Bár már alig van idő a szavazásig, eddig gyakorlatilag csak a DK-sok és Morvai Krisztina jelentették ki határozottan, hogyan fognak szavazni.
A falu polgármestere szerint nem a náluk lévő arabok jelentik a legfontosabb hírt, sokkal inkább az, hogy a tápiógyörgyeiek a közútkezelő helyett vágják, kaszálják az állami utak mentén a füvet, és szedik a szemetet.
„Mi úgy érezzük, hogy a Hír TV jelenleg olyan állapotban van, hogy oda ellenzékinek nem szabad elmenni” – mondja Gulyás Balázs filmes szakember, a Kötöttfogás egyik szereplője.
A Fidesz bizottságban vizsgáltatná ki a Migration Aid párttá alakulását. A szervezetet vezető Siewert András sok sikert kíván ehhez.
Nyílt levélben kérik a brüsszeli képviselőket, hogy szavazzanak az eljárás élesítésére a szeptemberi szavazáson.
A Jobbik szerint Dúró Dóra lenyúlta a párt egy régi javaslatát. A Momentum több empátiát várna az ügyben nyilatkozó politikusuktól.
„Bár úgy lenne, hogy Soros György finanszírozna végre egyszer nekünk egy kampányt, sokkal egyszerűbb helyzetben lennénk” – mondta a liberális Sermer Ádám az Azonnalinak.
Dévényi Istvánt váltja a Szabadfogás élén a Pesti Srácok főszerkesztője.
Miért vállalta el mégis a Miniszterelnökség vezetését, ha nem akart miniszter lenni? Jobban csinálja-e a feladatot, mint elődje, Lázár János? Lépne-e miniszteri pályafutása után egyházi, vagy EP-képviselői pályára? Gulyás Gergelyt kérdeztük a Kolozsvári Magyar Napokon.
Míg a holland liberálisok szélsőjobboldali retorika segítségével nyertek választást, a magyar kormánynak sikerült ettől távoltartania magát – nem ez volt Gulyás Gergely egyetlen meglepő kijelentése hétfőn. A Kolozsvári Magyar Napokra érkező miniszter arra is figyelmeztette a politikusokat, hogy aki kereszténynek tartja magát, ne beszéljen folyamatosan a hitéről.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.