Egy kis holland neonáci párt elnökének életéről készült dokumentumfilmen keresztül nyerhetünk betekintést a közéleti keménység és a magánéleti kedvesség ellentmondásaiba. Miért hívták a gyerekét sajtfejűnek? Hogyan lesz a Mikulás krampuszaiból politikai ügy? És mennyire áll közel a neonácikhoz Geert Wilders vagy Thierry Baudet?
Constant Kusters, a holland neonáci Népi Unió (NVU) elnöke beengedte egy dokumentumfilm stábját a családi életébe is. Miközben a többgyerekes édesapa ebben lehetőséget látott, hogy a nézeteit népszerűsíthesse, a dokumentumfilm bemutatja: noha Kusters és csapata maga nem túl jelentős, a nézeteik egyre inkább teret nyernek a politikai középen is. (A magyarul Miénk a haza címen látható filmet a BIDF-en, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is vetíteni fogják.)
Kusters már fiatalon a bevándorlásellenes mozgalmakban politizált – látható is róla egy felvétel, ahol arról beszél, hogy ő holland ételen kívül mást nem is enne meg. Ehhez hű is maradt. Amikor a kislányával az egyik állami ünnepen kimennek a kisvárosuk főterére megnézni a különféle programokat, a kislánya örömmel visz oda neki egy Suriname-i ételt (a dél-amerikai Suriname egykoron holland gyarmat volt), de
Kusters szerint „Hollandia a hollandoké” – azaz nem szeretne egy olyan országban élni, ahol nem a holland tradíciók, szokások (így akár ételek) a meghatározóak. Hogy ki a holland, arról is világos elképzelése van – pusztán az állampolgárság nem elég bizonyíték neki. A hollandok
Nemcsak azt tudjuk meg, mit szeret Kusters, de azt is, kiket nem. Ezek főleg a kisvárosában élő szírek és eritreaiak. Amikor a kisfiával sétálni megy a környékükre,
A Népi Unió nem egy nagy párt, bent sincs a hágai parlamentben. Azonban más pártok is kezdik átvenni a témáikat – és Kusters szerint eleve ez a cél: befolyásolni a közbeszédet.
Hollandiában a bevándorlásellenes szélsőjobb már a 2000-es évek elejétől erős volt, akkoriban robbant be a homoszexualitása miatt is iszlámellenes Pim Fortuyn, akit a 2002-es parlamenti választások előtt egy radikális állatvédő lőtt le. Pártja azonban a második legnagyobb erő lett 2002-ben, a politikust pedig 2004-ben a katolikus országrész közszolgálati adója, a KRO „a történelem legnagyobb hollandjává” választotta. Fortuyn pártja aztán teljesen eltűnt, de ma
Egyrészről a Geert Wilders vezette Szabadság Pártja (PVV), amely főleg az alsóközéposztályban jelenlévő idegenellenességre épít, és a most márciusi parlamenti választásokon jó eséllyel a második legnagyobb párt lesz.
Fortuyn intellektualizmusát és eleganciáját inkább a másik szélsőjobboldali párt, a Fórum a Demokráciáért (FvD) elnöke, Thierry Baudet jogfilozófus képviseli. Noha a pártelnököt számos híve otthagyta (a párton belüli konfliktusokról itt írtunk részletesebben), most is ott lesz a parlamentben. Sőt, ezúttal egy harmadik szélsőjobboldali párt is elindul eséllyel a parlamenti választásokon: a Baudet-szakadárok alapította Helyes Válasz (JA) kifejezetten Pim Fortuyn örökösének tartja magát.
A filmben szereplő Kusters
Itt a határok azonnali lezárását, a menekültek kitoloncolását és a pedofilok kasztrálását követelik a Kusters-hívek plakátjaikkal.
De az idegenellenesség nem csak a szélsőjobboldalon van jelen. Hollandiában – amely a gyarmati múltját a mai napig alig dolgozta fel, noha a lakosság majdnem harmadának eleve indonéz ősei vannak (Baudet is részben indonéz származású) – az elmúlt években a Mikulást holland hagyományok szerint követő Fekete Péterek miatt alakult ki vita. A Fekete Pétereket ugyanis fehérek alakítják, akik „négert” imitálnak – néha például esetlen táncokkal próbálják meg ezt. A posztkolonialista baloldal szemében azonban a „blackfacing” – azaz az arc feketére festése, és ezzel egyfajta klisészerű „néger”-képnek való megfelelés – régóta bírálat tárgya.
– a Rutte vezette neoliberális és szoft-EU-kritikus VVD-pártnak van a legnagyobb esélye arra, hogy megnyerje a márciusi parlamenti választásokat. A széljobbra való kikacsintásaival a politikus ügyesen tud a Wilders- és Baudet-szavazók között is halászni magának voksokat.
A dokumentumfilmben egyszerre láthatjuk Kusters mindennapjait – amint énekelve ebédelnek, társasjátékoznak –, de ezeket is átszövi a politika, a gyerekek is be vannak vonva a plakátok készítésébe, cipelésébe. Az egyik családi grillpartin például „Bevándorlók nem szívesen látottak” feliratú zászlókat lehet nyerni a bingón. Az ideológiai vonalasság azonban nincs minden gyereknél meg,
A család bevonásának sokszor negatív következményei is vannak. Kusters egyik kisfiát egy menekültgyerek az iskolában „hülye sajtfejűnek” csúfolja (a „sajtfejű” a hollandok ismert gúnyneve), egy másik gyereket pedig egy holland nő nácizta le az utcán. Mindazonáltal a bevándorlókkal sincsenek komoly konfliktusok: amikor a kispárt standol, a mellettük elbicikliző szírek a párt köszöntésével (az ökölbe szorított kézzel) ordítják oda, hogy „Hollandia egy jó ország”.
A film alapvetően objektív képét adja egy szélsőjobboldali családnak, ahol a mindennapokat is az ideológia határozza meg – a gyerekeknek is ezért különféle germán istenneveik (Odin, stb.) vannak. A fim végén pedig az ötödik kisfiú is megszületik, mert az apa azt akarja, hogy
A bejátszott filmrészletek – amelyek a Hollandiában is egykoron erős antiszemitizmusról, a mai napig nem feldolgozott gyarmati múltról és a Fekete Péter melletti majdnem összholland kiállásról szólnak – azonban azt sugallják: ha Kusters biológiailag nem is tudja benépesíteni az országot, nézeteivel sok nagypárt politikusát már megtermékenyítette.
NYITÓKÉP: Constans Kusters zászlót rak ki a filmben a házára / Holland Népi Unió (NVU), FB
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.