Bármennyien, bármilyen eredménnyel is küldik vissza a „Soros-tervről” szóló kérdőívet, a Fidesz populizmusa azt a látszatot akarja majd kelteni, hogy Európa szívében megszületett a 10 millió nemzetileg konzultáló országa.
„Soros Györgynek van egy veszélyes terve, amelynek megvalósításán egy kiterjedt nemzetközi hálózat dolgozik. A Soros-terv alapján évente 1 millió bevándorlót telepítenének Európába, a betelepített migránsokat szétosztanák a tagországok között, és minden bevándorlónak 9 millió forintot adnának az adófizetők pénzéből. Ha ez a terv megvalósulna, Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna. Ön mit gondol erről? Mondja el Ön is véleményét!”
Ez áll a Fidesz legújabb nemzeti konzultációjának bevezetőjében. Rengeteg szempontból lehet természetesen kritizálni e kérdőívet is, kezdve a tények elferdített tálalásától, a már nem csupán sugalmazóan, inkább a válaszadót ordítóan egy irányba terelő kérdésfeltevésen át egészen a társadalom egyes részeire gyakorolt hatásáig bezárólag.
Az eset azonban túlmutat önmagán, s rávilágít az orbáni politika egyik legmarkánsabb ismertetőjegyére: a populizmusra, pontosabban annak az állampolgárokat a politikába bevonó jellegére.
Mi is az a populizmus?
A lehetetlennel határos próbálkozás lenne definiálni a populizmust, ugyanis ahány szerző, annyiféle kontextusban, annyiféle értelmezésben használják a fogalmat. Ami viszont a fogalmi megközelítéstől független közös pont, az a populizmus azon szándéka, hogy vertikálisan határolja el a társadalmat, azt a negatív asszociációkkal felruházott elitre és az igazságtalanságok garmadáját elszenvedő tömegre osztva.
A populizmus a tömeg/a nép/a nemzet/a középosztály/az átlagember mellett teszi le a voksát, számukra kíván politikát gyártani a létszámában kevesebb, ám hatalommal rendelkező elittel szemben. Ebből logikusan következik, hogy
A populizmus mellett állást foglalók legfőbb érve, hogy ezáltal az állampolgárok szélesebb rétege vonódik be a politikába, hogy olyanok számára is érthetővé, elérhetővé és érzelmileg dekódolhatóvá teszi azt, akik amúgy elzárkóznának a közélet elől. Így végső soron, amennyiben demokratikus értéknek tekintjük a bevonó politikai kultúrát, ami a közéletben való aktívabb részvételt eredményezi, akkor a populizmus – minden hibája ellenére – alapvetően mégiscsak valami jó és üdvözlendő dolog.
Orbánék túl agresszíven túl sok szereplőt vonnak be a politikába – látszólag
Amit viszont a pártolók kihagynak az érvelésből, az a bevonó magatartás elburjánzásának negatív hatása, amikor
Mi jellemzi ugyanis az orbáni érát? Az, hogy populista politikája alanyává tesz rendszerint olyan szereplőket is, akiknek nem, vagy nem pont ott lenne a helyük.
névleg a visszaérkező válaszok alapján tervezi meg a következő kormányzati lépéseket. Azt már kényelmesen ignorálja, hogy a kérdőív annyira manipulatív, hogy a Fidesz álláspontját erősítő válasz marad az egyetlen vállalható alternatíva, s azt is rejtve hagyja, hogy a valós cél egy előre eldöntött lépéssor legitimizálása az eredmények biztos tudatában.
Imígyen a regnáló hatalom kéretlenül integrálja a politikai cselekvés terébe rengeteg polgártársunkat azáltal, hogy mindenki postaládájában ott landol egy olyan papiros, ami nem nyújt lehetőséget a kormányétól eltérő, valódi véleményalkotásra. De ezen esetekben a politikai mozgósítás alanyai legalább az állampolgárok, még ha a bevonás formája joggal válthat is ki ellenérzéseket.
Civil szervezetek és egyetemek felhasználása önös politikai célokra
Akadnak azonban szereplők, akik természetes módon nem érintettjei a pártpolitikai mindennapoknak, a kormány mégis berángatta őket oda: elég az egyes civil szervezetekre rásütött Soros-bélyegre gondolnunk.
S amíg a nemzeti konzultációk esetében a politikai bevonó szándék alanyának, az állampolgárnak nem esik bántódása, legfeljebb háborog egy sort, addig a civil szervezetek komoly károkat szenvedhetnek el. Komoly pénzügyi károkat, amennyiben mondjuk a civil törvény bojkottja mellett döntenek, s komoly társadalmi károkat, amennyiben az ellenük folyó kampány hatására a beléjük és munkájukba vetett bizalom meggyengül, mint arra az őcsényi eset is szemléletes példát szolgáltat.
Ám a civil szervezetek egy részének esetében legalább találhatunk kapcsolódási pontot az aktuálpolitikához. A Transparency International, az Amnesty International vagy éppen a Társaság a Szabadságjogokért a mindenkori hatalom túlkapásaira, a hatalomgyakorlás visszásságaira mutat rá, így a tevékenységük természetes módon összefonódik a mindennapi politikai valóságunkkal.
Ugyanez legfeljebb csak részben mondható el egy felsőoktatási intézményről. Természetesen egy értelmiségi szellemi közegnek feladata, vállalása lehet, hogy közéleti kérdéseket tárgyaljon, hogy teret biztosítson a politikai álláspontok, jelenségek ismertetésére, árnyalására.
A politika és az egyetem/főiskola közös metszetébe az azonban már biztosan nem tartozik bele, hogy az előbbi önös céljaira használja fel az utóbbit.
S persze ehhez izzadtságszagúan lehet legitimációs alapot eszkábálni egyszer volt, hol nem volt campusokkal, meg ’Open Society’-féle liberális szellemiséggel, ám nehezen hihető – főleg az azóta gyakorolt sorosozó fideszes kommunikációt és a lex CEU végrehajtására vonatkozó meghosszabbított határidőt nézve – hogy a CEU-ügy legfőbb célja nem az volt, hogy megalapozó ráhangolásaként szolgáljon Soros György mint legfőbb ellenség történetének felépítésére.
Nemzeti konzultáció: látszólagos bevonás és hivatkozási alap
E történet elmesélésének, részleteiben való kibontásának újabb jelentős állomását értük el a „Soros-tervről” szóló kérdőívvel, ami ismételten bizonyítja, hogy a fideszi populista politika játéktere jóval integratívabb, jóval szélesebb, mint kellene.
S hogy mennyire sikeres e bevonó szándék a nemzeti konzultációk vetületében? Nos, elég nehéz megalapozott kijelentéseket tenni hiteles statisztikák hiányában, csupán a kormányzati szereplők egyoldalú kijelentéseire támaszkodhatunk.
Az „Állítsuk meg Brüsszelt!” címszó alatt futott idei kérdőívet a Fidesz szerint 1 millió 680 ezer 933-an küldték vissza, ami Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint mintegy 60%-kal magasabb, mint a 2015-ös, a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló kérdőív esetében. E számtani művelet nagyjából harmonizál Kovács Zoltán kormányszóvivőnek az utóbbi visszaküldési hajrájában mondott 610 ezres adatával.
Azonban a három éve zajlott konzultációról még olyan kimutatás nélküli, random bemondott pontos számadat sem áll rendelkezésre, mint a 2017-es bátyjáról, mindössze a válaszok százalékos arányáról töltött fel dokumentumot a kormány.
Ráadásul semmilyen, még akár statisztikai alátámasztással, részletekben gazdag táblázatokkal „hitelesített” adatot sem lehet komolyan venni addig, amíg a kérdőívet online annyiszor válaszolhatjuk meg, ameddig csak bírja a szemünk a képernyő sugarait.
Továbbá a visszaküldők döntő többsége tendenciózusan a kormánypárttal szimpatizálók sorai közül került és kerül ki – mutatott rá a Závecz Research az Index-szel közös reprezentatív kutatásában.
Nem lesz ez másképp minden bizonnyal a „Soros-tervről” szóló konzultáció esetében sem. Azonban azt is tudjuk, hogy a politikában a látszat igen fontos. Bármennyien, bármilyen eredménnyel is küldik vissza a kérdőívet, a Fidesz populizmusa azt a látszatot akarja majd kelteni, hogy Európa szívében megszületett a 10 millió nemzetileg konzultáló országa.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.