+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2019. augusztus 22. 17:32
Azért nem válaszolta meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az intézet furcsa szerződéseit firtató kérdéseinket, mert szakmaiatlannak tartotta őket. Ungár Péter képviselő aztán feltette részben ugyanezeket: azok már elég szakmainak bizonyultak a válaszhoz! Kiderült például, hogy 64 foglalkoztatott kutató mellett költ külsős cégeknél 200 milliót az intézet kutatásra, és az is, hogy a rendszeres kiadványaik nem szűntek meg, csak „máshova tevődött a hangsúly”.
2019. augusztus 12. 13:43
A természetes fogyás a tavalyi adatokhoz képest is alacsonyabb Székelyföldön.
2019. augusztus 2. 07:17
Évi több, mint egymilliárd forintból gazdálkodik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet: ebből futná saját kutatókra is, azonban a Szász Jenő-féle NSKI százmilliókat költ különböző kutatások kiszervezésére, amint az az intézet 2018-as szerződéseinek az Azonnali birtokába került teljes listájából látszik. Volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel, csináltak negyvenmillióért alig használható adatbázist, és felbukkan Kósa Lajos feleségének barátnője is.
2019. július 27. 19:15
A magyar miniszterelnök tusványosi beszédei a valóságtól való szóvirágos elrugaszkodásról szólnak. A szokásos elemek mellett az idei beszéd egyetlen érdekessége, hogy új ellensége lett hazánknak. Orbán Viktor ezúttal Finnországnak szólt be. Igen, Finnországnak! Ő! A nyakig sáros Tusványosról!
2019. július 24. 14:39
Tusnádfürdőn jelentette be Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, hogy augusztus végén demonstrálnak a katonai temetőben.
2019. június 17. 10:00
A volt román miniszterelnök korábbi uszító mondata éles ellentétben áll a szociáldemokrata EP-frakció értékeivel, mondta frakciótársa, Ujhelyi István az Azonnalinak.
2019. június 15. 07:27
Erdély autonómiája lehetetlen, Székelyföldnek meg inkább pénz kéne, mondja az Azonnalinak adott interjújában Paul-Jürgen Porr, a romániai németek RMDSZ-ének, a DFDR-nek az elnöke. Szerinte jó, hogy Klaus Johannis nem viselkedik németként a román államelnöki székben, a román autópályák olyanok, mint a férfi nemiszerv, és szívesen látna több német migránst Erdélyben.
2019. június 13. 09:43
Úzvölgyében a magyar fél nem ismerte fel, hogy egy nagyobb mechanizmus játékszere, egy jól megkomponált provokáció része az egész, és hogy a román mélyállam által dúdolt dallamra táncolni meglehetősen veszélyes dolog.
2019. június 9. 11:37
Kolozsváron a békés román-magyar együttélés mellett álltak ki, Budapesten a szélsőjobb próbált rátelepedni a román nagykövetség előtti tiltakozásra.
2019. június 7. 15:26
Mit szól hozzá a 95 éves veterán Bartha Mihály, hogy román parcellát tettek az úzvölgyi katonatemetőbe, ahol az ő bajtársai is nyugszanak? Semmi jót. Mint mondja, ők gondozták a temetőt, újították fel a kaput, román sír ott sosem volt, a románok most csak beültek a készbe, mint a veréb a fecskefészekbe. Elmeséli azt is, milyen volt, mikor legelőnek és kaszálónak használták a temetőt. Videóinterjú!
2019. június 7. 14:59
Csütörtökön elszabadultak az indulatok az úzvölgyi katonai temetőnél, ahol óriási román zászlókkal és pópákkal vonultak fel a románok, hogy megszenteljék az állítólagos román sírokat, amelyek a székelyek szerint egyáltalán nincsenek is a temetőben. Fotózkodó és randalírozó románok, sorláncban imádkozó székelyek, izgatottan dokumentáló pópák. Mutatjuk, mi történt!
2019. május 29. 15:30
Csíksomlyón misézik június elsején Ferenc pápa. De mit szólnak ehhez a székelyek? Örülnek-e a híresen „migránspárti” Ferenc pápa látogatásának? És kit látnak szívesebben Székelyföldön: a pápát vagy Orbán Viktort? Körbekérdeztük videónkban Székelyföldet, és még egy román ortodox pópa is mond szakvéleményt.
2019. május 27. 09:28
Térképen a romániai EP-választás végeredménye: az RMDSZ négy megyében is első lett, a PSD regáti uralma megtörni látszik, és ha a diaszpórán múlna, a román kormánykoalíció egyik pártja se jutna be a parlamentbe.
2019. május 19. 08:56
George Simion azt állítja, hogy megverték, de ez pont nem látszik az általa készített felvételen. Közben több román politikus is kiakadt, és a román ultrák állítólag a helyszínre készülnek.
2019. május 14. 18:05
Vajon csak az etnikai alapú szavazást tudják elképzelni a székelyek? Az Azonnali ott járt, és megkérdezte a járókelőket. Úgy tűnik, semmi nem tántoríthatja el az RMDSZ-től a székelyeket, már azokat, akik egyáltalán elmennek szavazni.
2019. május 13. 19:28
Becsületes úton messze jutunk, hirdeti magyarul is az EP-választáson harmadik helyre várt elitellenes román párt.
2019. május 9. 13:02
Arra adott ilyen talányos választ a miniszterelnök, hogy támogat-e egyáltalán bárkit csúcsjelöltnek. A kérdés nem csak azért releváns, mert nemrég Orbán bejelentette, hogy nem támogatja a Néppárt bajor csúcsjelöltjét, Manfred Webert, hanem azért is, mert a Néppárt másik esélyese, a francia Michel Barnier is elkezdett mozgolódni.
2019. május 8. 08:02
A románok egyszer csak elkezdtek építkezni egy olyan katonai temetőbe, amire a székelyek nagyon érzékenyek, és emiatt áll a bál.

összesen: 60 db | 18 db/oldal

1 2 3 4