Ecsenyi Áron a korábbi tüntetésein összeszedett bírságai miatt nem akarta igazolni magát: bevitték, három óra múlva elengedték, de mint mondja, közben lökdösték és inzultálták.
Kenyérsütés, az öngondoskodás és a magyar vidék: 2020-ban számos olyan dolgot fedezett fel újra Magyarország, ami egy évvel ezelőtt még egészen szürreálisnak és elképzelhetetlennek tűnt. Megnéztük, mit adtak nekünk, magyaroknak ezek a vészterhes idők. Azonnali-lista!
Erre az Európai Gyógyszerügynökség hívta fel a figyelmet, miután látókörébe került több gyanús eset.
Mi a különbség a koronavírus és az influenza között? Miért annyira fontos a maszkviselés? Miért állt ki vitázni a járványtagadókkal? És mit tehet az egyén, hogy ne fertőződjön meg? Dr. Boldogkői Zsolt virológussal és molekuláris biológussal, az MTA doktorával, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezetőjével beszélgettünk.
Pénteken Budapesten a járványügyi szigor ellen vonultak pár százan utcára. A szervező Gődény György ugyan elhatárolódott az összeesküvés-elméletektől, de a megjelentek több megfejtést is megoszottak az Azonnalival, hogy ki és mi lehet „a háttérhatalom“. Videó!