Ha már így felpörgött az ellenzék, ellenőriztük Budapesten, egyáltalán mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. A két tévés arcot sokan ismerik, de még ez sem jelent semmit.
„Micsoda gentleman ez a Gyurcsány Ferenc meg Fekete-Győr András, hogy voltak oly nagyvonalúak nem bolygatni a már megkötött ellenzéki megállapodásokat!” – szól a fáma az ellenzéki sikertől megittasult kommentárokban. A valóság azonban az, hogy az EP-választás ellenzéki nyertesei a felszín alatt már kőkeményen szorítják ki a levegőt a Jobbik és az LMP tüdejéből. A cél, hogy a DK és a Momentum ezen pártok romjain felemelkedve gyűrhessék maguk alá a szocialistákat is.
Bangóné Borbély Ildikó az Azonnalinak reagált a patkánybotrányra: az MSZP-s politikus szerint nem volt szerencsétlen a megjegyzése, nem a Fidesz-szavazókat patkányozta le, „de ha valaki magára veszi, azzal sem tudok mit csinálni”.
Lesz-e valaha a bringásoké a Lánchíd? Ki csinálna bringasztráda-hálózatot, és ki az, akinek gőze sincs az egészről? Budapest három főpolgármester-jelöltje válaszolt a Kerékpárosklub felvetéseire.
Van önkormányzat, amelyik segít a kedden kigyulladt párizsi székesegyháznak, de nem árulja el, mennyivel, és van olyan, amelyik a Szegedtől először érkező tízezer eurós felajánlás háromszorosát is odaadná.
Karácsonynak nem szóltak, hogy ő a polgármester? – teszi fel a kérdést Várnai László zuglói önkormányzati képviselő Karácsony Gergely parkolási mutyival kapcsolatos magyarázkodása kapcsán. Várnai az Azonnalinak bejelentette: a Civilzugló Egyesület színeiben elindul a polgármester-választáson, akkor is, ha az ellenzéki egyezkedéseken neki nem osztanak lapot. Fővárosi szinten viszont nem tudja eldönteni, hogy Puzsérra vagy Tarlósra szavazzon. Egy jó dolgot azért Karácsonyról is tud mondani. Interjú.