A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.
Csak az oltatlanok számára nyílnának meg a sípályák Szlovákiában és csak az ünnepek környékén. Az iskolák egyelőre nem zárnak be, de már ez is felmerült.
A washingtoni izraeli nagykövetség szerint a történtek „súlyos szabálysértés jelentenek” a szoftver használatában, de következményekről egyelőre nincs szó.
Stummer János, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke december 9-én szeretné meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert az ügyben.
Állatvédelmi okokból kitiltanák a belvárosból a turisták körében népszerű városnéző hintókat.
Sem a Belügyminisztérium, sem az Alkotmányvédelmi Hivatal, sem a Fidesz, se Kövér László nem válaszolt arra a kérdésünkre, indul-e vizsgálat a házelnök titkokban rögzített, majd kiszivárogtatott beszéde miatt. Pedig egy kormányközeli titkosszolgálati szakértő is ellenérdekelt titkosszolgálatokat emleget az ügyben.
Az uniós adatvédelmi irányelvek szigorúbb betartására akarja rávenni a nagy techcégeket az Európai Unió – a baj csak az, hogy egyelőre ők sem tudják, pontosan hogyan is tegyék ezt.
Utasítsa el a magyar és a lengyel kormány keresetét az Európai Bíróság a jogállami mechanizmussal kapcsolatban – javasolja a testület egyik szakértője. Holé Katalin, az ELTE oktatója szerint ugyanakkor a főtanácsnok érvelésében vannak vitatható elemek.
Egyelőre az a biztos, hogy szombaton Varsóban bejelentenek valamit, ami a Fidesz jobbratolódásának újabb bizonyítéka lesz.
A boszniai szerb rendőrség két tagja tett vallomást egy perben, amiben nyolc társukat vádolják népirtással. A két tanú egy szarajevói börtönben ül – a srebrenicai népirtásban való részvételük miatt.
Székely Sándor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) tagja kötelezővé tenné a vakcinát, ezért kapott fenyegetéseket.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.