Ha Szlovénia nem jött be, bejön majd Horvátország Orbánéknak?

Hiába próbálná liberalizálni a HDZ-t a kormányfő és pártelnök Andrej Plenković, ha a köztársasági elnök közben folyton látványosan keresztbe tesz neki: Putyinnal parolázik, és szimbolikus ügyekben a keményvonalas egyházi lobbi mellé áll. A szintén HDZ-s Kolinda Grabar-Kitarović annyira kihúzta a gyufát, hogy pártja már azt fontolgatja, nem őt indítják a jövő évi elnökválasztáson.

Horvátországban egyre nyíltabb a hatalmi harc a kormányfő és az államfő között. Noha mindkét politikust a konzervatív kormánypárt adja, gyakorlatilag ők ketten testesítik meg ma a Horvátország előtt álló két lehetséges utat: a mélyebb európai integrációét vagy az orbanizációét.

Igen, ott nőtt fel – mutat Jasna az utca vége felé. Kolinda Grabar-Kitarović konzervatív horvát államfő ugyan a mélyvörös Fiumében született, de a közeli Lopača faluban nőtt fel. Ott, ahol Jasna is él. Az idős nő azonban nem kedveli faluja büszkeségét.

„Nem szeretem őt, nagyon nem“ – mondja lehalkítva a hangját, mert még a férje és a fia előtt se vállalná fel, hogy ő nem konzervatív. Míg mi a teraszon málnapálinkát kóstolunk, a két férfi a nappaliban focimeccset néz. A férj munkanélküli, a fia úgyszintén – mindketten horvát címeres pólóban ülnek, karukon nagy kereszt van tetoválva fegyverrel, alatta az usztasák jelmondatával: „Isten és a horvátok“.

Kolinda nem fiumei, sőt, pont annak ellentéte

Lopača alig félóra autóútnyira van a tengerparti Fiumétől – de egészen más világ már ez a hegyvidéki térség. Lent multikulturalizmus, még kis jugoszlavizmus és mindenképp igen vörös politikai irányultság. Fent a hegyekben már minden egyszerűbb és világosabb: mindenki katolikus és horvát. Jasna sokat jár le a városba: titkárnő az egyetemen, utána pedig „feketén“ takarítja németek vagy osztrákok után a nyaralókat. Férje és fia nem szeret lejárni Fiumébe. „Kommunisták“ – mondják a városiakról.

– ezt már Marija veti oda a fiumei színház előtt kávézva, amikor az államfőről kérdezzük. A helyi napilap fiatal munkatársa szerint Kolinda Grabar-Kitarović hiába született hivatalosan Fiumében, politikáját éppen mindannak ellentéte határozza meg, ami a horvát tengerparti várost jellemzi. Grabar-Kitarović a konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jobboldaláról jön: kemény antikommunizmus, klerikalizmus, nacionalizmus.

Az egykori diplomata 2015-ben mindenki meglepetésére legyőzte a regnáló szociáldemokrata államfőt, Ivo Josipović jogászprofesszort. Győzelmét „konzervatív forradalomként“ értelmezte – a tudjmani éveket követő baloldali és (szerinte) jugoszlavista szellemi, politikai és gazdasági dominancia végét hirdette meg. Ennek jegyében győzött a HDZ 2015 őszén, de a párt keményvonalas elnöke, Tomislav Karamarko nem csak nem tudta megszerezni a kormányfői posztot, de 2016 nyarára a pártelnökit is elvesztette.

A 2016 őszi választásokat ismét megnyerte a HDZ – de az új pártelnök, aki kormányfő is lett, Andrej Plenković éppen nem Grabar-Kitarović konzervatív forradalmát, hanem egyfajta mérsékelt szabadelvű konzervativizmust hirdet.

A két HDZ-s politikus kapcsolata ezért kezdettől feszült volt.

Grabar-Kitarović köztársasági elnökként maga köré gyűjtötte a HDZ belső ellenzékét, főleg nacionalista és klerikális politikusokat, akiket a pártelnök Plenković sikeresen szorított ki a pártból és a kormányból. Ahogy közeledik a jövő évi elnökválasztás, úgy távolodik egymástól Plenković és Grabar-Kitarović.

Számos olyan ügyben, ahol Plenković hatalma meginogni látszott, az államfő vagy nem állt mellé, vagy tudatosan az ellentábort támogatta.

A kisebbségeken veszik össze az államfő és a kormánypárt elnöke

Ez történt például idén tavasszal, amikor Plenković megpróbálta átverni a nők elleni és a családon belüli erőszak erősebb büntethetőségét célzó Isztambuli Egyezmény ratifikálását: a HDZ-n belüli és a HDZ-tól jobbra álló nacionalista-klerikális körök – teljes egyetértésben a horvát püspöki karral – tömegtüntetéseken és aláírásgyűjtéssel mobilizáltak a ratifikáció ellen.

A HDZ több vezető politikusa, így két egykori külügyminisztere – Davor Ivo Stier és Miro Kovač is – nyíltan szembefordult Plenković-tyal. A horvát sajtó már a kormány bukásáról, Plenković leváltásáról cikkezett.

Plenković végül túlélte a belső mozgolódást, sőt, sikerült ratifikáltatnia az Isztambuli Egyezményt. A nacionalista-klerikális közélet, amelynek titkos vezetője az államfő, nem nyugodott meg. Tavasszal elkezdtek aláírást gyűjteni az Isztambuli Egyezmény és a kisebbségek parlamenti képviselete ellen. Mivel a katolikus papság a templomok előtt és a szószékről is agitált az ügy mellett – a legtöbb templom előtt alá lehetett írni az íveket –, összejött majdnem négyszázezer aláírás az alig négymilliós Horvátországban.

Ha népszavazás lesz, akkor nem csak az Isztambuli Egyezménynek és a kisebbségvédelemnek lőttek – de akár Plenkovićnak is, aki kitart amellett, hogy a kisebbségeknek igenis jár a parlamenti képviselet. Már csak azért is persze, mert saját kormánya többsége is a nyolc – köztük egy magyar – kisebbségi képviselőtől függ. Grabar-Kitarović a referendum kapcsán nem maradt a háttérben, hanem végig nagyon pozitívan viszonyult a kezdeményezéshez.

A horvát szélsőjobboldal szemében régóta szálka főleg a szerb és az olasz kisebbség, amelyeknek lapjai, képviselői, pártjai hagyományosan baloldaliak, jugoszlavisták. A horvátországi Magyar Narancsként leírható Novosti hetilap például hivatalosan a szerb kisebbség hetilapja – gyakorlatilag viszont a horvátországi balliberális, antiklerikális és titóista értelmiség fóruma. Az ő szájukat fogná be többek között a népszavazási kezdeményezés.

Orbán és Putyin a színpadon

Grabar-Kitarović és Plenković viszonya a külpolitikában is eltérő. Miközben a kormányfő teljes mértékben Emmanuel Macron és Angela Merkel mellett áll az Európai Unió jövőjét érintő vitákban, és a menekültkérdésben is konstruktív – a most vasárnapi brüsszeli minicsúcsra is elment –, addig az államfő Horvátországot a visegrádi államokhoz és Moszkvához közelítené.

Plenković viszont tudvalevőleg finoman szólva se kedveli a visegrádi államokat: ő Horvátországot nem az EU-n belüli lázadók között, hanem a mag-Európában képzelné el. Májusban éppen ezért vetette fel, hogy Horvátország két-három éven belül bevezetné az eurót. 

Plenković EU-pártisága meggyőződéses oroszellenességéből fakad: a politikus még európai parlamenti képviselőként utazott sokszor Ukrajnába, és az Oroszország elleni szankciók egyik fő támogatója. Ezzel szemben Grabar-Kitarović tavaly év októberében – Plenkovićot is meglepve – meglátogatta Vlagyimir Putyint Moszkvában, idén márciusban pedig – szintén nem egyeztetve a kormányfővel – szívélyesen gratulált Putyinnak a győzelméhez, és meghívta az orosz elnököt Horvátországba.

Tavaly beomlott a hatalmas agrár- és élelmiszeripari vállalat, az Agrokor: a csőd oka az volt, hogy az orosz Sperbank hirtelen benyújtotta a hitelekből fakadó követeléseit. Ezzel bedöntötte a horvát gazdaság legnagyobb szereplőjét. Az Agrokor-ügybe szintén majdnem belebukott Plenković. A horvát média szerint Moszkvának éppen ez is lehetett a célja. Az, hogy mindeközben Grabar-Kitarović Putyinnal telefonálgat, nyílt hadüzenet volt Plenković felé.

Plenkovićnak tehát kezd elege lenni az államfőből. A zágrábi baloldali Nacional hetilap legfrissebb száma úgy tudja, hogy a HDZ Plenković nyomására egyre inkább arra hajlik, hogy a konzervatív kormánypárt ne a jelenlegi államfőt támogassa jövőre, hanem indítson egy másik jelöltet. Noha Kolinda Grabar-Kitarović a jelenlegi felmérések szerint még nagy fölénnyel nyerné a választásokat – a vidéki, öreg és tanulatlan rétegek között a hetven százalékot is meghaladja a népszerűsége –, de Plenković abban bízik, hogy ha a HDZ logója nem szerepel a plakátjain, akkor Grabar-Kitarovićnek nem lesz már esélye.

Miközben jelenleg még nem tudni, hogy a romokban heverő baloldalon ki lesz a kihívó – Zoran Milanović volt szocdem kormányfő és Stipe Mesić egykori államfő neve forog közszájon –, Plenkovićnak még az is megérné, ha két jobboldali jelölt esetén egy baloldali költözhetne be nevető harmadikként a zágrábi elnöki palotába. Plenković ugyanis számos kérdésben egy balközép politikussal könnyebben együtt tudna dolgozni, mint egy szélsőjobboldalival.

Tavaly Zágrábban például a HDZ egy mérsékelt politikust indított a főpolgármesteri székért – a fővárosban hagyományosan gyenge párt híveit azonban mind elvitte a HDZ-ből kizárt, az államfővel jó viszonyt ápoló iszlamo-fasiszta Zlatko Hasanbegović pártjának jelöltje. Hasonló történhet meg az elnökválasztáson is. Hiába indít a HDZ valaki mást, a hívei csak azért is maradnak a radikálisabb jelöltnél – főleg, ha Grabar-Kitarovićnak sikerül majd a horvátoknál óriási politikai és gazdasági hatalommal rendelkező katolikus egyházat is megnyernie.

Megszabadulnak Plenkovićtól, és importálják az orbánizmust?

Kolinda Grabar-Kitarović egyelőre még be se jelentette, hogy akar-e egyáltalán indulni az elnökválasztáson – de elég meglepő volna, ha nem akarna. És közben ő is szervezkedik. A HDZ „kolindista“ frakciója azt akarná elérni, hogy a horvát közélethez amúgy is túl nagyvilági, Brüsszelből hazatért Plenković menjen is vissza oda. Az öt nyelven kiválóan beszélő politikus neve felmerült már Jean-Claude Juncker utódaként is az Európai Bizottság élén is. Az Európai Néppárton belül éppen azon körök támogatnák Plenkovićot, akik a Fidesszel szemben felettébb kritikusak.

Ráadásul ellentétben Szlovéniával – ahol a balliberális politikai, gazdasági és kulturális önvédelmi reflexek a mai napig nagyon erősek – Horvátországban adottak lehetnek a körülmények egy nacionalista fordulathoz.

FOTÓ: Bakó Bea, Zágráb / Azonnali