+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2019. január 5. szombat, 20:43
A fiatal férfi nem élte túl a Moher-sziklákról való zuhanást. A szelfizés egyébként rendkívül veszélyes elfoglaltság, rengeteg turista életét követelte már.

Tragikus, ámde bizarr balesetben vesztette életét egy diák az Írország egyik jelképének számító Moher-szikláknál:

 

szelfizés közbeden leesett az egyik szikla pereméről, majd 120 métert zuhanva életét vesztette

 

írja az Independent. A húszas éveiben járó férfi péntek délután szenvedte el a sajnálatos balesetet, holttestét pedig az ír parti őrség találta meg később, hogy aztán azt post-morten vizsgálatra a limericki egyetemi kórházba szállítsák.

 

A rendőrség szóvivője arról beszélt, „semmi nem utal arra, hogy más történt volna, mint egy tragikus baleset”. „Pár szemtanú nyilatkozatát meghallgatva arra következtethetünk, hogy az áldozat szelfit próbált készíteni, de elveszítette egyensúlyát” – tette hozzá a szóvivő.

 

A Moher-sziklák legmagasabb pontja 214 méterrel található a tengerszint felett, a lélegzetelállító látvány pedig ismert turistalátványossággá teszi a helyszínt – 2016 során másfél millióan látogatták meg a sziklákat. A tömegturizmusnak azonban veszélyei is vannak: a legtöbbször turistáktól zsúfolt part mentén rendkívül erős lehet a szélmozgás, így bárki könnyen elvesztheti az egyensúlyát – különösen az, aki az áldozathoz hasonlóan a szikla peremének háttal szeretne fotót készíteni magáról.

 

Egyébként a szelfizés közbeni halál korántsem annyira elszigetelt eset, mint gondolhatnánk:

 

februárban egy kínai nő lezuhant egy Sri Lanka-i vonatról, miközben magát fotózta; júniusban Portugáliában egy portugál kőfal követelte egy pár életét; október végén pedig egy ismert utazóblogger zuhant a mélybe az amerikai Yosemite Nemzeti Parkban. Ez csak pár példa a számtalan, szelfizéssel kapcsolatos halálhír közül, melyekre rengeteg példát találhatunk még az interneten. 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Fidesszel ellentétben ők nincsenek felfüggesztve. De akkor hova tűntek?

Ellenjelölt híján nem is ez volt a nagy kérdés, hanem inkább az, hogy mit kezd majd Tusk a Fidesszel: elnökjelölti beszédéből ítélve
Orbán nem sok jóra számíthat.

Ami egyelőre biztos: megválasztják Donald Tuskot a Néppárt elnökének, és beszélni fognak fél Európa vezetői.

A horvát rendőrség rendszeresen bántalmazott kiskorú menekülteket is, a horvát-szerb határnál pedig kínzókamrát tartott fenn.

Pénteken ül össze az alakuló ülés után először a győri közgyűlés. De ki lesz a Fidesz polgármesterjelöltje?

A hat ország szerint a reformjavaslat megvalósítása nem lassíthatja Albánia és Észak-Macedónia felvételét.

A hét kérdése

Azt a sütit keressük, amihez reggelenként ugyanúgy tud lattét inni egy budai vállalkozó, mint odapörkölt feketét egy békéscsabai varrónő. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kinek kell Paks2? Akadályozza-e az áttérést a megújulókra? Lehet-e gazdaságos? Létezik-e ellátásbiztonság atomenergia nélkül? November 22-én.

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Várhelyi a meghallgatásán profi teljesítményt nyújtott, más, nála jóval gyengébb biztosjelöltekkel ellentétben mégis csuklóztatják az EP-ben. Hogy miért?

Twitter megosztás Google+ megosztás