ezer emberrel átéléssel elénekeltetni a koncerten, hogy „épp most szoptam le egy benzinkutast”, aztán bezsebelni érte egy Kossuth-díjat?

 

Azt nem ezért kaptam.

 

A Kossuth-díjat különben sem bezsebeltem, azt elsősorban nem kapják, hanem adják. És ezt nem én mondom, hanem nálam okosabb bácsik.

 

A döntéshozókat kell megkérdezni, miért érdemelte ki ezt az elismerést, aki ilyen mondatokat ír le. De maga a dal egy csodálatos dal. Én szeretem a mai napig. Az volt igazán vicces, mikor a magyar Dal Napja alkalmából volt valami élő közvetítés az akkor még létező Zöld Pardonból. Lévai Balázs volt a műsorvezető és felkonferálta, hogy „most pedig következik a Kiscsillag”, de nem tudták olyan gyorsan lekeverni, hogy ne hangozzon el élő adásban, hogy „most szoptam le egy benzinkutast”.

 

Nem sokkal utánad Ákos is megkapta a Kossuth-díjat. Van olyan száma, amit szívesen feldolgoznál?

 

A slágereket ismerem, amiket játszanak, ha kell, ha nem. Azokat annyira nem szeretem, de biztosan találnék azért olyat. Nincs olyan előadó, akinél ne találnék.

 

Még a Kozsótól is biztos találnék olyan számot, amit szívesen feldolgoznék.

 

S van olyan dalod, amit szívesen ajánlanál Ákosnak, hogy dolgozza fel?

 

Hát ez engem nem érdekel. De most, hogy belegondolok, a MOL-kútnált végül is szívesen.

 

Ha már ennyit beszéltünk erről a számról, ez mégis hogyan született?


Egy élmény alapján.

 

Metoo-élmény?

 

Egy megtörtént esetet dolgoz fel. Természetesen magát a sztorit én kerekítettem olyanná, amilyen. De nem is a sztori lényeg, hanem hogy a felismert énekesről azt gondolja az egyes szám első személyben éneklő férfiprostituált, hogy kollégák. Mert ugye az a vége, hogy „helló, köszönök a kollégának”.

 

A sztori: lementem a MOL-székház melletti benzinkúthoz valamikor éjszaka, hazafele menet, mert nagyon kellett WC-re mennem. Lementem az alagsori illemhelyre, és volt egy faszi a tükörnél, aki éppen a száját mosta, a benzinkutas meg jött ki egy fülkéből és a gatyáját kötötte. És rászólt erre a figurára, hogy ne álljon az utamba, engedjen oda a mosdóhoz. Nyilvánvalóan nem egy ilyen helyzet volt, de nekem a játékos képzeletem ezt hozta ki a történésekből. S a végén a csávón látszott, hogy megismert, vagy rémlettem neki, hogy talán látott a tévében, mert végül odaköszönt nekem, hogy “helló kolléga”.

 

 

Mit szólsz a metoo-ügy keltette hullámokhoz? Be fog gyűrűzni a zenébe is?

 

Az a baj, hogy összemosódnak dolgok: a büntetőjogi kategóriákat kimerítő történetek olyan, sajnos mindennaposan előforduló dolgokkal, mint a hatalommal való visszaélés.

 

Szerintem nincs olyan ember, akinek ne lenne sztorija a hatalommal való visszaélésről. Ez ugyanolyan, mint ha azt venném egy kalap alá, hogy ellopod a szomszéd pénztárcáját a bevásárlószatyor tetejéről, vagy megölsz tizenhat késszúrással egy nagymamát. Mindkettő bűn, de nem egy súlycsoport.

 

A hatalommal való visszaélés nemi kérdés?

 

Az is. De mi nem az? A szexus minden helyzetben jelen van az emberek életében. De ha kicsit empatikusabb lennék az elkövetők felé, azt mondanám, hogy nagyon kevés olyan helyzet van, ahol két egyenrangú, a társadalomban egy helyen álló ember próbálkozhat egymással, az egyik általában feljebb van, mint a másik: gazdagabb, hatalmasabb – és gyakrabban a férfiak azok.

 

Ha megtörténik egy színházigazgatóval, hogy először próbálkozik, az még lehet spontán nekibuzdulás – ha sikeres, nyilván elkezdi tudatosan működtetni ezt a dolgot, ezt az eleve mérgezett szituációt –, és akkor onnantól az már inkább ilyen ördögi dolog. Ráadásul egy színház viszonylag zárt világában ez élesebben is megfigyelhető, mint mondjuk egy bankban vagy egy nagyvállalatnál, ahol több a menekülési útvonal. A színház ebből a szempontból is egy laboratórium, ahol világosabban látszik az emberi természet működés közben.

 

Udvaroltál már részegen?

 

Csak részegen udvaroltam. De félretéve a tréfát, nekem is van egy olyan sztorim, amire nem vagyok büszke.

 

Ez ilyen verbális zaklatás volt, a kilencvenes években nagyon részegen: úgy, hogy persze semmit sem akartam a pincérnőtől. Igazi büdös paraszt voltam. Nyilván az ilyenre senki nem büszke. De rendszert nem csináltam belőle, és nem is akarok arra hivatkozni, hogy mennyire részeg voltam. Szó sem volt tapogatásról, egyszerűen csak egy elviselhetetlen fasz voltam.

 

Téged zaklattak már rajongók?


Mindenkit zaklatnak.

 

Szóval mondhatom, hogy metoo. Egyes nők elképesztő ízléssel bírnak.

 

Igaz a mondás, hogy az ördögnél csak egy fokkal legyél szebb, és akkor már zaklatnak. De verni még nem vertek meg.

 

Fogdostak?

 

Igen, de végül is nem bántam. Vicces volt. Nem éreztem magam veszélyben.

 

 

Mit gondolsz, politikusabbak a számaid, mint régebben?

 

Nem gondolom. Annyit egyetlen politikus sem ér, hogy személy szerint dalba kellene foglalni.

 

A Menetszél 2008-as, mikor egy semmiről nem szóló kistérségi konferenciáról énekelsz?

 

2005-ös. Az, hogy ma Magyarországon kezdünk újra áthallásokat észrevenni, egy másik szituáció. Erről nem mi tehetünk. Mondjuk a kilencvenes években nem volt benne a levegőben, hogy írjunk olyan dalokat, amiben burkoltan bíráljuk mondjuk a Horn-kormányt, vagy az Antall-kormányt. Most olyan közbeszéd van kialakulóban, amiben a zenésznek azt sugallják, hogy ha nem is igazodik, akkor legalább maradjon kussban. És az megéri. Például

 

volt a Narancs-interjú, amit nagyon sok lap úgy hozott le, hogy „a Lovasi utálja a Fideszt”. Amúgy nem ez van benne, bár ez is igaz.

 

Hanem az van benne, hogy utálok erről beszélni, mert láthatóan arra kell berendezkednünk, hogy a következő tíz-tizenöt évben ezek lesznek. Felvetettem egy olyan opciót, ami az egyetlen matematikailag járható út, hogy szövetséget kössön a Jobbik és a baloldal, vagyis a Fidesztől balra lévő valami, mert ez már rég nem baloldal. Erre mindenhonnan lenáciztak. Hagyjuk is. 

 

Ami az én szempontomból érdekes az az, hogy azon a héten három koncertünket mondták le.

 

Hívtak idén Tusnádfürdőre?


A Budapest Bárt hívták – köztük engem is –, de végül is nem vállaltuk el a fellépést. Nem politikai okokból: egyszerűen logisztika. Ez a Tusványos teljesen ufó dolog volt nekem akkor is, amikor a Quimbyt betámadták. Aki volt ott, az tudja, hogy ez hülyeség. Az itteni magyar közegben Tusványos az, hogy az Orbán odamegy és mond egy vereteset, de közben az erdélyi fiataloknak pedig a buli lehetősége. És nekünk is egy ritka opció, hogy ott több ezer ember előtt zenélhetünk, és ott még sose kellett az egyébként tényleg tartalmas beszélgetéseimben megvédeni a politikai nézeteimet.

 

A Narancsban azt is mondtad, nem adnál magadnak támogatást a londoni koncertre. Annyira nem gyakori, amikor egy zenész önmaga ellen beszél.

 

A jelenlegi felállásban ez egy lehetőség, arra, hogy a tőlünk elvont pénzek egy részét visszakapjuk. Ezt már sokszor elmondtam interjúkban, nem ragoznám. A mi kulturális életünkben van egy fajta bezárkózás. Még ha angolszász dominanciájú is ez az iparág, az

 

nagyon nagy baj, hogy még mindig nincsen olyan magyar zenei popprodukció, ami a nemzetközi porondon helytállna.

 

Itt a popzenén a tágabb értelemben vett popzenét értem, amit nálunk tévesen könnyűzenének mondanak. A szerbeknek, a lengyeleknek, a románoknak és a szlovákoknak is van ilyen produkciójuk, és turnéznak is vele Európában és a világban.

 

Nem a nyelvtudás hiánya az oka annak, hogy nem törtek be a nemzetközi piacra a magyar muzsikusaink?

 

Dehogyis! Az új generáció már sok nyelven beszél. Azért tartunk itt, mert a zenészek nem keresik ezeket a piacokat. Se az állam, sem pedig a menedzsmentek nem keresik a kitörést a hazai piacról. Egy-egy ilyen akad, de sokkal tudatosabban, sokkal több pénzráfordítással lehetne csak ezen változtatni.

 

 

Te nem gondolkoztál nemzetközi karrierben?

 

Nem. Volt egy-két próbálkozás külföldi koncertekkel, de végül szervezési okokból nem lett belőlük semmi. Hosszabb távon gondolkodom abban, hogy létrehozok egy menedzsmentet, ami öt-tíz év alatt esetleg nemzetközi porondra juttatna zenekarokat. Attól tartok ugyanis, hogy két-három év van még, amíg el nem éri ezt a szcénát is a putyini-modell.

 

Visszajönne a három T?

 

Hogy pontosan milyen formában azt nem tudom. De Budapestnek ez az elmúlt néhány éve, és az a pár, ami még hátravan, a legjobb évekként fog bevonulni a visszaemlékezésekbe.

 

Konkrétan mire gondolsz?


Ez most egy színes, klassz, mozgó kultúrájú város. Pont olyan, mint amilyen Szentpétervár volt mondjuk 2004 és 2009-10 között.

 

Öt év múlva hogyan képzeled az életedet?

 

Van A-terv és B-terv is. Lehet, hogy még itt fogok élni, lehet, hogy már nem.

 

Ezt hogyan értsük? Elmész messzire, és nyitsz egy éttermet?

 

Nem akarok én éttermet nyitni! Csak a családnak főzök. Ha folytatni akarom a zenélést, akkor nyilván egy közeli ország jöhet csak számításba.

 

Burgenland?

 

Nem. Szlovénia lehet, vagy Erdély. Ez a kettő, ami eszembe jut.

 

r Románia is jobb, mint Magyarország?
 

Székelyföld kurva jó! Jó pár ismerősöm költözött ki, persze ilyen csajügyek miatt is például, tehát volt valami katalizátor. De nem tekintik magukat politikai disszidensnek. Ha egy közelebbi helyet választanék, az azt jelentené, hogy valamennyire aktív maradnék, mint zenész, vagy mint előadó. Ha nagyon messzire mennék, akkor nyilván nem volna olyan látványos az aktivitás.

 

Mi a C-terv?

 

A C-terv, hogy nagyon messzire menjek, a B, hogy valamilyen közeli helyre.


És mi az a A-terv?

 

Hát hogy nem megyek sehova.

 

A nagyon messzire költözést azért nehezen viselném el. Ahhoz valami nagyon jót kellene találni, ami a helyébe léphet ennek.

 

Új-Zéland?

 

Ja.

 

Oda nem engedik be egykönnyen a migránsokat, szigorúak a bevándorlási szabályok.

 

Állampolgárságot nem lehet venni? Ha eladnám a pécsi házamat és Budapest környékit, lenne valamennyi pénzem. Talán vehetnék belőle új-zélandi letelepedési kötvényt. Bár nem tudom, az mennyibe kerül, a magyar mindenesetre, azt mondják, relatíve olcsó. 

 

 

FOTÓK: Bukovics Martin

 

 

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás