Mérföldekkel jobbak a magyar zenészek, mint a külföldiek – Bodor Máté gitáros az Azonnalinak

Bodor Máté ösztöndíjjal Londonban tanult zenét, végül olyan metálzenekaroknál kötött ki szólógitárosként, mint A Dal című műsorban is megfordult Leander Kills vagy a soknemzetiségű, őrült bulijairól híres Alestorm. Na de kijelenthető, hogy ő lenne a magyar metálszíntér legkelendőbb nemzetközi exportcikke? Mit gondol a politikáról, náci-e szerinte a Kárpátia, és lenne-e zenei ügyekért felelős államtitkár? A Fezen Fesztiválon beszélgettünk a zenésszel.

Mit gondolsz arról a kijelentésről, hogy te lennél a magyar metálszíntér legkelendőbb nemzetközi exportcikke?

Ez igaz. Pontosabban attól függ, hogy milyen időszakról beszélünk. Tavaly, amikor ez a kijelentés elhangzott Völgyesi Ádámtól, a NuSkull újságírójától, akkor a német metalcore együttesnél, a Heaven Shall Burn-nél voltam kisegítő, mellette csináltam a saját nemzetközi zenekaromat, az All But One-t, és ugye akkor már az úgyszint nemzetközi tagsággal rendelkező Alestormban is negyedik éve zenéltem. Úgyhogy jelenleg tényleg én vagyok a legkelendőbb exportcikk, de ez idővel változhat.

Ezzel azt is mondod, hogy te vagy most a legtehetségesebb külföldi karriert befutó metálzenészünk? 

Nem, a kettő nem függ össze. Lásd Vörös Attilát, aki az amerikai Nevermore szólógitárosa volt, most pedig a feröer-szigeteki Týr-ben nyomja, hasonlóan Rieckmann Tadeusz doboshoz. Vagy lásd Csihar Attilát, a norvég Mayhem énekesét. De említhetném Téglás Zolit is, aki a kaliforniai Ignite zenekarban énekes. Nem lehet azt mondani, hogy az egyikünk tehetségesebb lenne, mint a többiek.

Ez már trend, hogy a tehetséges magyar zenészeket viszik külföldre?

Nem, sajnos ez nem úgy megy, hogy a külföldi együttesek azt mondják, „a magyar zenészek most nagyon pörögnek, akkor hívjuk már fel őket, hogy játsszanak velünk”. Ehelyett az jellemző, hogy minden zenekar a saját ismeretségi körében találja meg a tagjait. Az Alestormmal is úgy kerültem kapcsolatba, hogy a basszusgitáros Gareth Murdocknak magyar barátnője van, akivel egy közös barátunk a tanítványom volt. Ő pedig rajongója volt az előző zenekaromnak, a magyar Wisdomnak. Illetve a bookingért felelős embere is ugyanaz volt a két zenekarnak Hartmann Kristóf személyében, ebből kifolyólag játszottunk többször együtt fesztiválokon, és volt időnk barátkozni. 

Van tapasztalatod mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. Hogyan látod, jobban megbecsülik a magyar zenészeket külföldön, mint Magyarországon?

Nem feltétlenül. Rólam például rendszerint azt hiszik az emberek, hogy angol vagy skót vagyok, mert az Alestormban játszom. Holott az Alestorm, hiába Skóciából indult, már nemzetközi hátterű zenekar.

Egy átlagos zenefogyasztó nem fogja megnézni, hogy kik és milyen háttérrel vannak a zenekarban, nem is érdekli ez. Hanem szereti azt a három dalt az együttestől, és elmegy a koncertjükre. 

Nem is alakult ki valamilyen kettős identitásod?

Nem hiszem: itt lakom Budapesten, ha meg turné van, megyek külföldre, aztán hazajövök, és élem az átlagos életemet. Próbálom ezt úgy felfogni, hogy míg másnak az a munkája, hogy bemegy dolgozni az irodába, nekem az, hogy zenélek ott, ahol éppen kell. Akkor van baj, ha az ember nem tudja kezelni ezt a kicsit kettős helyzetet. Ilyenkor alakulhatnak ki az emberben különböző komplexusok, melyek hosszú távon lehet, hogy nem a legjobb útra térítik az embert. Az egyensúly megtartása a legfontosabb szerintem az élet minden területén.  

Azért a színtiszta bulira építő, kalózmetálos Alestorm pont az a zenekar, ami nem veti meg az alkoholt, és mintha sokszor nem is találná meg az egyensúlyt.

Nyilván megesik, hogy elhajlunk, de egyáltalán nem gondolom, hogy átcsúsznánk a káros tartományba. A koncertek végével hazamegyünk, és egy hónapig nem bulizunk szinte semmit, vagy csak mértékkel. Nem csúszhat össze a zenészi és a hétköznapi élet, mert a kettő egymás rovására menne. Megint csak az egyensúly megtalálása a kulcs. 

Az Alestormot amúgy bulizenekarnak tartjátok?

Abszolút, minden koncertünkön iszonyat jó a buli. Néha van olyan, hogy mondjuk technikai problémákkal küzdünk, mint például most a Fezenen is (a stábunk egy része önhibáján kívül nem ért ide), vagy éppen valami nincs rendben. A koncert azonban mindig jó befejezése a napnak, mindig feltölt minket, és szerencsére sok van belőlük. Jól érezzük magunkat, de mindenki tudja, hogy hol van a határ.

Hol van?

Mondjuk ott, hogy egy háromhetes turnén van két durván elhajlós esténk. Többet nem is lehetne, akkor már nem létezne az Alestorm. De ezek a keményebb esték azért legendásak maradnak, és felemlegetjük mindig egymásnak, hogy mekkora hülyeségeket csináltunk.

Mint például? Mesélj egy legendás sztorit!

Idén februárban játszottunk Litvániában, a koncert után ment az iszogatás, majd mentünk a harmadik emeleten lévő öltözőbe, ahol volt egy lift is. Én éppen ruhát váltottam, meztelen voltam, és az énekesünk, Chris Bowes meg – aki amúgy félig szintén meztelen volt – belökött a liftbe, beszállt ő is, és megnyomta a gombot. Gondolta, lemegyünk, ott lesznek az emberek, jót röhögnek rajtunk, majd visszamegyünk. És végül, mint utólag kiderült, egy alagsori kaszinó kihalt raktárában lyukadtunk ki, ahonnan csak dolgozói kártyával lehetett volna visszaliftezni.

Végül négy bombacsaj nyitotta ki nekünk az ajtót, hogy kik vagyunk, mi a francot keresünk itt, és húzzunk el onnan azonnal. Így át kellett rohannunk meztelenül a kaszinón, a black jackező, öltönyös emberek között, majd futnunk vissza a harmadik emeletre. A poén, hogy ezután átöltöztem, visszamentem hajnalig mulatni a kaszinóba, és senkinek nem esett le, hogy én voltam az egyik meztelen hülye. 

Nem gáz bulimetált nyomni, nem kéne a metálnak valami komolyabb dologról szólnia?

Mindenki akar bulizni, nem? Két éve egy amerikai fesztivál turnén, a sok városon és államon keresztül utazó Vans Warped Tour-on figyeltem meg, hogy nagyon sok hasonló műfajú zenekar állandóan sírt valamiről, és azok az emberek mentek a koncertjeikre, akiknek hasonló bajaik voltak. 

Nem kéne sírnia a metálnak?

Szerintem nem minden esetben. Miért mennél el egy koncertre, hogy ugyanazokkal a problémákkal szembesülj, amik amúgy is gondot jelentenek?

Alestorm-koncertre meg pont azért mész, hogy kikapcsolj, és elfelejtsd a bajokat, nem azért, hogy emlékeztessenek rá.

Ez lenne a metál fő funkciója, hogy kikapcsoljon?

Megint csak nem feltétlenül. Most már a metál nagyon széles skálán mozog, és mindenféle funkciót betölthet. Lehet a kedvenced a gumicsónakos cápametál, arra is fogsz találni egy zenekart. Ideológiai szempontból is meg lehet találni azokat a zenekarokat, amikkel azonosulhatsz, ha erre tartasz igényt.

Te amúgy milyen ideológiájú embernek tartod magad?

Semmilyennek, alapvetően nem követem nagyon a politikát.

Ebből kifolyólag nem tudok száz százalékban bármilyen párt mögé odaállni. Ezt követem a zenében is: ha hívnának, se mennék zenélni olyan együttesbe, amivel nem tudok azonosulni. Mondjuk egy náci zenekarba.

A Kárpátiát például szokták nácizmussal vádolni.

Jóban vagyok Szijártó Zsolttal, a gitárosukkal, sok közös témánk van hangszerekről, zenekarokról. A többi nem érdekel. Fel sem merül a beszélgetéseinkben ez a náci vád, mert nem ez érdekel, ha leülök valakivel beszélgetni. A többi Kárpátia-tagot, megmondom őszintén, nem ismerem. De addig, amíg nem ártanak senkinek, és a zenéjük miatt nem történik valami probléma, addig nem is érdekel, hogy mit csinálnak.

Hát mondjuk Petrás Jánost, a Kárpátia énekesét három évre eltiltották a romániai színpadoktól fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztéséért.

Ehhez aztán végképp semmi közöm. Ebben az ügyben, és alapvetően közéleti, politikai ügyekben sem vagyok annyira tájékozott, hogy felelős véleményt tudjak alkotni. Például ezt sem tudtam, hogy őt kitiltották. Alapvetően a közéleti dolgokról nemrég kezdtem el elsősorban a tévéből tudomást venni. Úgy egy éve vettem egy tévét, azóta ott a főbb csatornákon megnézem, mi van. De ebből elég reménytelennek érzem összerakni, hogy mi is a valóság.

Négy évig ösztöndíjjal Londonban tanultál zenét, később Magyarországon tanítottál gitárt zeneiskolában és magántanárként is. Le van maradva a hazai zeneoktatás a külföldihez képest?

Abszolút nem.

Annak, hogy hol tanulsz, abból a szempontból van leginkább jelentősége, főleg a könnyűzenében, hogy milyen kapcsolati hálód lesz. Ha egy központi helyen tanulsz, mondjuk Londonban vagy Amerika bizonyos részein, akkor könnyebb bekerülnöd egy nagyobb zenekarba. Magyarországról nemzetközi kapcsolatok nélkül nehéz kitörnöd a kisebb hazai közegből. Én ilyen szempontból kakukktojás vagyok, mert hiába tanultam Londonban, az első nemzetközi áttörést a magyar Wisdommal értem el.

Lennél zenei ügyekért felelős államtitkár, ha létezne ilyen pozíció?

Biztos lennének erre nálam okosabb emberek, szóval nem célom ilyesmi. Két célom van az életben: gitározni és jól érezni magam. Nem szokásom megmondani másoknak, hogy mit és hogyan csináljanak. Ha megkérnek, szívesen adok tanácsokat, illetve megosztom a tapasztalataimat, de ennél többet én sem tudok tenni. 

2017-ben besegítettél a Leander Killsnek – ahol korábban szólógitáros is voltál – az Eurovízió hazai előválogatójában, A Dal című műsorban. Most már sokszor feltűnnek a műsorban rock- és metálzenekarok is; tavaly a modern metált játszó AWS, akikkel interjúztunk pár hete, meg is nyerte azt. Kijelenthető, hogy A Dal mára ezeknek a műfajoknak a bevett felülete lett?

Persze, és ezt nem is bánom. Hiszen az alapvetően underground zenekarok ingyen felületet kapnak, a rajongói bázisuk így szélesebb lehet. Hülyeség lenne ezt kihagyni. Mondjuk szerintem

Az már sokkal inkább számít, ha valaki azt megnyeri, és kijut az Eurovízióra. De ha még egy underground zenekar ki is esik az első élő show-ban, legalább látták őket 200 ezren, abból 20 embert talán érdekelni fog később is a zenéjük, ami már előrelépés. Annyival is többen vesznek koncertjegyet, és többen fizetnek a merch termékeikért. Én ott voltam A Dalban, izgalmas élmény volt, megtapasztaltam, milyen a tévében lenni.

Az is jó élmény volt, hogy a hitelességedet rombolva kihúzott gitárral kellett játszanod?

Ezzel nem tudsz mit csinálni, így működik a tévé negyven éve. A Queen is így játszott 1975-ben a BBC-n nagy felháborodásukra, ahogy mindenki más is. Ezzel nem kérdőjelezik meg, hogy te ne tudnád élőben eljátszani a számot, ez nem egy direkt kicseszés a zenészekkel, hanem egyszerűen a programnak csúszás nélkül, olajozottan kell lemennie. Nem lehet hülyéskedni a hangosítással, hogy „jaj, nem hallom jól a gitárt, a dob meg túl sok, vegyünk vissza belőle”. De ezt azok, akik ilyen műsorokba mennek fellépni, tudják jól, nem kell ezen felháborodni. Ha meg ez annyira zavar valakit, és „true zenész” akar maradni, akkor nem kell elmenni.

Ha lenne lehetőséged a Leander Kills-szel vagy más formációval ismét szerepelni A Dalban, fellépnél?

Amikor a Kill-szel bejutottunk A Dal döntőjébe, még mondták is az alestormos barátaim, hogy ha esetleg megnyerjük, lemondanak minden Alestorm-bulit, és koncertráljak csak az Eurovízióra, majd megnéznek a tévében. A basszusgitárosunk, Gareth Murdock egyébként a legnagyobb Eurovízió-fan a világon, azt hallgatja állandóan.

Megfigyeltem egy belső ellentmondást a magyar metálos közegben: egyik részről büszkék vagyunk arra, hogy mennyire mély, társadalomkritikus szövegvilággal rendelkezik ez a zenei műfaj, a másik részről viszont a politikát, ahol ezek a kérdések konkrétumokban is megmutatkozhatnak, messzemenőkig elutasítjuk. Szerinted mi lehet ennek a magyarázata?

Megmondom őszintén, ezek engem egyáltalán nem érdekelnek. Ahogy látom, az én körömben mindenki szabad életet él. Mindenkinek lehet véleménye, és ki is nyilváníthatja azt. Hála az internetnek bárki lehet már blogger vagy újságíró. Ha megnyitom a Facebookot, árad felém mindenkinek a véleménye, ha akarom, ha nem. Kezd ez egyébként elég fárasztó is lenni már. Ismerőseimtől hallom, tudom meg általában, hogy voltak tüntetésen, vagy valami balhé volt.

De én például nem érzem, hogy el lennék nyomva. Tegyük, hozzá, hogy én kivételes helyzetben vagyok a munkámból kifolyólag. Adózni nem jó nekem se természetesen, de ahogy mondani szokás, az életben két dolog biztos: az adózás és a halál. 

Az orbáni NER szerinted nem elnyomó rendszer? Az ellenzék már lassan egy évtizede azzal vádolja a kormányt, hogy diktatúrát épít ki.

Nem tudom, akinek van valami tisztességes munkája és dolgozik, az pénzt is keres, nem? Lehet persze azt mondani, hogy itt egy gyári munkás nem annyit keres, mint Németországban vagy Angliában. Nem tudom, ezek az emberek látják-e, hogy sok magyar milyen körülmények között él külföldön. Luxusról szó sincs, szabadidőről sem, sok esetben privátszféra sem létezik, hiszen a drága albérletet csak úgy lehet kifizetni, ha többen alszanak egy szobában. Nem tudom, ér-e annyit az egész, hogy a több pénzért sanyargassa magát az ember, távol a családjától és barátaitól. Inkább akkor kevesebbet keresek, de maradok ember.

Az egyetemi éveim alatt McDonald's-ban dolgoztam, miközben a karrieremet is építettem, és egy barátom nappalijában, egy matracon aludtam három évig. Nekem ezt dobta a gép, a családom nem volt tehetős, meg kellett dolgoznom mindenért. Így tartok most ott, ahol. Az extrém eseteket leszámítva mindenki a maga sorsa kovácsa: a megélhetés, a munka és a vállalkozás lehetősége rendszertől függetlenül mindenki előtt ott áll, rajtunk múlik mit kezdünk vele.

INTERJÚFOTÓK: Valicsek Éva Hajnalka. A képek a Fezen Fesztiválon készültek.