+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ágoston Dániel
2021. február 21. vasárnap, 17:20
Miklósy Krisztián, vagyis Quixotic nagyjából egy évtizede jelenti itthon a synthwave stílus egyik alapkövét. Ez az az elektronikus zenei irányzat, amely tövig nyúlik a 80-as évek szintetizátorzenéibe, fürdik a neonfényben és szinte állandóan visszakacsint a válltömések évtizedének filmklasszikusaira. Quixotic pedig nem is átallja mindezeket a legjavából prezentálni a közönségnek, és még akkor is nagyot gurítani a zsáneren belül, ha annak eredeti formája szerinte már kezd némileg kifújni. Interjú!

Inkább meghallgatnád az interjút? Irány a podcastunk!

 

1985-ös születésűként elég autentikus dolog részedről a synthwave műfaj, amiben mozogsz. Hosszú ideje érezhető a szórakoztatóipar szinte minden területén a 80-as évekbeli, szintetizátoros zenei vonal. Szerinted mi az oka annak, hogy ez ilyen lenyomatot hagyott a popkultúrában?

 

Szoktak vádolni azzal, hogy ‘85-ösként valójában nem éltem meg a 80-as éveket, de erre van egy nagyon jó kibúvóm. Volt nálunk egy jó kis rendszerváltás és utána végtelen mennyiségben lett elérhető minden VHS-kazetta, minden hollywoodi tartalom, én pedig azokon nevelkedtem. Tehát

 

az én generációm a 90-es évek elején pótolta be a 80-as éveket, ami valójában nem is létezett Amerikában, csak mi a filmekből felépítettünk egy ilyen álomvilágot.

 

Szerintem ennek a reneszánsza lehet az, ami most reinkarnálódott a zenében, az emberek pedig felismerték ezt. Az akkori filmzenékben, de magában a popzenében is rengeteg szintit használtak, mivel akkor találták fel azokat a szintiket, és nyilván érezték, hogy ezek mennyire menő és mennyire jó soundok. Ennek a szépségét próbáltuk feléleszteni 2010 tájékán, akkor kezdődött ez az egész synthwave dolog. A nagy elődei ennek persze az olyan előadók, mint a Justice vagy a Daftpunk, ők is már ezekkel a szintikkel operáltak, csak ők még vegyítették kicsit a funkosabb, diszkósabb dolgokkal, ez meg kimondottan, letisztultan csak a szinti hangzásra ment rá.

 

 

Ez ennyire felhasználható? Van ebben egy nosztalgiafaktor? Ha csak a Galaxis őrzőit vagy a Bladerunnert nézzük, ezekben jól érezhető a 80-as évek, ami főleg a filmiparban jelent meg, és a talán a Kawinskynek a Night Callja volt az, ami igazán nagy áttörés volt ebben.

 

Hát az volt az első nagyobb mainstream durranás, aminek az az egyik titka, hogy nem Kawinsky írta a dalt, hanem a Daftpunkból az egyik tag. De ezzel is visszakanyarodok az említett Justice-re meg a Daft Punkra, mert a franciáknak nagyon sok mindent lehet köszönni, ami hatást mindenki másképpen közelítette meg. Valaki csak átvette az esztétikát, valaki csak a neonokhoz nyúlt, valaki csak elővette azt, hogy maga a setting a 80-as években játszódik, mert ott tök szép kocka autók vannak, meg válltömések, és van, aki meg a zenét vette át teljes egészében.

 

Ebből a szempontból tehát mi vagyunk, akik a zenei frontot vitték, és ez szépen lassan megfertőzte az egész mainstreamet. Ebből a kis underground dologból tehát eljutottunk odáig, hogy The Weekend ebből a hangzásból ma már egy többmilliárdos slágert tud csinálni, ami egész évben viszi a slágerlistát, pedig igazából az egész nem több, mint a Take On Me az AHA-tól. Szóval nincs nagy megfejtés, de mégis mindenkinek kell ez a kis időutazás. Én azt érzem a saját produkciómon, hogy az embereknek

 

ez egy jó menekülés a jelenből, és nem úgy menekülnek, hogy a földbe dugják a fejüket, hanem kapnak egy olyan feelinget, amit vagy gyerekként, vagy soha nem is éltek át,

 

de a nosztalgia így, vagy úgy, de eljut hozzájuk, és tudják élvezni azt, ami régen volt.

 

Te a hétköznapjaidban is ezt az esztétikát, életérzést éled?

 

A Miami Vice-életérzés nálam állandó, tehát a kocsitól kezdve, a ruhákon, cipőkön át minden, de persze ez ilyen színpadi dolog is. Viszont úgy voltam vele, hogy ezt teljes egészében bevállalom. Senki nem csinálja szerintem ezt itthon úgy, hogy páros lábbal beleáll, szóval ha már ott a gázpedál, akkor nyomjuk meg a 80-as éveket, amennyire lehet, keverjük össze ezzel a synthwave dologgal, és a kettő együtt egy olyan erős branddé vagy imiddzsé tud alakulni, ami mögé büszkén be tudok állni. És az emberek is látják, hogy én nem azért vagyok a 80-as években, mert most ez éppen menő. Úgy voltam vele, hogy én ezt érzem, ezt akarom közvetíteni, úgyhogy ebbe bele kell állni rendesen. De ez persze nem jelenti azt, hogy amúgy nem hallgatok más zenét, mert nem érdekelnek a mostani dolgok, csak van egy arculat, amit a Quixotic képvisel, ez pedig a 80-as évek.

 

Van ennek egy lefutása most? Vagyis emellett kitartani már szubkulturális küldetés?

 

Az undergroundban azt rebesgetik, hogy a synthwave már rég elmúlt, de én inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy a nagyok már megírták a nagy albumokat, amikre mindenki emlékezni fog.

 

Az első igazi synthwave, mint a Miami Nights, vagy akár Kawinsky, ezeket már letették az asztalra, és most elindult egy folyamat, ami rengeteg új embert vonz be. Ők vagy a The Weekend-en, vagy egyéb úton keresztül találnak rá erre a stílusra. De, ahogy mondtam, ezek az előadók tényleg már csak másolják a régi albumokat, így tehát nagyon nehéz már kitűnni, mert már annyira túlszaturált lett a stílus, hogy nem nagyon lehet újat mutatni, ami pedig általában egy stílusnak a veszte szokott lenni.

 

Megvannak a synthwave-nek a korlátai, ezért szoktam mindenféle irányba kacsintgatni. Ha valaki végighallgatja az albumom, ott nincs két egyforma szám, pedig egy stíluson belül mozgok, de igyekszem egyszer szaxofonnal, egyszer gitárszólóval, a metál vagy a teljesen cheesy George Michael-irányba elvinni a dolgokat. Így tud változatos, elég diverz lenni maga a téma.

 

Ez a lefutási jelenség persze adott, a dubsteptől kezdve minden stílusnál ez futott végig. Mikor egyszercsak meglett az úgynevezett Skrillex-hangzás, mindenki Skrillex-hangzást csinált, és ugyanolyan gyorsan vége is lett magának a stílusnak abban a formájában. Biztos most is lehet találni kiemelkedő újdonságot, de minél tovább húzódik ez a dolog, annál nehezebb megtalálni ezeket a gyöngyszemeket. 

 

Az az igazság, hogy azok a zenekarok vagy előadók, akik valamit fel tudtak építeni, azok most már nem a synthwave-re koncentrálnak. Én sem feltétlenül arra koncentrálok, hanem a saját brandre, amelynek közönsége van, és ennek már önmagában nagyobb hírértéke van, mint az, hogy te synthwave-et csinálsz, hiszen azt már szinte mindenki ismeri. Egy laikus számára persze el kell mondani, hogy mi ez a stílus, meg honnan jön, de alapjában véve most már nem a synthwave-t hirdetjük, mert azt már hirdetjük egy tíz éve, most már úgymond magunkat kell egy kicsit nyomni.

 

 

Mekkora ennek itthon a felvásárlói piaca, ha meg lehet ilyen rondán fogalmazni a kérdést? Gondolok itt arra, hogy nem csak előadóként, hanem szervezőként is aktívan részt vettél abban, hogy itthon ez meghonosodjon. Ott volt a Neonhullám, aztán később a Strangers Synths sorozatod, ami deklaráltan a Stranger Things hullámát lovagolta meg. Ez hazai viszonylatban mennyire él, mennyire van ennek közönsége és te általában hogyan látod Magyarország helyzetét ebben a dologban?

 

Példátlanul, baromi jó volt a hazai közönség létszáma. Rajongás volt, hazai producerek, bulisorozatok. Annyiféle lehetőség volt kibontakozni a synthwave-ben, hogy ezen felbuzdulva csináltuk meg a Neonhullámot. Ez egészen addig futott, ameddig el nem kezdtük érezni azt, hogy nincs akkora jegyeladás és nincs az a létszám, amivel fenn lehet tartani aktívan egy ilyen szubkultúrának a közönségét. Nem tudunk havonta annyit újulni, hogy abból a 300 főből 400 legyen, vagy 500. Vagy stagnált, vagy romlott a dolog, és itt jöttek a képbe a tematikus bulik.

 

Csináltunk a Dürerben egy Vice City-bulit, ami annyira sold out lett, hogy elszámoltuk, és igazából több ember maradt kint, mint bent. Ezen felbuzdulva próbáltuk utána folytatni a tematikus bulikat, de végül azok sem feltétlenül jöttek be annyira. A Neonhullámnál volt egy vízválasztó dolog, mikor kitaláltam egy más koncepciót, a Stranger Synths-et, ami annyiban változott a sima synthwave bulihoz képest, hogy kicsit fel van higítva a 80-as évekkel. Sokak szerint nem is kicsit, de szerintem csak annyira van felhígítva, hogy univerzális legyen a tartalom. Én annyival extráztam meg, hogy jelenkori slágerek is szólnak azon a bulin, de minden vagy 80-as, vagy synthwave remixben.

 

E mögé viszont nem nagyon akartak már beállni a többiek, én meg, mint már előbb elmondtam, hogy a 80-as éveket ugyanannyira imádom, mint a synthwave-t, és úgy voltam vele, hogy teszek egy próbát. A számok pedig végül engem igazoltak, és kiderült, hogy a bulisorozat működik. Egyrészt magának a filmsorozatnak köszönhetően, de azon is túlment, tehát azon is túl tudtunk mutatni, így nem csak a sorozat miatt jöttek az emberek, hanem a zene miatt maradtak, és jönnek valószínűleg legközelebb is.

 

Fel kellett egy kicsit áldozni az underground hangulatot, és egy kicsit kommerszebb irányba elkacsintgatni, de így nagyon jó a kombó.

 

Az, hogy be tudok nyomni egy synthwave Linkin Park-remixet és utána egy Madonnát, és mindenki ugyanúgy tombol mindegyik számra, az számomra eszméletlen élmény. Nincsenek korlátok, nincs az, hogy most gonosz leszek, mint egy techno buliban, hogy ha bármi olyat bevállalsz, ami nem oda passzol, akkor abból mém lesz a neten. Itt meg pont belefér annyira, hogy néha valaki viccesnek találja, valaki felháborodik, de a többség viszont tombol rá.

 

Ezek szerint van egy olyan közeg, egy olyan réteg a synthwave képviselői között, akik amolyan stílustálibokként vannak jelen? Egy olyan műfajt, amiben alapvetően nagyon erős önirónia van, talán furcsa teljesen halál komolyan venni, nem?

 

Az elitisták mindenhol elég hamar megjelennek. De az emberek meg bulizni mennek.

 

Én például csináltam tavaly olyat, hogy a Szomszédok házibulis jelenetéből a „kapcsold be” betéttel gyártottam egy intrót, és utána indult az első szám. Akinek leesik a geg, az megörül, akinek meg nem esik le, vagy esetleg nem érti, mert külföldi, az meg addig kortyol kettőt a piájából. Ezek szerintem bőven beleférnek. Egy hardcore synthwave bulin viszont ez tabu lenne, és ezzel nincsen semmi baj, mert megvan mindennek a saját maga helye és pozíciója. Ez a buli nem is oda van pozícionálva. Ugyanakkor ott van nekem a Quixotic live zenekaros formációm, ahol meg csak a synthwave, csak a saját számok mennek, és az is ugyanúgy tud működni. Viszont a nagyobb közönségnek inkább a kommerszebb dolog kell, és a saját synthwave közönségemnek meg ott van a Quixotic live.

 

A most megjelent kliped előtt volt egy óriási felfutású dalod, a Palms, amely mostanra már többmilliós megtekintettség környékén fut.

 

Hát most olyan kilencmillió körül van a hallgatottság. Ezen a ponton viszont valamiért megállt, az algoritmus pedig elkezdte átterelni az én Miami Vice-montázs videómhoz a felhasználókat, ami nagyjából másfél millió fölött alakul most, tehát az is elég jó, és Spotify-on is jóval kétmillió felett járok. Ha a statisztikákat akarjuk nézni, akkor tök jó, de valójában halvány lila gőzöm sincs, hogy miért történt ez, mert egyik évről a másikra elkezdett sokkal több megtekintése lenni, mint a többi feltöltött dalnak.

 

Annyit kell tudni arról a csatornáról, ahová a Palms felkerült, hogy a synthwave egyik legnagyobb terjedésű formátuma az volt, hogy teljesen no name arcok csináltak egy YouTube-csatornát, ahová no name előadók zenéit töltötték fel. A Palms is pont így került fel, és egyszer csak fel lett kapva. Ebből a közegből nőtt ki a New Retro Wave, ami azóta már egy rendes nagy blog, autós rovattól kezdve kiadóig mindent csinálnak. Ők azért már egy millió feliratkozó felett lévő csatorna.

 

A Palms alaptörténete pedig annyi, hogy volt egy nyaralás, nyár vége volt, én pedig gyűlölöm a telet, és akartam valami olyan dalt írni, ami ezt a melankóliát a nyárba öntve elfeledteti, és kibírom tavaszig valahogy. Ez volt az indíttatása, de ennél többet én sem gondoltam bele, viszont valamiért olyan a vibe-ja a dalnak, hogy nagyon sok emberrel rezonál, és

 

a legkedvesebb bók, amit szoktam kapni a dalra, hogy akár a 80-as években is íródhatott volna, és akkor is sláger lehetett volna.

 

És ez tök jó, mert ez nem volt tudatos, hanem ez egyszerűen csak így jött. Nem feltétlenül írok érzésből dalokat, mert nem olyan a stílus, tehát nincsen vokál vagy ilyesmi, ahol gondolatokat lehet megfogalmazni, de hogy még egy ilyen instrumentál dalon keresztül is átjön a feelingje valaminek, az egy tök nagy hatalom.

 

 

Mégis a Highway Violence lett az első live action kliped, ami nemrég jelent meg, ami egy nagyszabású videó lett még magyar viszonylatban is. Hogyan állt ez össze? Milyen volt a forgatás, a stáb?

 

A bulijaimon rendszeresen van vizuál, amit különböző 80-as évekbeli filmekből rakok össze, amelyek a színpad hátterén futnak. Emiatt már többször többen is felvetették, hogy milyen jó lenne egy ilyen jellegű klip, mikor az egyik filmes csapat, a Mihasznafilm, Nagy Viktorral és Lerch Petivel, tavaly év elején közölték, hogy

 

figyelj, Krisztián, az van, hogy neked most klipet fogunk csinálni, ha tetszik, ha nem, úgyhogy nőjj fel a feladathoz.

 

Átbeszéltünk egy koncepciót, hogy mégis hogyan lehetne, mit lehetne, melyik számhoz, mikor, hol, miért. És amikor körvonalazódott, hogy mihez kéne, a Highway Violance-re esett a választás, ami az albumomon a második legsikeresebb dal a lejátszási adatok alapján, és a bulikban is évek óta játszom, és nagyon szeretik. Úgyhogy hazamentem, megvolt nagyjából a koncepció a fejemben, leültem és abnormális módon írtam egy hét oldalas forgatókönyvet egy mezei videókliphez. Majd beállítottam Nagy Viktorékhoz, elolvasták, és azt mondták, hogy ezt nem lehet megcsinálni, de azért mi megcsináljuk. Ez volt a kiindulópont.

 

És tényleg annyi lehetetlen dolog volt a forgatókönyvben, hogy nem is hiszem el, hogy tényleg meg tudtuk oldani. Tehát egy ilyen fairy tale volt az egész. Hozzátartozik, hogy miután megírtam ezt a dolgot és elkezdtük vadászni, hogy hogyan is lehetne ezt összerakni, minden egyes alkalommal valami pont úgy jött össze – hogy pont az az autó, pont az az ember egy autós találkozón ott állt egy rendőrautó mellett, és tök úgy nézett ki, mint a T1000-es karakter a Terminátorból, teljes rendőrruhában, full úgy nézett ki, mint Robert Patrick, és mielőtt odamentem volna, egy Cadillac mellől rámkiabált egy srác, hogy helló, nem te vagy a Quixotic? Kiderült, hogy egy társaság és ismeri az egyik zenémet.

 

Én meg már kaptam is elő a forgatókönyvet a zsebemből, hogy figyelj, megírtam életed szerepét, légyszi vállald el, könyörgöm. Pár hét múlva pedig azon kaptam magam, hogy már a Savoya Park parkolójában rohangált a kocsim után, hogy elpusztítson, mint a higanyember. És ez csak egy ilyen eset volt a sok közül. Az összes helyszín, mindegyik úgy jött össze, hogy például a sivatagos helyszínt is úgy találtam, hogy egy ismerősöm elment kirándulni, amit láttam az Instagramján, én meg biztos voltam benne, hogy a Nevada-sivatagban jár, de be volt taggelve helyszínként hogy Fót.

 

Ráírtam, hogy haver, hol vagy? Hát Fóton. Mondtam neki, hogy ne hülyíts, ez egy sivatag. Hát pedig higgyem el, hogy Fóton van.

 

Másnap kimentünk terepszemlére, és hát tényleg ott van egy régi homokbánya. Megnéztük, bemértük, hogy mit lehet, mondom jó ezt el lehet kamuzni, el sem hiszem. Papíron úgy volt, hogy a Mad Max-jelenet valószínűleg CGI lesz. Ehhez képest az lett az egyik legösszetettebb jelenet az egész klipben. Úgyhogy én nagyon nagyon büszke vagyok mindenkire, aki részt vett, és tényleg ezúton is köszönöm nekik. A sztorihoz még annyit hozzá szeretnék fűzni, hogy eredetileg az volt az alapötletünk, hogy egy játékgépben fog játszódni az egész, de végül teljesen máshogy valósult meg.

 

 

Mindenesetre olyannyira komolyan lett véve ez a videójáték rész, hogy készült egy videójáték ehhez gyakorlatilag ugye a honlapon.

 

Igen, és annak persze egy különleges sztorija van. Az alapötletem volt, hogy mennyire jó lenne, mennyivel megkönnyítem a saját munkámat, hogyha megcsinálom a videójátékot, és akkor a videójátékba csak játszani kell, és abból felveszem a felvételt, a képet, ahogy megy mondjuk a kocsi, és azt majd kicseréljük a kijelzőre, és ebből épül fel a klip.

 

Ez odáig jutott, hogy rájöttem, igazából nem tudok játékot írni, mivel semmi programozói tapasztalatom nincs. Egy demót tudtam találni, ahol kicseréltem a grafikákat, a kocsit, az útjelzőtáblákat, ilyesmiket. Végül egy jelenetnél lett használva maga a játék, amikor az én autóm megy a kijelzőn, az összes többi külön kézművesen photoshoppal, képkockánként megrajzolt pixelgrafika, amit meg kellett csinálnom nulláról. De mivel nagyjából megvolt a játék, miközben dolgozntunk a klipen, elkezdtem vadászni arcokat, hogy vajon ki ért ehhez a Javascript-hez, és mondjuk be tudja fejezni, meg tud nekem foglalni egy domaint.

 

És kiderült, hogy aki biztosította a játéktermes helyszínt a klipben, és akié a játékgép, véletlenül ehhez is ért, és azt mondta, figyelj, lefoglalom neked a highwayviolence.com-ot, aztán megírom neked a játékot, csak küldd el ezt és ezt a grafikát még hozzá, meg, hogy mutassam meg, hogy milyen legyen az arcom, és akkor megcsinálja. És így is történt, a klip megjelenésével egyidőben pedig élesítettük a videójátékos extra oldalt is.

 

Milyen volt a fogadtatása, hogy érzed?

 

Nagyon pozitív, tehát a lájk-diszlájk arány elég durva, meg a kommentek is nagyon pozitívak. Nagyon jól esik az, hogy sokan írták, most egy olyan magasságba lett téve a léc a stíluson belül, amit elég nehéz lesz megütnie másnak. Alapból a stílusra igaz, hogy nagyon kevés klip készül, abból nagyon kevés értékelhető klip van, tehát egy kezemen meg tudom számolni a jó synthwave klipeket sajnos.

 

Mik a terveid az idei évre? Már ha visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

 

Tavaly elég sok mindent el kellett engedni, mint mindenkinek, amiket reméljük, minél hamarabb be lehet pótolni – én szeretném újra feléleszteni a bulikat is. Tavaly egyetlen egy koncertünk nem volt a bandával, ami a legnagyobb szívfájdalmam, mert az áprilisi nyitó Quixotic live novemberi pótlása előtt két nappal lett bejelentve, hogy nem lehet megtartani. És az lett volna a Dürer Kertben az utolsó bulink is. Úgyhogy ezt szeretném valahogy pótolni, de

 

lett volna európai turné is, ami le lett mondva a vírus miatt, így az is még nagyon képlékeny, hogy mikor lehet megcsinálni.

 

Én bízom benne, hogy hamar visszatérhetünk, most már nagyon várom, hogy lehessen menni, bulizni a közönséggel, és hogyha a közönség is nagyon várja, akkor amint lehet, újra föléled ez a dolog. Emellett dolgozunk még a Mihaszna filmmel egy dokumentumfilmen arról, hogy hogyan készült a Highway Violence, ami szerintem még érdekesebbé fogja tenni ezt az agyament 2020-at. Ebben azt mutatjuk majd be, hogyan tudtuk összehozni a klipet, hogy egy ilyen kicsi csapat, ennyi szerencsés tökfilkóval egybeverbuválva, egy ilyet le tud tenni az asztalra.

 

Szóval ez a dokumentumfilm a klipről készül most, és nyáron, ha megjelenik, akkor talán lehet végre egy méltó premier, amire van rendes mozis, meg autós mozis premier ötlet is, hogy tényleg olyan legyen, amit megérdemel egy ilyen produkció – még ha nem is olyan hatalmas, mint amekkorának hazudjuk. De én azt hiszem, hogy erre lesz közönség és érdeklődés.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás