Azt tudni lehetett, hogy 2021-ben ráfordulni az 50-es évek sitcomjainak képi világára egészen abszurd ötlet – szuperhősökkel különösen. A Marvel új sorozata, a Wandavision egy nagyon bizarr, nagyon sajátos és mindenképpen kísérletező valami. Spoileres sorozatkritika!
Éppen tíz éve annak, hogy bekövetkezett a magyar klubtörténelem talán legnagyobb tragédiája a West-Balkánban. Három fiatal lány vesztette életét azért, mert pár totál inkompetens, opportunista balfasz úgy gondolta, hogy kimaxolják az aznap esti buli jegyeladását.
Nagyon nem mindegy, hogyan öltözik fel az ember, amikor úgy dönt, este betör a szövetségi törvényhozás épületébe, pláne a világsajtó figyelme által kísérve. Mutatjuk, mik voltak a legjobb szettek a Kapitólium ostrománál!
Nyolc nap fogvatartás után, óvadék ellenében szabadon engedték Sama’ Abdulhadi palesztin női DJ-t, miután több tucat ember számára tartott bulit a ciszjordániai Nabi Musa területén, ahol Mózes feltételezett sírja is található. Maga a hír legalább annyira érdekes, mint hogy mit mond ez el a technóról.
Szerencsére nekünk történelmi hagyatékunk a sírva vigadás, úgyhogy ennek szellemében ajánlunk most néhány szettet és playlistet!
A Cyberpunk 2077 világa jó eséllyel tűnik egy olyan jövőnek, ami a kétezres években ugyan még erős túlzásnak tűnhetett számunkra, ám 2020-ban már nem tűnik annyira elképzelhetetlennek. Kritika az utóbbi évek legjobban várt videójátékáról.
Szájer József minden bizonnyal nem volt tapasztalt partiarc. Arra még a nyugatló hanyaton is kijönnek a zsekák, ha 25 férfi ordítva reszel az ablakban, miközben bömböl a kéróból az olcsó, lakossági techno.
A Dürer Kerthez hasonló helyek bezárásával az az óriási probléma, hogy a kortárs kultúra és könnyűzene többnyire az undergroundban fogan, az úgynevezett mainstream pedig ebből eredően leginkább az underground farzsebéből tud kimászni.
November 4-e immár a magyar szórakoztatóipar leverésének napja is, miután a járvány következtében másodszorra bünteti a kormány ezt az ágazatot teljes leállítással. Felmerül a kérdés: ha korlátozás van, akkor miért csak egy iparágat korlátoznak ilyen szigorral? Nem marad más, csak a konteózás.
Marha könnyű azt mondani, hogy mindenki maradjon otthon, de ezzel egyenes út vezet a mentális gondok világába. Egy csonka családok, alkoholizmus, szar életvitelek és múltbéli terhek nyomasztotta országban ez különösen fontos szempont.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.