Még az V. kerületi fideszes polgármestert is jobban csípi mint Karácsonyt, az MSZP-s Tüttő Katát pedig hiába tartja okos és jó nőnek, azért elindul ellene a jobbikos Losonczy Pál. De mit keres a plakátján a Sétáló Budapest logója, miközben a pártja rég kihátrált Puzsér mögül? Mit rontott el a 2018-as választáson a Jobbik, mit adott a Jobbiknak Kovács Béla, és milyen volt, mikor Simicska kivásárolta őt a Hír TV-ből? Nagyinterjú.
Miközben Rómában formálódik a balpopulisták és a balközép közös kormánya, az olasz jobboldal egymással veszekszik. A Lega és a neofasiszták nem hajlandóak együtt tüntetni a Salvini által sikertelenül megpuccsolt miniszterelnök ellen, az olasz jobboldal nagy öregje, Silvio Berlusconi pedig keményen beolvasott Salvininek, és liberális, européer jobboldalt építene a szuverenista helyett.
Jörg Haidert és a húsz évvel ezelőtti Szabadságpártot idézik az osztrák választási kampányra készített Kurz-plakátok.
Szavaznának-e jobboldali pártra, ha meleg politikust indítana? Ezt akartuk megtudni idén a Pride felvonulás résztvevőitől. A videóból kiderül, mennyire balliberális a Pride közönsége, és hitelesnek tartanának-e egy jobboldali meleg politikust. Egy egykori Fidesz-alapító slammelt is az Azonnali kamerájának!
Miért nem ment el Kálmán Olga az előválasztás eredményhirdetésére, és lehet-e még helye DK-s politikusként? Mit fog csinálni mostantól Kerpel-Fronius Gábor? Milyen érzés beállni a jobb- és baloldalt a parkolásmutyiban egyesítő Karácsony Gergely mögé? Kálmán Olga helyett Gréczy Zsolt DK-szóvivő és a momentumos Kerpel-Fronius Gábor válaszol!