A világháborús retorikával a kormány legalább három legyet üthet egy csapásra, de nem érdemes ezzel túl sokat foglalkoznunk.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Amikor szerdán egy kollégám felhívta rá a figyelmemet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök állítólag finoman lenácizta brüsszeli politikai ellenfeleit, csak legyintettem.
Igen, az utazás előtti videójának az állt a leírásában, hogy „Irány Brüsszel. Este tárgyalások, holnap partraszállás”, és igen, az angol fordításban a partraszállás „D-Dayként” szerepelt.
Nem szeretem, sőt, nem tartom célravezetőnek, amikor valaki Orbán minden egyes megszólalására ugrik, mert már számtalanszor bebizonyosodott az elmúlt tíz évben, hogy
Így hát közöltem a kollégámmal, hogy nincs ebben semmi izgalmas, a miniszterelnök már hosszú évek óta csatákként hivatozik a brüsszeli tárgyalásaira, most is csak ezt akarta érzékeltetni a követőtáborával, nincs itt semmi nácizás.
Igen ám, csakhogy Orbán csütörtökön már farkasveremként hivatkozott Brüsszelre, én meg kénytelen voltam megkövetni a kollégát, mert ez már nem lehet a véletlen műve, még akkor sem, ha az angol fordításban nem az Adolf Hitler főhadiszállására utaló „Wolf’s Lair”, hanem a „wolf”s den” kifejezés szerepelt.
Na most a tény felismerésén túl, hogy a miniszterelnök kvázi a sorok között, közösségi médiás bejegyzésekben úgy nácizza a politikai ellenfeleit, hogy egy esetleges szembesítéskor (ami nyilvánvalóan nem fog megtörténni) mégis ki tudja magyarázni magát, érdemes elgondolkoznunk az ilyesfajta kommunikáció okain is.
Azt rögtön az elején el is vetném, hogy a miniszterelnök mintegy mellékesen odaszúrt az ellenfeleinek. Ez ugyan jellemző Orbán spontán megszólalásaira – boldog karácsonyt! – de
A tudatosságra utal az is, hogy a második világháborús utalások nagyon alacsonyan repkednek a kormányoldalon az elmúlt időkben: először Demeter Szilárd gázkamra-tulajdonosozta le Soros Györgyöt, majd Deutsch Tamás rukkolt elő egy vaskos gestapózással és ávózással.
Ahogy Ungváry Krisztián is rámutatott: ezzel egyáltalán nem az a probléma, mint sokan hiszik, konkrétan hogy a holokauszthoz nem szabad semmit sem hasonlítani. Szabad, a történelmi események „hasonlíthatóak és hasonlítandóak” más történelmi eseményekhez, még akkor is, ha a hasonlat esetleg sérti valakinek az érzéseit.
A probléma az „ordító aszimmetria”, a nyilvánvaló hazugság, és ami ezekből fakad:
A hasonlatok nem állják meg a helyüket, de ezt sokan már észre sem veszik, mert a kormánypárt hosszú évek óta a posztmodern tér kiterjesztésén dolgozik, ahol semmi nem jelent semmit, azaz bármi jelenthet bármit, és annak ellenkezőjét is.
Ebben a gyalázatos műveletben pedig sajnos egyre gyakrabban van segítségükre az ún. ellenzék is – most éppen Dobrev Klára és Donáth Anna, akik a brüsszeli tárgyalásokat a saját győzelmükként tálalták a szavak jelentését már csak megérteni sem próbáló publikum felé.
Egyrészt provokálni lehet vele azokat, akiket sért az érzékenységükben a nemnácik lenácizása („sivalkodjatok”, hangzik ugyebár a kormánypárti véleményvezérek kedvenc felszólítása): ők addig sem foglalkoznak a valóban lényeges dolgokkal.
Másrészt örülhetnek azok is, akik egyáltalán nem a szólásszabadság szeretetéből állnak szemben a politikai korrektség dogmáival, hanem egyszerűen csak büntetlenül szeretnének suttyók lenni.
Harmadrészt pedig lelkendezhetnek a világháborús retorikán azok a háborúfetisiszták, akiket a CBA-pénztár forgópolcáról vásárolt Sven Hassel paperbackek egyenesen Németh Szilárd tankos fotóihoz repítettek.
Nácizzanak csak nyugodtan.
Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.