Mit nyerhet és mit veszíthet egy Ukrajna elleni háborúval Putyin?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Putyin mindig egy jól kigondolt stratégiát hajt végre, és akár több lépésre előre is tudja, mit fog tenni, miközben mi meg csak ijedten nézzük ezt. Pedig könnyen lehet, hogy Putyin máris rosszabb pozícióba került és jelenleg ijedt kármentést folytat.

Putyin pozíciójátékos. Ezt láttuk már az eddigi működése során is, és a mostani lépései sem utalnak változásra. Folyamatosan manőverez, amíg megérik a helyzet arra, hogy egyszer nagyobbat is lépjen, mint a Krím megszállása volt.

Nem egy begőzölt nacionalista diktátor, ezért a várható lépéseit illetően nagyon is fontos a kérdés: mi lenne Oroszország számára az egyenlege egy Ukrajna elleni háborúnak? Pontosabban megfogalmazva:

Milyen katonai cselekvés éri meg Putyin rezsimjének? Milyen háborút választana szívesen az orosz elnök magának?

Két elnök eltérő számításai – Biden és Putyin

Elöljáróban két gondolat. Demokratikus elszámoltatás híján Putyin misztikus ködbe tud rejtőzni, ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy jól kigondolt stratégiát hajt végre, és akár több lépésre előre is tudja, mit fog tenni, miközben mi meg csak ijedten nézzük ezt.

Pedig könnyen lehet, hogy Putyin máris rosszabb pozícióba került és jelenleg ijedt kármentést folytat.

A NATO-nak benyújtott orosz követelések alapgondolatát, vagyis a nagyhatalmi érdekszférák tiszteletben tartásának elvét vehetjük valódi szándéknak. Az amerikai ellenlépések azonban váratlanul elszántak és kiterjedtek voltak, vagyis a stratégiai szándékai érvényesítésére

Putyin most rosszkor lépett.

Ugyan Amerikában a pártpolitikai hangoskodás elfedi, de a Biden-adminisztráció folytatta a trumpi külpolitikát, áthelyezve az amerikai érdekkört Ázsiába. Putyin alapfeltevése ezért az lehetett, hogy az USA már csak Kínával törődik, nem fog komoly erőket és figyelmet áldozni Kelet-Európára. Csalódhatott, mert az USA teljesen komolyan veszi a helyzetet, vagy legalábbis kellő hitelességgel kelti ezt a látszatot.

Mert van itt egy másik érdekes körülmény. Mindig arról beszélnek, hogy Putyinnak jól jöhet egy külső konfliktus, mert stabilizálhatja a hatalmát a nacionalizmus felhergelésével.

Arról nem szoktunk gondolkodni, hogy ez mennyire jól jön a megtépázott népszerűségű Bidennek.

Előtűnt egy régi ellenség, akinek a veszélyét nem kell az amerikai választóknak elmagyarázni. Egy határozott fellépéssel lehet valamit változtatni a teszetosza öregember imázsán.

Nem biztos, hogy a győzelemmel jól járna Putyin

Az ukrán háború része egy nagy geopolitikai társasjátéknak, egy háború következményei pedig szerteágazóak lehetnek. Ezek a következmények azonban összességében és hosszabb távon negatív pontszámot hozhatnak ki az orosz játékosnak, és minél sikeresebb az ukrán háború, annál inkább.

Egy győztes háború természetesen lehetetlenné teszi nem csak Ukrajna NATO tagságát, de valószínűleg Grúziáét is. A NATO tekintélye csökken, ami a posztszovjet térségben az orosz befolyás növekedését jelentheti, mert a vezetők kevésbé számíthatnak a Nyugat ellensúlyára. Megerősödhetnek az oroszbarát vezetők, illetve oroszbaráttá válhatnak mások, mert úgy gondolhatják, számíthatnak Oroszország segítségére a belpolitikai válságok idején.

De már ebben is lehet paradoxon.

Vegyük például Belarusz esetét! A nyugatbarát ellenzékiek minden bizonnyal eljelentéktelenednek. Ki akarná EU-orientációval hergelni az ideges orosz medvét? De ezzel egyidejűleg a belarusz vezetés a Putyin-barátokat is megpróbálhatja kiszorítani. Ha Lukasenka hatalmát nem fenyegeti az ellenzék népszerűsége, kellően erős lehet arra, hogy megpróbáljon kilavírozni abból az orosz kötésből, amit a 2020-as elcsalt választásokat követő tüntetéshullám hatására kellett elfogadnia. Lukasenka újra komoly belső legitimációt építhet arra hivatkozva, hogy az Oroszországba betagozódást csak ő képes elhárítani. (Ami igaz is.) Putyin vagy lép egyet az ismeretlenbe, és megpuccsolja Lukasenkát, vagy el kell fogadnia a pozícióvesztést.

Hasonló folyamatok lejátszódhatnak Közép-Ázsiában és Mongóliában is.

Az Oroszország felé tett hódolatteljes megnyilvánulások mögött aktív diplomácia indulhat meg Kína bevonására azért, hogy az országaik függetlenségét garantálhassák.

A Kínához való viszony amúgy is problematikus Oroszországnak. A kínai szövetség sokat segítene, aminek alapja nemcsak az ellenség ellensége-elv lehetne (Kínának nyilván jól jön, ha az USA nem vele foglalkozik), hanem a nyugati értékhegemónia megtörésének szándéka is. Mindkét ország osztja a belső szuverenitás gondolatát, azt az elvet, hogy kívülről nem szólhatnak bele mások (értsd: USA, EU, ENSZ, IMF, Freedom House stb.), hogyan alakítják a kormányok a belpolitikájukat. Pláne nem jogos e logika szerint a nyugati értékek érvényesítésére szankciókat hozni.

A Kína-Oroszország szövetség még nincs kész.

Már csak ezért is lehet, hogy Putyin rosszkor lépett: Kína egyáltalán nem látszik sietni Oroszország diplomáciai megsegítésében.

Ha erre számított Putyin, akkor csalódnia kellett. Az EU-val való jó viszony fontosabb a számára az USA ellensúlyozására, mint Oroszország harcos támogatása.

A paradoxon az, hogy Ukrajna megszállása és a teljes szakítás a Nyugattal komoly pozícióvesztést hozna Kínával szemben. A szankciók aligha roppantanák meg Putyin rendszerét, de már rövid távon is Kínára utalná az orosz gazdaságot.

Ebben az alárendelt szerepben Oroszország nem akadályozhatná, ha Kazahsztán vagy Mongólia Kínában keresne ellensúlyt egy jövőbeni, kéretlen orosz beavatkozás elkerülésére.

A NATO-bővítése pedig nem állna meg, hanem máshol folytatódna. Az orosz agresszió láttán Finnország és Svédország ténylegesen is benyújthatja a jelentkezését, aminek kezelése a geopolitikai vereség utáni amerikai belpolitikától függene.

Akárhogy is, nem Putyin szája íze szerint alakulnának a dolgok.

Ezzel párhuzamosan az Európai Unió stratégiai autonómiájáról szóló viták döntő fordulathoz érhetnek, és komoly európai hadsereg állhat fel viszonylag rövid idő alatt. Ehhez nem kell minden tagállam hozzájárulása, az országok egy kisebb köre is elindíthatja a kezdeményezést az EU-n belül az euróövezet és Schengen mintájára. Ezzel Putyin egyik nagy stratégiai célja, az EU integrációjának akadályozása is csorbát szenved.

Általában véve pedig Oroszország izolálódna a világban. A kevéske soft power eltűnésével a putyini rezsim érdekérvényesítése állandó nehézségekbe ütközhet. Az egészen bizonyosan bekövetkező szankciók talán nem befolyásolnák komolyabban a belpolitikát, de Oroszországot elszigetelnék a világ többi részétől.

A geopolitikai kalkulátor a plusz és mínusz pontok összeadása után negatív egyenleget mutat Oroszországnak.

Közel sem biztos, hogy sima lenne a háború

És ki mondta, hogy az ukrán háború könnyen fog menni? A háború – mint minden háború – kimenete súlyos kockázatokat rejt magában az orosz vezetés számára.

Annak a valószínűsége, hogy az ukránokat ugyanolyan könnyen elintézik, mint a grúzokat 2008-ban, gyakorlatilag nulla.

Az ukránok évek óta készülnek erre a háborúra, nem fognak a puskapor első szagára meghátrálni.

Győznek-e az oroszok azzal, ha katonailag végül felülkerekednek? Abban a valószínűtlen esetben, ha egész Ukrajnát megszállják, felkészülhetnek egy afgán típusú gerillaellenállásra. Ugyanez a helyzet, ha bármely ukrán többségű vidékeket szállnak meg.

A hírek szerint a polgári lakosságot, a milíciákat felkészítik egy ilyen helyzetre. Egy orosz csapat mozgatása A-ból B-be veszélyes expedíciónak fog számítani, mert egy improvizált bomba bármikor robbanhat az út mentén. Az ellenállók a Hamasz mintájára építhetnek 600 dolláros rakétákat, amelyekkel akár az orosz városokat is fenyegethetik. Ezeknek tömegben kilőve komoly pszichikai hatása van. Nem lehet kétségünk afelől, hogy egy oroszbarát Quisling-kormány alakulhat, de minden legitimáció híján még a tagjai épséget sem lehetne biztosítani, nem hogy a döntései végrehajtását.

És persze ott van a kockázat, hogy nem mennek ilyen jól a dolgok. Ha valamit bizonyít a háborúk története, az az, hogy a kimenetelük sosem biztos.

Előfordulhat, hogy az orosz fegyverek újra alsóbbrendűnek bizonyulnak a török fegyverekkel szemben, ez megtörtént nemrég a karabahi háborúban, ahol az azeriek török drónjai és egyéb technológiái rövid úton lealázták az örmények orosz fegyverzetét.

Ha nem sikerülne áttörnie egy orosz támadásnak, és a front befullad valahol nem messze az ukrán-orosz határtól, Putyinnak a személyes hatalmáért is aggódnia kell. (Ami nekünk egyébként nem feltétlenül jó, mert jöhet utána egy eltökélten nyugatgyűlölő kemény diktátor. Mindig lehet rosszabb, ez a másik tanulsága a háborúk kimenetelének.)

Mi lenne a legjobb most Putyinnak?

Milyen háború felelne meg Putyinnak? Valami olyasmi, mint amit Szíriában vívott: távolról, a légierőre, rakétákra, zsoldosokra és helyi szövetségesekre támaszkodva érte el a katonai céljait lényegében személyi veszteség nélkül. Kombinálva a kibertámadásokkal és belső diverzáns akciókkal elvileg biztonsággal lebonyolítható egy olyan háború, amelynek eredménye a Donbasz biztosítása lehet a helyi oroszoknak, illetve esetleg egy összekötő sáv a Krím és a Donbasz között.

A kis, körülhatárolt területszerzés a nem ukrán többségű területen hosszabb távon is stabilizálható lehetne úgy, hogy Ukrajnát mint elvileg szuverén országot folyamatosan destabilizálná, teljes mértékben alkalmatlanná téve a NATO-ba való belépésre.

A hosszabb távon is sikeres pozíciókat hozó hadicél Ukrajna mély föderalizációja lehet. Egy olyan Ukrajna, amely úgymond „tiszteletben tartja a helyi sajátosságokat” olyan mértékben divergálna, hogy képtelen lenne markáns külpolitikára.

Ezen a ponton találkozhat össze Putyin és Orbán, hiszen egy ilyen Ukrajnában Kárpátaljából önálló, akár magyar befolyás alatt álló tartomány válhatna.

Mivel az USA – és ezzel a NATO – nem kívánja katonailag is megvédeni Ukrajnát, egy ilyen kimenet jelenleg tulajdonképpen neki is megfelelne. Mindkét fél erőt tudna mutatni: az egyik Ukrajna de facto, de akár alkotmányos feldarabolásával; a másik a szankciókkal és az erkölcsi fölény hangoztatásával, amivel le tudnának vonulni a veszélyes terepről.

A Putyin-kalkulátor a jelenlegi helyzetben ezt az eredményt számolja ki az Oroszország számára még legkevésbé kockázatos, de az egyszerű kármentésen túlmutató, valódi eredménnyel kecsegtető kimenetként.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!