Tíz százalékra csökkent a zenészek jövedelme a járvány alatt

Eddig a kormánytól gyakorlatilag semmilyen érdemi támogatás nem érkezett a szektor megmentésére, de nekik először nem is pénzre, hanem tervezhetőségre lenne szükségük. A nyár a zeneiparnak ugyanis olyan, mint a kiskereskedelemnek a karácsony. Weyer Balázs, a zeneipart képviselő Music Hungary Szövetség elnöke beszélt az Azonnalinak többek közt arról, mennyiben partnerük állami oldalról Demeter Szilárd: interjú!

Inkább meghallgatnád a beszélgetést? Irány a podcast!

Bár úgy tűnik, hogy most már talán kifelé evickélünk a koronavírus okozta helyzetből, az elmúlt egy év a zeneipar számára azt jelentette, hogy elsőként térdelt le a válságban, és valószínűleg utoljára is fog felállni. Mennyire szenvedte meg ezt a zenei ipar, illetve mi lehet az oka annak, hogy elmaradt az állami segítség a kultúra megmentésére?

Valóban reménykeltő, hogy már látjuk az alagút végén a fényt, de az jelen esetben a járványt és a társadalmat érinti elsősorban. Amíg a zeneipar elkezd kievickélni abból a nagyon mély válságból, amit ez a járvány okozott, az még sajnos sokkal hosszabb idő lesz. Épp azért gondoljuk azt, hogy ha kicsit enyhül a nyomás, amit a járvánnyal kapcsolatos intézkedések jelentenek, akkor nagyon sok energiát kell az államnak arra fordítania, hogy a zeneipart, szélesebb értelemben pedig a kultúrát visszarángassa az életbe.

Nem azért, mert a kultúra eltűnne. Sőt, úgy tűnik, hogy az iránta való érdeklődés nőtt, mivel felértékelődött azáltal, hogy tulajdonképpen nincs. Mint ahogy nagyon sok dolog akkor tűnik csak fel, amikor nincs. Mint az ivóvíz: nem értékeljük minden nap, hogy van, de, ha eltűnne, akkor marhára hiányozna. Kicsit most azt hiszem, mindenki így van a kultúrával, illetve azokkal a találkozásokkal, amelyeket a kultúra katalizál. A kultúrának, és azon belül is a zenének van ugyanis olyan ereje, amely képes megteremteni egy olyan közössé-érzést, amelyből a legnagyobb hiány volt az elmúlt egy évben.

A zeneiparnak pedig direkt anyagi segítségre is szüksége lesz. Amikor tavaly nyáron még csak úgy nézett ki, hogy néhány hónapról van szó, azt gondoltuk, hogy ez a helyzet megugorható, guggolva is ki lehet bírni ennyi időt, de ennél most már sokkal több idő telt el. Az, hogy a tavalyi évben élőzenei rendezvényekből, amik a zeneipari bevételek zömét teszik ki, az éves 60 ezer helyett 8 ezer tudott megvalósulni, és azok is csak a kisebb rendezvények voltak. Ez azt jelenti, hogy

Ebbe beletartoznak a művészek, akik ezekből élnek, hiszen a rögzített zenéből származó bevételek nagyon visszaestek, és beletartozik mindenki más is, akik a zenészek mögött dolgoznak, a rendezvényszervezőktől a menedzsereken át a világosítókig, a hangosítókig, a fesztiválon dolgozó biztonságiakig, vagy az ott sült kolbászt áruló vendéglátósokig. Nagyon sok emberről, nagyon nagy visszaesésről van szó.

Nem állami érdek akkor, hogy megmentsék a zeneipart úgy mentálhigiénés szempontból a hallgatóság számára, mint egzisztenciálisan a zenészeknek?

Szerintem ez nem állami, hanem közösségi érdek. Az államnak pedig az a fő feladata, hogy a közösségnek az ilyen típusú problémáit megoldja. Azért mondom, hogy elsősorban közösségi, mert az én értelmezésem szerint a közösségi érdek fontosabb, mint az állami érdekek.

Biztosan évekig el leszünk azzal foglalva, hogy mekkora az a mentálhigiénés kár, amit ez a járvány okozott társadalmi szinten, és biztos vagyok benne, hogy erre tud gyógymód lenni a zene. Miközben egyébként maguk a zenészek is komoly károkat szenvedtek pszichés fronton is. Mert itt nem csak a jövedelmek drasztikus visszaeséséről van szó, hanem a tehetetlenség érzéséről, a feleslegesség érzéséről is. Gyakorlatilag

Mindenkit nagyon megviselt ez az elmúlt egy év, amire a művészek esetében csak rátett, hogy nagyon sok olyan visszajelzést kaptak, miszerint “te ne panaszkodj”, “te nagyon jól kerestél eddig”, meg hogy “el kéne menni valami rendes munkát keresni”, amit a legtöbb zenész nagyon a szívére vett. Nyilván ez annak a rengeteg frusztrációnak is a lecsapódása, ami felhalmozódott a társadalomban ettől az általános tehetetlenség- és kiszolgáltatottságérzéstől. Nagyon sokszor a zenészeken csattant ez. De abban is biztos vagyok, hogy ennek nem lesz maradandó nyoma, amint elkezdhetnek játszani: jó eséllyel ott fog tolongani már mindenki. Nagy szüksége lesz arra a társadalomnak, hogy ki tudjanak sülni ezek az energiák, hogy el tudjanak simulni ezek a frusztrációk.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a zeneiparnak és kultúrának magát kell kihúznia a válságból a saját hajánál fogva, ha semmilyen állami segítség nem érkezik. Ebből fakadóan nagyon sok zenésznél és kulturális szereplőnél felmerült a konteó, hogy valójában a NER rá akar tenyerelni a kultúrára. Te ebből mit érzel reálisnak?

Visszakanyarodnék arra a kérdésre, hogy nem érkezett segítség az államtól, és inkább úgy fogalmaznék, hogy eddig még nem érkezett segítség, és nagyon reménykedem abban, hogy fog. Ahogy egy kicsit fel tud lélegezni az állam a járvány mindennapi menedzseléséből, előbb-utóbb csak feltűnik nekik, hogy itt is szükség van forrásokra. Ráadásul

A kultúrára nem könnyű feladat rátenyerelni, hiszen a kultúra nagyon nehezen irányítható dolog. Részben azért, mert nagyon fragmentált terület, ami rengeteg különböző szereplőből áll. Másfelől pedig azért, mert a szereplőknek bár lehetnek különböző világnézetei, de egy összeköti őket, mágpedig az, hogy az alkotás, a kreativitás nem igazán tűr irányítást. Ezért sem szokott jól kijönni a művészet a politikával, mivel nem túl kompatibilis a két műfaj. Az egyik többnyire uralni akar, a másik meg semmit sem visel el kevésbé, mintha uralni, vagy irányítani akarnák.

De itt ennél most sokkal nagyobb a tét, nem az uralásáról van szó, hanem egyszerűen segíteni kell a zeneiparnak visszatérni oda, ahol volt, hogy képes legyen önmagát működtetni. Nem vagyok egyébként szektásan ellene annak, hogy az állam békeidőkben se támogassa a kultúrát, sőt, azt gondolom, hogy abszolút van szükség állami kultúratámogatásra – lehetőleg minél kevésbé a kultúrát befolyásoló formában –, de ez most semmilyen értelemben nem békeidő. Most a szokásos forrásokon, elosztási rendszereken pályáztatási rendszereken kívüli, gyors és nagy összegű segítsége van szükség.

A tervezhetőség az, amire a legnagyobb szükség lenne most, még akkor is, ha gyakorlatilag lehetetlen biztosra ígérni bármit. Természetesen mindenki tisztában van vele ebben a szektorban is, hogy nem lehet biztosat mondani a járvány kimenetelét, illetve a különböző intézkedéseket illetően, de ettől függetlenül, ahogy minden mást is tervez az állam, ugyanúgy a tervezésnek része kell, hogy legyen az is, hogy a kulturális eseményekkel mi lesz. Lehet, hogy ezek a tervek később módosulni fognak, de akkor is tudnunk kell valamire készülni.

Nem lebecsülve a vendéglátóipar komplexitását, de ha például azt mondják, hogy három nap múlva lehet nyitni, akkor ez egy étteremnek könnyebben fog sikerülni, mint egy fesztiválnak. Ott hosszabb az előkészület, kell felkészülési idő a koncertek lekötésére, a jegyárusításra. Ráadásul most nem is úgy fognak a helyszínek újranyitni, ahogy azt eddig az újranyitást képzeltük, hanem szigorúbb beléptetéssel, komolyabb higiéniai rendszerekkel. Ehhez kell idő, és ezért mondjuk, hogy ha minél hamarabb tudjuk, mire lehet számítani, azon nagyon sok eseménynek a sorsa múlik. Ha egy jól megtervezett és előkészített nyitással 10-20 ezer koncertet meg lehetne menteni erre az évre, azon rengeteg múlhat.

A Music Hungary kérte is a kormánytól, hogy egy tervezetet tegyen le az asztalra. Erre érkezett valamiféle reakció?

Formális reakció nem érkezett eddig, de azt látjuk, hogy most már említés szintjén elkezdtek bekerülni a javaslataink az ezzel kapcsolatos kommunikációba. Hogy mondjak egy példát: marha jó lenne tudni, ha kinyithatnak a teraszok, akkor mondjuk azokon a teraszokon egy darab zenész játszhat-e az ott ülőknek. Ha kinyithatnak majd a hotelek, és megindul a nyaralószezon, akkor mekkora eseményeket lehet tartani, hány beoltott kell ahhoz, hogy lehessen mondjuk 500 fős rendezvényeket tartani, és ott milyen feltételeknek kell megfelelni.

Jó lenne tudni, hogy a focimeccsek beengedéséhez – ami láthatóan előrébb való most ebben az értékrendben – lehet-e majd viszonyítani a koncertekre való beengedést, ugyanazokat a feltételeket kell-e majd teljesíteni vagy mást. Nagyon sok szempont van, és ezeket szeretnénk, ha ugyanúgy végiggondolná a szabályozó, mint ahogy minden mást.

Mivel tervezhet ebben a helyzetben a zeneipar jelen pillanatban?

Épp ezt szeretnénk tudni, hogy mivel tervezhetünk. Azért nyomjuk most ezt nagyon nagy erőkkel, mert a nyár az élőzenének meg általában a zeneiparnak olyan, mint a kiskereskedelemnek a karácsony. Ha az vagy a nagy része kimarad, akkor

Bent lehet tartani az embereket idén a lakásaikban? Azért is kérdezem, mert nagyon érezhető, hogy már most jóval lazábban állnak hozzá sokan a szabályok betartásához.

Pedig most mennyivel durvább a helyzet, mint tavaly tavasszal volt. Vannak kétségeim, én is azt látom, amit te. Különböző mobilitási térképek is azt mutatják, hogy egész Európában itt mozgunk a legtöbbet. A koncertekhez viszont praktikusan kell, hogy legyen koncertkínálat is, amik, ha lennének, biztos vagyok, hogy az emberek jönnének rájuk. Mint ahogy látjuk, hogy külföldön, ahol elkezdtek koncerteket rendezni, ott rögtön elkapkodták a jegyeket. Biztos vagyok abban, hogy itthon is így lesz, a kérdés csak az, hogy mikortól.

Szükségét látod egyébként olyan próbabuliknak, mint amilyenek Amszterdamban vagy Barcelonában voltak az utóbbi hónapokban?

Gondolkodtunk mi is azon, hogy érdemes-e ilyet itthon rendezni, de arra jutottunk, hogy leginkább azért nem, mert nincs semmilyen földrajzi vagy kulturális sajátossága ezeknek ránk nézve, így azokat a tapasztalatokat, amik kijöttek az eddigi próbákon Európában, pont ugyanúgy tudjuk használni itthon is. Hozzá kell tenni, hogy ezek egyébként még mind oltás előtti tesztesemények voltak, amik leginkább azon alapultak, hogy negatív PCR-tesztes embereket engedtek be ezekre a koncertekre, amiknek nagyon jó eredményei voltak, egyiknél sem fertőzték meg egymást emberek.

Beoltottak esetén már az oltási igazolvány is használható lesz ilyen célokra, a zenészek közül épp ezért nagyon sokan kampányolnak az oltás mellett. Már csak azért is, mert egy bizonyos számú beoltottság után mehetnek majd fellépni, másodlagosan pedig azért, mert ők maguk is hisznek az oltásban. Hadd tegyem hozzá: az egész hazai zeneipar maximálisan fegyelmezett volt az elmúlt egy évben, nemigen voltak kalózkoncertek vagy illegálbulik. Őszintén szólva sokkal többre számítottam még tavaly, és nagyon imponálónak tartom, hogy nem voltak ilyenek.

Az oltási igazolványokkal kapcsolatban sokan még mindig elég szkeptikusak, sokan pedigazt mondják, hogy a bevezetésük egy olyan dolog, amivel el lehet felejteni azt a bulizási érát, amiben eddig éltünk. Ez szerinted valós lehetőség?

Nyilván óriási különbség van egy goaparti, meg egy jazzkvintett koncertje között. Persze jogilag nem lehet különbséget tenni koncert és koncert között, de egy ültetett, 100 fős jazzkoncertre minden további nélkül el mernék menni ma is. Egy ilyen koncerten nyilván kicsit távolabb lennének a székek, mint szoktak, mindenki maszkban lenne, de egy jazzkoncert amúgy sem olyan, hogy egymáshoz érve buliznak az emberek. Ott is van eksztázis, persze, csak másfajta.

Egy metálkoncert viszont, ahol az emberek egymás arcába akarnak üvölteni örömükben, már más, és ezek nyilván nem a járványbiztosabb koncertek. De azt már most valószínűnek tartom, hogy az ezzel kapcsolatos óvatosság most már belénk égett. Szerintem nagyon fura dolgok ivódtak belénk az elmúlt egy évben, nem tudom megjósolni, hogy ezek mennyi idő alatt tudnak majd visszaállni, de az emberben annyira elemi igény ez a fajta együttlét, hogy az gyorsan felül fogja írni az egymástól való félelmet.

Beszéljünk egy picit a Music Hungary-szövetségről. Hosszú ideje igény volt egy olyan szervezetre, ami összefogja nagyjából a teljes zeneipart. Az elmúlt évek tekintetében hogyan ítéled meg a Music Hungary szerepét és érdekérvényesítő képességét? Mennyire érzi magáénak a szakma a Music Hungaryt?

Ha abból a szempontból nézem, hogy előtte nem volt semmi, csak a korábbi tehetetlenség, akkor tök nagy eredmény, hogy létrejött a Music Hungary. Három éve létezünk, elég aktív a szervezet belső élete, amit kifelé is tud mutatni. Más szempontból azt is látom, hogy az elmúlt egy év erősen összehozta a szakmát, és ez kellett ahhoz, hogy igazán be tudjon indulni a szövetség. Bizonyos szempontból szomorú, hogy sokaknak a szövetség lett a legfontosabb aktivitása az elmúlt egy évben, mivel nem tudták a szakmájukat gyakorolni, és egy olyan tereppé váltunk, ahol össze tudtunk jönni egymást bátorítani és dolgozni.

Péládul, amikor összeállítottuk a különböző javaslatokat az állami segítségre, hogy melyek azok a területek, melyek azok a támogatási formák, melyek azok az aktivitások, amelyeknek a leginkább szüksége van segítségre, nagyon gyorsan meg tudtunk állapodni, annak ellenére, hogy sokféle részszakma és ellentétes érdek van jelen a szövetségben – ami egyben az egész szépsége is. Mindez azonban megmutatta, hogy tök jól lehet együtt dolgozni, és jól lehet szintetizálni ezeket az értékeket és érdekeket a közös megoldások felé. Hogy ebből a járvány után mennyi marad meg, azt nem tudom, de az biztos, hogy sokkal aktívabb és erősebb lesz a szövetség a járvány után is, mint amilyen előtte volt.

Hogyan viszonyulnak a döntéshozók a Music Hungary-hoz?

Ezt nem tudom megmondani.

Ti hogy viszonyultok hozzájuk?

Ambivalensen. Egyrészt hatalmas változás, hogy eddig nem volt kifejezetten könnyűzenéért felelős ember a kormányban, tavaly nyár óta viszont Demeter Szilárd az első, akit meg lehet nevezni, persze felvetődik a kérdés, hogy jó-e, hogy a szakma egy állami szereplő által vezetett intézményhez tartozik. Szerintem egyébként igen, de nagyon sok múlik azon, hogy ez a kapcsolat mit fog jelenteni a későbbiekben. Mi abszolút konstruktívan állunk a most már elfogadott könnyűzenei stratégiához, és kimondottan konstruktívak vagyunk az egésszel kapcsolatban. Eddig tehát nincs okunk panaszra ilyen szempontból.

Persze a kreatív műfajok szereplőiben mindig fennáll a kérdés, hogy érdekeljen-e, mit gondol rólam az állam. Viszont bizonyos értelemben mégiscsak részt kell vennünk valahogy a minket érintő ügyeknek az alakulásában. És ezzel kapcsolatban nincs rossz tapasztalatunk, tehát a stratégiát abszolút elfogadhatónak gondoljuk, örömmel láttunk visszaköszönni benne egy csomó koncepciót, amit korábban felvázoltunk különböző fórumokon.

Demeter Szilárd személye azért elég erős indulatokat váltott ki a zeneiparon belül: a személyével működhet a könnyűzene megújítása? Egyáltalán szükség van a megújítására?

Egyébként tavaly nyár óta elég sokszor beszéltünk a PIM-mel, vagy akár Demeter Szilárddal is, és én abszolút őszintének érzem az ő érdeklődését és a törekvését, vagyis, hogy szeretné tudni, mire van szüksége a szakmának. Neki ambíciója, hogy valami jót hozzon ebből létre, legalábbis eddig nem volt okom ennek az ellenkezőjét feltételezni, és ezt az ambíciót őszintének is éreztem. Nagyon sok dolog a vírus miatt persze eddig nem történt, inkább csak beszéltünk ezekről az ügyekről, de majd amikor elkezdenek történni a dolgok, tudok erről többet is mondani.