1921-ben egy isztriai bányában fellázadtak a munkások és összetűzésbe kerültek a helyi olasz fasisztákkal. A lázadók még egy köztársaságot is kikiáltottak, amit száz éve ezen a napon vertek le. Az olasz és a horvát baloldali emlékezetpolitikában az első antifasiszta lázadásként illik rá emlékezni.
Giovanni Pipan olasz szocialista politikus 1921 márciusában éppen úton volt Triesztből a nyugat-isztriai Labin (Albona) városába. Az ok: a helyi bányászok sztrájkba kezdtek, mert elégedetlenek voltak munkakörülményeikkel és fizetésükkel. De nem volt igazán vezéralak köztük, ezért
Isztria ekkoriban – az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése után – ugyanúgy az Olasz Királysághoz tartozott, mint Trieszt. A munkásmozgalom pedig az észak-adriai térségben már a Habsburg-időkben is többnemzetiségűként szerveződött: olasz, horvát, szlovén vagy német melósok közösen tömörültek. A Habsburg-kori Trieszt egyik munkásvezére például magyar volt: Domokos Lajos.
Pipan azonban nem jutott el Labinig rögtön, mert Pazinban (Pisinóban), ahol át kellett volna szállnia, helyi fasiszták verték össze. Ugyan túlélte a támadást, de nem tudott a sebesülései miatt továbbutazni, vissza kellett térnie Triesztbe. A hír azonban elérte a bányászokat, akik annyira bedühödtek, hogy nem csupán sztrájkot hirdettek – de egy önálló köztársaságot is.
elvégre indokát egy fasiszta támadás adta. Zászlajuk egy sarlókalapácsos vörös lobogó lett.
A bányászok között mindenféle nemzetiségűek voltak – az ország hivatalos nyelve azonban az olasz és a horvát lett, elvégre azt mindenki értette a környéken. Az összevert Pipant távollétében is vezetőjükké választották. „Kova je naša” (azaz „Miénk a bánya”) – hangzott a jelszavuk. Ugyanis már rég nemcsak magasabb bérezést és jobb körülményeket, hanem a magántulajdonban lévő bányák társadalmiasítását is követelték.
Mivel Pipan nem tudott jelen lenni, a bányászok szervezését egy helyi báró vette át: Giovanni Tonettit baloldali elkötelezettsége miatt „vörös báróként” ismerték. A bányairányítást a bányászok vették át, maguk közül nevezték ki Dagobert Marchigot új igazgatónak. Attól azonban tartottak, hogy a régi olasz területekről származóak – akiket „regnicolinak” neveztek a Habsburg Monarchiában – nem fogják a lázadást támogatni, elvégre ezen olaszok nem szívesen közösködtek a délszlávokkal – emiatt tehát
Több, mint egy hónapig eltartott a lázadás. Március végén az olasz állam – ekkoriban még nem a fasiszták voltak hatalmon Rómában – a tenger felől próbálta meg támadni az isztriai lázadókat, elvégre Labin (Albona) a tengerparton fekszik. A bányászok nem adták meg magukat városuk eleste után sem, hanem a mögöttes hegyvidékbe menekültek, Štrmac környékén barrikádozták el magukat, és rendezkedtek be partizánharcra.
és valamennyi (közel 60) bányászt letartóztatták. A harcokban már Pipan is jelen volt, azaz ő is fogságba került – ő az egész lázadásért vállalta a felelősséget, és kérte: a bányászokat ne ítéljék el.
Végül 52 bányász ellen zajlott Pólában a per 1921-ben – de végül mindet felmentették. Többek között arra hivatkozva, hogy meg lettek tévesztve kommunista agitátorok által. Pipan 1922 után, a fasiszta hatalomátvétel miatt az Egyesült Államokba távozott, ahol a chicagói szakszervezeti mozgalom egyik ismert alakja lett
A labini (albonai) köztársaság emléke azonban megmaradt az olasz és a délszláv baloldalon is. Noha 1921-ben még nem voltak hatalmon a fasiszták Olaszországban, főleg az észak-adriai régióban erősen jelen voltak, elvégre Isztriát és Triesztet meg akarták „tisztítani” a délszlávoktól. 1920-ben olasz fasiszták például felgyújtották Triesztben a szlovén kisebbség kulturális és politikai székházát a belvárosban. Azaz
azaz a különféle ellenálló mozgalmak nem is annyira az olasz állam, hanem a fasiszták ellen irányultak.
Az idei százéves évfordulóra a horvát közszolgálati tévé egy dokumentumfilmmel készült, amiben az egykori lázadók ma is helyben élő leszármazottai nyilatkoznak. A bányászköztársaságra különösen Jugoszláviában emlékeztek mindig meg – de az akkori történelemszemlélet
A százéves évfordulót megünnepelte Zoran Milanović szocdem államelnök is. A politikus Labinban elmondott beszédében felidézte, hogy nagyapja is egy ideig bányász volt, majd Tito partizánjaként vett részt Trieszt felszabadításában 1945-ben. A politikus a labini köztársaság kapcsán kiemelte, hogy összehasonlítva például a magyar tanácsköztársaság résztvevőit ért retorziókkal, a labini bányászokat nem ítélték el. Milanović azt mondta, hogy a 20. századot két szélsőség, a nácizmus-fasizmus és a kommunizmus határozta meg,
Valter Glavičić, Labin polgármestere azt hangsúlyozta beszédében, hogy „büszkének kell lenni arra, hogy itt, a kelet-isztriai partoknál a bányászaink egykoron, 1921-ben felismerték az antifasizmust mint egyetemes értéket”.
Az idei évforulóra a kommunista Munkásfront is megemlékezett: a titóista párt isztriai aktivistái
A Munkásfrontot az a Katarina Peović vezeti, aki kiszakadt a radikális baloldali pártokat tömörítő Možemo-koalícióból, mert nem találta őket eléggé kommunistának és jugoszlavistának. A politikusnő Fiumében pályázik májussal a polgármesteri tisztségre.
NYITÓKÉP: Idei megemlékezés Labinban / Radnička Fronta Istra, FB
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.