Beszámoló Mariupolból: A radiátorból leengedett vízzel éltünk túl

„Nemrég láttam egy drónfelvételt a városról, amin rajta volt a ház, amiben felnőttem” – meséli Násztya. „Az ablakok el lettek torlaszolva. Remélem, hogy édesanyám van mögöttük, és nem valaki, aki a mi házunkban keresett menedéket.” Tudósítónk beszámolója Ukrajnából.

Az oroszok Ukrajna elleni brutalitásának szimbólumává vált a dél-ukrajnai kikötőváros, Mariupol. A Fekete-tenger partján fekvő, kulcsfontosságú kikötővárost több mint hatvan napja nem tudják teljes mértékben pacifikálni az orosz erők, köszönhetően a védők szívósságának.

A heves harcok során a félmilliós városban nagyjából százezren maradtak, akik

középkori körülmények között próbálják átvészelni a háborút.

Friss víz, élelmiszer, gyógyszer hetek óta nem jutott be a városba, a melegedő időjárás miatt a romok alá szorult holttestek pedig bomlásnak indultak.

A menekülőutak mentén viszont több tucat orosz ellenőrzőponton kell átjutniuk a civileknek, mielőtt ukrán fennhatóságú területre érnek. Ilyen körülmények közül próbál próbálkozott a szökéssel a hétvégén Násztya édesapja és kistestvére, a tízéves Mása. Nem először próbálkoznak – de mit kell kiállnia annak, aki megpróbálja elhagyni Mariupolt?

„A háború kitörésének napján édesapám a mostohaanyámmal és a húgommal lemenekültek a házuk pincéjébe, és ott töltötték az első három hetet”

– mesélte Násztya a nyugat-ukrajnai Lvivben, ahol évek óta dolgozik egy autista gyerekeket segítő civil szervezetnél.

„Azt hitték, hogy csak az orosz bombáktól és töltényektől van félnivalójuk, de ahogy teltek-múltak a napok, elfogyott az élelmük és a vizük is.” Mindeközben Násztya vér szerinti édesanyja, aki a város másik oldalán élt, hamar orosz fennhatóság alá került, és megszakadt a kapcsolat.

„Azon az oldalon élt a nagymamám is. Ő Oroszországon keresztül könnyen elhagyta a várost, és Törökországon keresztül elmenekült. De édesanyámról hetekig nem tudtam semmit, úgyhogy elkezdtem azokat a listákat böngészni, amelyek a humanitárius segítségben részesülőket tartja nyilván – egy alkalommal édesanyám is beállt a sorba, és rögzítésre került – így derült ki, hogy akkor még biztosan életben volt. De azóta semmit nem tudok róla.”

A család másik fele a város nyugati oldalán nem tudott friss vizet szerezni: tengervízzel főztek, és a radiátorokban keringetett vizet itták. Ez alaposan tönkretette Mása szervezetét, így el kellett hagyniuk a búvóhelyüket, és megkísérelniük a szökést.

„Mint kiderült, ez nem kevésbé veszélyes vállalkozás, mint a városban maradni”. Az első orosz ellenőrzőpontnál a vizsgálatot végző katona szemmel láthatóan valamilyen szer hatása alatt volt, miközben egy gépkarabély lógott az oldaláról.

„Ezt követően az édesapámnak le kellett vetkőznie meztelenre, hogy az oroszok megnézhessék, nincsenek-e hazafias tetoválásai, illetve, hogy nincs-e a nyakán és a hátán a puska szíja által kidörzsölt csík, ami azt jelenti, hogy fegyveres volt az ukránok oldalán.”

Miközben az édesapát mustrálták, Násztya mostohaanyjának és kishúgának keresztkérdésekre kellett válaszolniuk, amik a politikai nézeteiket firtatták, illetve átnézték a telefonjukat, közösségimédia-profilukat. A család szerencséjére nem találtak semmit, amibe beleköthettek volna, de így is vissza kellett fordulniuk, a katonák elmondása szerint ugyanis a következő ellenőrzőpontnál háromezren voltak előttük, amiből naponta kétszázat engedtek át.

A hosszú sorban állás egy spontán tábor kialakulásához vezet az úton, „ahol egyre több járvány üti fel a fejét köszönhetően annak, hogy többezer emberre jut négy-öt vécé és zuhanyzó, miközben az orosz katonák zaklatják a sorban álló utasokat.” Mása állapota jobbra fordult, így a család menedéket keresett egy, a városon kívül eső tanyán, ahonnan a napokban próbálkoznak meg újra ukrán fennhatóságú területre jutni.

„Nemrég láttam egy drónfelvételt a városról, amin rajta volt a ház, amiben felnőttem.” – meséli Násztya – „Az ablakok el lettek torlaszolva. Remélem, hogy édesanyám van mögöttük, és nem valaki, aki a mi házunkban keresett menedéket.”

NYITÓKÉP: Mariupol, fotó: ukrán belügyminisztérium, Wikimedia commons