+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pintér Bence
2021. január 2. szombat, 18:00
Kim Stanley Robinson új – és állítólag utolsó – regényében megénekli, hogy mit kellene tennünk, hogyan kellene átalakítani gazdasági rendszerünket, milyen kapcsolókat kéne átkattintani az agyunkban, hogy egyáltalán esélyünk legyen kezelni a klímaváltozás hatásait, és túlélni a következő száz évet.

2026, India: súlyos hőhullám csap le a szubkontinensre, tartósan magas páratartalommal. Az elektromos hálózat az ország több részén túlterhelődik, egy idő után lehalnak a generátorról működtetett maradék légkondicionálók is. Több tízmillió ember hal meg. Ezzel a mellbevágó eseménysorral indul Kim Stanley Robinson utolsó fikciós műnek szánt regénye, a The Ministry for the Future.

 

A koronavírus tavaly elvonta a figyelmet róla, de talán így év elején időszerű felidéznünk, hogy az emberiség leginkább aktuális apokalipszise nem egy világjárvány, hanem a klímaváltozás. De mondhatjuk így is: a járvány ellen gyakorlatilag pár nap alatt elkészült a vakcina, a klímaváltozás ellen viszont, hiába teltek el évtizedek a probléma detektálása óta, még mindig nem tudjuk, hogyan kéne hatékonyan fellépni, vagy ami még rosszabb: éppenséggel tudjuk, mit kéne tenni, de különböző okokból nem akarjuk azt.

 

A világjárvány arra legalább jó volt, hogy megmutatta: egy, a klímaváltozásnál jóval kisebb és emberi ésszel felfoghatóbb probléma esetében is jelentős ellenérzést vált ki bármilyen olyan intézkedés, ami korlátozza a nyugaton jól megszokott mindennapi életet és szabadságot. Mindeközben pedig világos, hogy a következő évtizedekben a klímaváltozás, illetve a klímaváltozás elleni fellépés a koronavírus miatt hozott intézkedéseknél is jelentősebb befolyással lesz az életünkre és a szabadságunkra.

 

Ha pedig valaki mégsem tudja ezt elképzelni, mi vár ránk a következő évtizedekben klímafronton, annak itt van Kim Stanley Robinson regénye, ami témája ellenére nem apokaliptikus regény, és nem is disztópia, hanem – és ez a megközelítés ritkaság manapság – kifejezetten és kimondottan utópia.

 

Még akkor is, ha a lapokon több tízmillió ember hal meg a cél eléréséig.

 

Egy ügynökség a világ ellen

 

A 68 éves amerikai Kim Stanley Robinson az 1980-as évek óta alkot, és a kezdetek óta a legfontosabb témája a klímaváltozás. Megjelenik ez a magyarul kiadatlan Three Californias-trilógia utolsó darabjában (ami szintén egy utópia); aztán ez a központi témája a kétezres évek elején megjelent Science in the Capital-trilógiának, amiből csak az első jelent meg magyarul.

 

A 2015-ös Aurora ugyan egy generációs csillaghajó útjáról szól egy elvileg élhető bolygóra, valódi tanulsága azonban, hogy meg kell menteni a Földet; a 2017-ben megjelent New York 2140 pedig azt próbálja bemutatni, hogy hogy élhet az emberiség akkor, ha a tengerszint megemelkedése után például New Yorkot félig elönti a víz. Aztán van még itt egy sor önálló regény is a szerzőtől, amelyek mind-mind hozzáadnak valamit az új regényhez.

 

 

Ahogy haladunk előre az életműben, úgy érezhető a szerző türelmetlensége a kérdésben: a The Ministry for the Future most már gyakorlatilag sallangmentesen, és ha úgy tetszik: szájbarágósan tárja elénk, hogy milyen lépéseket lesz muszáj megtennünk, ha azt akarjuk, hogy a bioszféra, és benne az emberiség túlélje a következő 100 évet.

 

Persze van valamennyi történet is. Főhősünk Mary Murphy, a párizsi egyezmény alapján, annak égisze alatt 2024-ben létrehozott, a Jövő Minisztériuma néven emlegetett nemzetközi ügynökség és think tank vezetője, amelynek feladata, hogy az eljövendő generációk és bioszféra érdekeit képviselje a jelen politikai, jogi és gazdasági vitáiban, és olyan megoldásokat szorgalmazzon, amelyek megállítják a klímaváltozást, vagy legalábis mérséklik a hatásait.

 

Az évtizedes hosszúságúra nyúló sztoriban Murphy kap egy kerettörténetet, amit végigkövetünk, de hamar világossá válik, hogy mindez inkább csak alibi, hogy legyen valamiféle kerete a regénynek. A lényegi részekben ugyanis különféle elbeszélők szemén keresztül látjuk a következő évtizedek lokális katasztrófáit, globális válságait és a helyi megoldásokat, de kap nézőpontfejezetet egy szénatom, a történelem és a pénz, miközben egy másik szálon gyakorlatilag maga a szerző prédikál párbeszédes formában.

 

A megoldás egyik fele: alakítsuk át a kapitalizmust

 

A leginkább tudományos-fantasztikus elem a regényben talán az antarktiszi gleccserlassítós vonal; ezen felül leginkább azt tekinthetjük fantasztikumnak, hogy ilyen alapos változásokat lehet elérni a fejekben ilyen rövid idő alatt. Ebben persze a regényben segítenek a különféle, klímaváltozásból adódó katasztrófák, mint az indiai hőhullám, ami után India elkötelezi magát amellett, hogy minden áron a klímaváltozás ellen küzdjön.

 

És természetesen megjelenik az erőszak is: a könyvben túszul ejtik több hétre a davosi fórum gazdag résztvevőit; a repülőipart egy koordinált, repülőket egy időben az égről leszedő dróntámadással gyakorlatilag egy nap alatt térdre, illetve arra kényszerítik ökoterroristák, hogy álljanak át a nem szennyező léghajók, zeppelinek és miegyebek gyártására. Hasonlóképpen járnak a konténerhajós cégek is. 

 

A „terroristák” olyan gazdasági helyzetet teremtenek, ahol egyszerűen piacilag sem éri meg a szennyező utat követni.

 

(Idézőjel azért van, mert ahogy Robinson szereplői megbeszélik: a környezetet elpusztító vállalatokat és milliárdosokat valamiért manapság nem nevezzük terroristáknak, pedig elég sok okunk lenne rá.)

 

Mindemellett Kim Stanley Robinson a megoldási javaslataival a békés út fontosságát hangsúlyozza – azt, hogy egyszerű törvénymódosításokkal, illetve a központi bankok összefogásában megvalósuló átalakításokkal a gazdaságban egy sor klímacélt könnyen el lehet érni. Nyilván büntetni és szigorúan szabályozni kell a széndioxid-kibocsátást, de emellett ösztönözni kell azt is, hogy az emberek és cégek ne csak karbonneutrálisak, de karbonnegatívak legyenek: magyarul jövedelmező üzlet legyen széndioxid-kivonással, -megkötéssel foglalkozni.

 

A regény egyik meglepő pillanata például, amikor Szaúd-Arábiában megpuccsolják az uralkodóházat azért, hogy az új rezsim bejelentse: nem termelik ki az olajukat, cserébe kérik az új szabályok értelmében nekik járó, dollármilliárdokat érő carbon coinokat.

 

És a közvetlenül a klímára vonatkozó megoldások, javaslatok és ötletek mellett Robinson folyamatosan hozza az ezt kiegészítő, a mostani igazságtalan, ésszerűtlen és a bioszférát tekintve öngyilkos gazdasági rendszer korrekciójára tett javaslatokat: világszerte garantált munkahelyeket, olyan minimálbért, amiből tényleg meg lehet élni, ésszerű vagyonplafont a gazdagoknak, rendezést a következő évtizedben a klímaválság miatt csak még súlyosabbá váló menekültkérdésre.

 

Nincs egy megoldás, nincs varázsszer

 

A könyv fő üzenete, hogy nincs egy csodamegoldás, ami egy csapásra meg fogja oldani a klímaváltozás problémáját.

 

Kim Stanley Robinson életművét összefoglaló regényében arról ír: nem elég karbonneutrálisnak lenni, nem elég széndioxidot kivonni a légkörből, nem elég megakadályozni, hogy még több üvegházhatású gáz szabaduljon fel az olvadó tundrából, nem elég valahogy megakadályozni a jégsapkák olvadását, nem elég vegyi anyagokat szétteríteni a légkörben, hogy hűtsük a bolygót, nem elég visszaadni minél nagyobb területet a vadon élő állatoknak.

 

Nem elég kis korrekciókat tenni a hulladékgyűjtésünkkel, de még az sem elég, ha a hulladéktermelésünket fogjuk vissza, vagy átállunk teljesen elektromos autókra. Nem elég egyszerűen lemondani egyes embereknek a marhahúsról, vagy egyes embereknek, vagy csoportoknak csökkenteni a karbonlábnyomát. Ezek mind fontos dolgok, és minél több ilyen megoldást meg kell próbálni, egyszerre: sok el fog bukni, de néhány beválhat.

 

A legfontosabb azonban az a felismerés, hogy a gazdasági rendszerünk is egy technológia, ami a leginkább felelős azért a geomérnökösködésért, ami ide juttatott minket. Magyarán szólva a kapitalizmust kell meghaladni: most kell elkezdenünk gondolkozni azon, hogy ez hogyan lehetséges, és már így is óriási késésben vagyunk.

 

Persze ez nem kis munka a korban, amikor klasszikus mondás szerint – amelyet egyébként épp Robinson témavezetője ejtett el – könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét.

 

De Robinson ebben a könyvben egész konkrét javaslatokat tesz a gazdasági rendszer korrekciójára és átalakítására, teljesen megvalósíthatónak tűnő javaslatokat, amelyeket részletesen elmagyaráz, és végiggondolja azt is, hogy a reálpolitikában hogy lehet elérni ezeket a célokat. Politikusoknak kötelező olvasmány, és mindenki másnak is, aki képe akar kerülni abban a tekintetben, hogy mi várhat ránk a következő évtizedekben.

 

A regény várhatóan 2021-ben érkezik magyarul is a szerzőt gondozó Agave Könyvek kiadásában.

 

Olvasnál valamit, de nem tudod mit? Könyves Kálmán segít!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A 2010-es évek elején még fagyos volt a viszony, de mostanra eljutottak egészen addig, hogy a Fidesz már az RMDSZ ellenében induló erdélyi jobboldaliakat hazaárulózza. Hogyan jutottak el idáig?

Most ismerte el először valaki a Bizottságban, hogy talán nem minden volt rendben a vakcinabeszerzésekkel.

Közel három és fél óráig kellett magyarázkodniuk az EP-ben a vakcinagyártó cégek vezetőinek, hogy mikor érkeznek meg az EU-nak ígért vakcinák.

Nem tetszik neki egy szabálymódosítás, aminek segítségével a komplett Fidesz-delegációt ki lehetne tessékelni a néppárti frakcióból.

Márciusban újra tárgyalnak majd róla a tagállamok vezetői.

Tudják, hogy idén is lesöpri a Fidesz a javaslatukat, ám 2022 után szerintük meglesz az ügynöknyilvánosság. Keresztes László Lórántot, az LMP frakcióvezetőjét kérdeztük.

Egy amerikai középiskolai fúvószenekarban megvalósított megoldás kétségtelenül kényelmetlen, de az igazgató szerint a gyerekek legalább
újra együtt zenélhetnek.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás