Ami közös, ami az államé, annak valódi gazdája és felelőse nincsen. Sokmillió magyarnak ez volt a Kádár-rendszer tanulsága, és ennek ellenkezőjéről a rendszerváltás körüli rablóprivatizáció sem tudta meggyőzni őket.
Az ingyenes parkolás mint járványügyi intézkedés már önmagában hülyeség – a hatóságok azonban úgy döntöttek, hogy akkor már ellenőrizni sem érdemes. Budapesten teljes a parkolási káosz, ilyen körülmények között nehéz lesz kinyitni a teraszokat.
A kormánypárti sajtónak és a DK-nak sincs nagyobb bulika, mint kéjes örömmel taposni magyarok ezreinek az emlékén és sírján. A halottak ezreit azonban, nemcsak a kormány, a magyar társadalom sem tudja rendesen meggyászolni a jelenlegi sajtóviszonyok között.
Hazudni nem csak állítással, kérdésekkel is lehet – most éppen azt próbálja elhitetni a kormány, hogy bármit is számít a nyitásról szóló nemzeti konzultáció. Pedig valódi, következményekkel járó és politikailag sem kockázatos kérdéseket is fel lehetett volna tenni – de a magyar kormány erre már akkor sem képes, ha éppen megtehetné.
Jelenleg úgy tűnik, hogy néhány amerikai milliárdos simán. Zuckerbergék most épp jól döntöttek, de az, hogy ezt megtehetik, legalább akkora bajt jelez, mint a sámán a Kapitóliumban.
Törvényt sérteni EP-képviselőként sem lehet, egy úton-útfélen keresztény értékek fontosságáról papoló pártszövetség nagyhatalmú embereként pedig szexpartin résztvenni és droggal szaladgálni pláne nem.
Mi, magyarok úgy iszunk rengeteget, hogy közben szinte észre sem vesszük. A száraz november lényege pont a másik tizenegy hónap, vagyis az, hogy ráeszméljünk: olyan szituációkban is természetesnek vesszük az alkoholt, amikor végképp nem az. Személyes beszámoló következik.
Szükségünk van arra, hogy lássuk egymást – nem az arctalan tömegben, futólag, idegenek között, hanem azokban az életterekben, ahol időnk nagy részét most egyébként is töltjük. Ki kell beszélnünk azokat a traumákat, amik ebben az évben válogatás nélkül mindannyiunkat értek.
A panteon, amibe sokak szerint felemeljük a Bede Zsolthoz hasonló figurákat, már nem létezik. Vagy marad az alternatív valóság, a kényelmes buborék és a safe space, vagy szembenézünk azzal, hogy a magyar társadalomnak van olyan része, aki a Vadhajtásokról tájékozódik.