Ukrán fohász a Nyugathoz

Kíváncsi lennék, milyen világban él Annalena Baerbock német külügyminiszter. Szerinte rózsaszín lovacskák ugrándoznak körülöttünk, az emberek pedig virággal köszöntik egymást? A valóságban gyerekek halnak meg óvodákban, amit a náci orosz hadsereg bombázott le, melynek vezetői már úgy érzik, bármilyen független államot megtámadhatnak, ha akarnak és már Finnországot, Svédországot fenyegetik esetleges NATO-csatlakozási terveik miatt. Eközben a német külügyminiszter a nagyok miatt aggódik, akiknek esetleg nem érkezik meg az átutalása?

Artemnek hívnak, ukrán vagyok, jelenleg Kaunasban, Litvániában élek. 2020-ban költöztem ide, amikor a Kaunasi Műszaki Egyetemen megkezdtem a tanulmányaimat. Abban bíztam, hogy majd egy nyugodt. békés életet élhetek, tolmácsnak tanulhatok, hiszen korábban is tolmácsként dolgoztam odahaza.

Most azonban nagyon nehéz érzelmileg, lelkileg is megélnem, mi zajlik a hazámban, és azt, hogy itt ülök tehetetlenül, elszigetelve, a rokonaimtól.

Oroszország aljas módon, hadüzenet nélkül megtámadta a hazámat, egy független államot, és most civileket ölnek az orosz katonák, mentőautókat, kórházának, óvodákat bombáznak. Még a hazám létét sem ismerik el.

Mikor ezeket a sorokat írom, orosz Grad rakéták csapódnak be Kijevbe és az emberek a közösségi fórumokon arról beszélgetnek, hogyan kell Molotov-koktélokat készíteni, hogy „megfelelő fogadtatásban részesítsék a fővárosunkba látogató vendégeket”.

Most hívott Vilniusban élő ukrán barátom, Artemij. Fiatal és inagyon ideges a helyzet miatt. Természetesen ő is csak egyet akar: legyen vége ennek az egésznek ebben a pillanatban. Ő egy informatikai cégnél dolgozik fejlesztőként és azt mondja, különösen nehézzé teszi a helyzetét, hogy vannak orosz kollégái, akik már beszóltak neki az Ukrajnát támadó bejegyzései miatt a közösségi oldalakon. Az előbb mesélte:

„Nagyapám és nagyanyám Kalinyivka faluban élnek a kijevi régióban, és a település mellett van egy nagy katonai raktár, az előbb repült a levegőbe. Mindenhonnan robbantások hallatszanak. Én pedig hiába mondom a telefonba a nagyszüleimnek, hogy menjenek el onnan valahová, ahol biztonságosabb, csak azt hajtogatják, hogy ők már elég öregek ahhoz, hogy ne meneküljenek el. Különben sem tudnának hová…”.

Egy másik barátom, Ola, Kijevben él. Nem nagyon ért a nemzetközi politikához, és most egyszerűen nem érti, hogy Európa miért nem harcol velünk, miért nem segít senki nekünk senki a szükséges katonai felszerelésekkel. Még össze is vesztünk egy kicsit, amikor próbáltam neki elmagyarázni, hogy a nemzetközi közösségtől eleve nem remélhettünk gyors választ, az Európai Parlament sem ül majd össze azonnal a támadás után. Erre ő csak annyit mondott, hogy nekünk viszont nincsenek hónapjaink kivárni, amíg történik valami. Amikor megkérdeztem tőle, ő mit mondana a világ vezetőinek, ezt válaszolta: „Mi egy békés földművelő nép vagyunk, aki még soha senkit nem támadott meg a történelme során”.

Sajnos nem hiszem, hogy igaza van, és attól tartok, alábecsüli a „legendás” ukrán hadsereg erejét is, de ő így gondolja. Ola szerencsés volt: feljutott az utolsó vonatra, ami elindult Kijevből nyugatra, Munkácsra, és azt tervezi, hogy átmegy Magyarországra menedéket kérni. Azt mondta:

„Részt veszek majd minden tüntetésen, vitán, fórumon, ami a háborúról szól és sürgetni fogom az embereket, hogy segítsenek Ukrajnának”.

Azt én is látom, hogy szerte a világon megmozdultak az emberek, hogy kifejezzék a támogatásukat Ukrajnának és elítéljék az orosz agressziót, köztük szeretett Litvániám is, ez a kicsi, de hatalmas szívvel bíró ország. Még sosem láttam ennyi embert az Egység terén, ahol csütörtökön tartottak demonstrációt, a litvánok ugyanúgy sírtak és aggódtak, mintha őket érte volna támadás. Persze összeköt minket a közös múlt, a történelem, a szovjet elnyomás.

Az én kollégáim, egyetemi társaim közül is szinte mindenki felhívott, írt nekem, érdeklődött, hogy vagyok, mi van a családommal, a szeretteimmel, miben tudna nekünk segíteni. A Stripus Kartu nevű menekülteket segítő civil szervezet azonnal információs központot állított fel, ahová ingyen lehetett Ukrajnából telefonálni, támogatói kampányt indítottak, amivel rövid idő alatt kétmillió eurót gyűjtöttek össze.

Máshonnan is érkezik a segítség. Szinte nincs olyan európai ország, ahonnan ne kaptam volna támogató üzeneteket.

Dominik ezt írta Csehországból:

„Ha az ukránoknak nyugatra kell menekülniük, várjuk őket... Csehországban az emberek háromnegyede úgy gondolja, annyi menekültet fognak befogadni, amennyit csak kell. Biztos vagyok benne, hogy lengyel és szlovák barátaink is így vannak ezzel. Rosszul vagyok attól, ami történik. Még a legrosszabb álmaimban is csak az szerepelt, hogy Putyin elveszi Donbaszt. De ezt a fekélyt, amit most ő jelent, sajnos túl régóta hanyagoltuk, vagy még támogattuk is itt Nyugaton”.

Magyar barátaim szerint az ország lakói ugyanilyen elkötelezettek a támogatásunkra. Tudom, hogy az egyik legnagyobb online szálásközvetítő, a szallas.hu már menekülteknek segít ideiglenes szállásokat keresni. Mivel sajnos már nagyon sokan menekülnek a magyar határra is, a magyar katonák is ott vannak, fenntartják a rendet és segítenek minden menekülőnek.

Elnézést, hogy nem tudok minden népet, országot egyenként felsorolni, ahonnan árad felénk a szolidaritás, de olyan sokan vannak, hogy szinte lehetetlen lenne. Még Oroszország elnyomott nemzetiségei is mellettünk állnak, és tudom, hogy a nyomás ellenére Kazahsztán megtagadta, hogy részt vegyen Oroszország igazságtalan háborújában.

De a népek, emberek együttérzésén túl politikai támogatásra is szükségünk van.

Hiszen amíg Európa keleti felének népei pontosan tudják, micsoda szörnyállam a jelen helyzetében Oroszország a vezérével együtt, akinek a fejében még mindig az a beteg gondolat él, hogy helyreállítja a Szovjetuniót, akár emberéletek árán is, addig a Nyugaton úgy érzik, tőlük ez az egész ügy nagyon távol van. A külföldön élő ukránok mindenhol ugyanabban a két rövid üzenetben kérik a kormányokat cselekvésre a közösségi médiában:

NATO légtérzárat Ukrajnában! és Tiltsátok el Oroszországot a SWIFT-től!

(Ez a nemzetközi elektronikus bankrendszer, amiről le lehetne kapcsolni az orosz bankokat, blokkolva így a működésüket, de az Európai Unió vezetői nem tudtak megállapodni az ügyben – a szerk.)

Ha létrejönne a légtérzár, az orosz vadászgépek nem tudnának bombázni. Ez nem jelentene „beavatkozást a háborúba”, egyszerűen a civilek életét mentené. Az orosz bankok letiltását a nemzetközi pénzügyi rendszerről többször megígérte maga Joe Biden amerikai elnök arra az esetre, ha Putyin támadna. Ez utóbbi megtörtént, és most mit látunk Nyugaton? Csak bizonytalankodást, ahelyett, hogy legalább az önkénteseknek megengednék, hogy elindulhassanak segíteni nekünk. Még csak deklarálni sem kellene ezt hivatalosan!

Ha semmi nem történik, az komolyan alááshatja az ukránok hitét az euro-atlanti orientációban és csalódottságot, szkepticizmust kelt nyugati barátaink iránt.

Tudom, hogy en nem csak Amerikán múlik. És tudom, hogy rengeteg pénzügyi megállapodást kellene hozzá felrúgni, és azzal is tisztában vagyok, hogy ma már sok országban van jelen komoly befolyással az orosz oligarchia, akik akár még a helyi politikát is befolyásolni tudják. Annalena Baerbock német külügyminiszter például azt mondta egy nyilatkozatában, azért nem vágják el Oroszországot a SWIFT-rendszertől, mert akkor „ha egy unoka például pénzt szeretne küldeni az nagymamájának, nem tehetné meg”.

Kíváncsi lennék, milyen világban él a német külügyminiszter. Szerinte szerinte rózsaszín lovacskák ugrándoznak körülöttünk, az emberek pedig virággal köszöntik egymást?

A valóságban gyerekek halnak meg óvodákban, amit a náci orosz hadsereg bombázott le, melynek vezetői már úgy érzik, bármilyen független államot megtámadhatnak, ha akarnak, és már Finnországot, Svédországot fenyegetik esetleges NATO-csatlakozási terveik miatt.

Eközben a német külügyminiszter valami „nagymamik” miatt aggódik, akiknek esetleg nem érkezik meg az átutalása?

Pont erre lenne szükség! Hogy ezek az orosz nagyik ne kapjanak segítséget többé a Nyugaton élő unokától, nézzenek be a hűtőszekrényükbe és ne szavazzanak többé Hitler-Putyinra ugyanazt a Nyugatot gyalázva, miközben nézik az orosz tévét.

Szomorú és szégyenteljes látni, a modern Németország hogy tűr és támogat egy náci rezsimet ismét a történelemben. Ennyit értek a nagy szavak, hogy „Soha többé”?

Persze, mint minden ukrán, most én is zavart vagyok, dühös és szomorú. De hiszek benne, hogy a népem, az országom győzni fog a szörny fölött, amely mintha csak Tolkien regényéből kelt volna életre Mordor képében.

Mert másképpen nem történhet: a gonoszt győzelme elképzelhetetlen egy szabad világban! Persze még kérdés, hogy történik majd ez: kiből lesz az új Churchill és kiből az új Chamberlain?

Ukrajna valahogyan biztosan túlél majd, de vajon szeretne majd a jövőben olyan országokhoz csatlakozni, akiktől most semmilyen segítséget nem kap? Vajon kiáll-e majd így a demokráciáért?

Azt kérem az Európai Uniótól, hogy védje meg a hazámat!

És egy megbízható barátra lel majd bennünk, amely előbb-utóbb gazdag és virágzó lesz, ha összefogunk. Ukrajnában is lesz elég gáz és olaj és más nyersanyag, senki nincs az Északi-Áramlat 2-re utalva. Segítsetek most! És mi majd segítünk nektek később.

Ha elolvasnád az eredeti, angol nyelvű szöveget, itt megteheted. Click here for the original article in English.