Így is, úgy is mozgalmi életre, pártépítésre készül a Momentum, akár bejutnak a parlamentbe, akár nem – mondja az Azonnalinak Soproni Tamás, a párt elnökségi tagja és kampányfőnöke. Semmiképp nem kötnének koalíciót a Jobbikkal, de volt jobbikosokat bevesznek a pártba. Az LMP-vel viszont el tudnák képzelni a koalíciót. Elmondja, hogy mit tanult meg a Momentumban a magyar vidékről, és hogy tényleg megpuccsolná-e Fekete-Győrt.
A választási koordinációra előre ivott Gyurcsány, másokat meg sem kínált – panaszkodtak az LMP-sek. Ti mit innátok Ferivel?
Lezajlott az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról. Az LMP-s Vágó Gábor a 444-nek sérelmezte, hogy a DK közepesen száraz pogácsával ugyan megkínálta őket, de a Gyurcsány-féle viszkiből nem adott. A Jobbik nem ment el az egyeztetésre.
Lehet, hogy volt értelme visszatérnie a pártpolitikába Vágó Gábornak: az LMP kecskeméti jelöltje a legnépszerűbb ellenzéki jelölt Bács-Kiskun megye 1. számú körzetében, derül ki egy kutatásból, ami eljutott az Azonnalihoz is. A Fidesz nagyon erős helyben, a baloldal jelöltje átlag alatt teljesít, a Jobbik gyenge.
Változott a Momentum kecskeméti jelöltjeinek indulási helye: Szarvas Koppány Bendegúz végül csak elindul az LMP-s Vágó Gábor körzetében. Eredetileg Bodrozsán Alexandráé lett volna az 1-es körzet, ezt vette át tőle az ex-DK-s.
Vágó Gábor rögtön a kecskeméti indulás bejelentésének napján bevetette az Azonnalinak ígért csodafegyverét, a szeretet erejét! Az LMP-s politikus jelezte: bármikor szívesen segít Szarvas Koppány Bendegúznak, ha a momentumos eltévedne Kecskeméten. Milyen kár, hogy nem egymás ellen indulnak!
Visszatér a pártpolitika porondjára Vágó Gábor: egykori pártja, az LMP színeiben indul Kecskeméten, ott, ahol már Petőfi Sándor is veszített. Az Azonnalinak a bejelentés mellett Vágó beszélt még a fideszesek iránt érzett szeretetéről, Karácsony Gergelynek végzett munkájáról és arról, hogy mitől szenved Orbán Viktor.
Vágó Gábor nemhogy nem tüntet a Jobbik mellett a párt ÁSZ-büntetése miatt pénteken: a volt LMP-s politikus ígéri, ellendemonstrálni fog. A Jobbik valójában egy korrupt oligarcha üzelmeinek részesésévé vált, mondja az Azonnalinak Vágó, aki sajnálja, hogy az LMP is részt vesz Vona Gábor fáklyás felvonulásán.
Bár a Momentum pártként elvi okokból nem támogatja Vágó Gábor állami vezetők bérplafonjáról szóló népszavazási kezdeményezését, a Széll Kálmán téren aláírást gyűjtő elnökségi tag, Cseh Katalin végül aláírt neki.