+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kömlődi Ferenc
2020. augusztus 21. péntek, 15:03
„Messi és a haverokká” fakult a pár éve még világverő gárda, vicinálisként pöfögő, 30 feletti kocogó öregfiúkkal, káros és kóros játékosuralommal, tekintélyelvűséggel. Örültem a Bayern München elleni 2-8-nak: csak így jöhetnek drasztikus változások.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az első gyerekkori fociszerelmem az 1970-es évek elejének nagy Ajaxa, majd a rá épülő holland válogatott volt. Örök kedvencem – játékosként, trénerként, futballfilozófusként – Johan Cruyff: a sportágban ő az alfa és az omega (más sportok egyáltalán nem érdekelnek, de fociból is csak a nemzetközi; az itthoni labdaterelgetésből köszönöm, nem kérek). Eszmélésemben a totális focit kitaláló és az Ajax után Barcelonában szintén évekig edzősködő, majd minden idők legzseniálisabb válogatottját, az 1974-es Oranjét a világbajnoki döntőbe vezető Rinus Michels, a Generális is meghatározó szerepet játszott.

 

Ő rakta le itt is, ott is az alapokat, amelyekre aztán Johan és követői építkezhettek. Az Ajax – holland válogatott – Barcelona „szentháromság” Johan második, 1989-es katalóniai visszatérésével, az 1990-es évek első felének Dream Teamjével, alakult ki, azóta vagyok Barça- (másodsorban persze Ajax-, harmad- és negyedsorban értelemszerűen holland-, illetve spanyolválogatott-drukker). Közben Sacchi nagy Milanja (Gullit, Rijkaard, Van Basten, Baresi, Maldini, Donadoni) is közel állt a szívemhez: holland foci, olasz módra.

 

A Dream Teamet az 1994-es BL-döntőben kivégezte a Milan, Cruyffot 1996-ban kirúgták, két évvel később jött Van Gaal és a fél holland válogatott, 2000-től pedig tetszhalálba süllyedt a klub, amelyből a 2003-as elnökválasztáson Ronaldinhoval és minden szinten reformokkal diadalmaskodó Joan Laporta élesztette fel. Johan adta a tanácsokat, rengeteg szálat mozgatott a háttérből, a csapatot 2003-tól 2008-ig trenírozó, 2006-ban Európa csúcsára visszavezető Frank Rijkaardot is ő javasolta.

 

Azokban az években szedték össze Pep Guardiola Barcelonájának a pilléreit.

 

Ronaldinhora pedig máig a futballtörténelem legtehetségesebb játékosaként emlékezem, mert se előtte, se utána akkora tálentummal senkit nem ajándékozott meg a sors. Egyszerűen nem lehetett nem imádni. 2008-ban viszont a zsákutcából való kirobbanáshoz pont tőle kellett megszabadulni: Pep eltanácsolta, gyorsan és határozottan lezárva a Rijkaard-Ronaldinho érát.

 

Visszatérő mantra mostanában, hogy a Barça utoljára a 2007-08-as szezont zárta trófea nélkül. A párhuzam itt véget is ért, mert a Rijkaardtól megörökölt keretben szerepelt a csúcsra futó Xavi és Iniesta, a fiatal Messi, Yaya Touré, Eto’o, Henry, Victor Valdes, ott volt már Sergio Busquets, és természetesen Carles Puyol, az örök kapitány, „a” kapitány. Dani Alves és Piqué érkezett még, majd futballtörténelmi évek következtek – a 2008 és 2012 közötti Barça helye joggal a valaha volt legjobb klubcsapatok között van, Xavi, Iniesta és Messi kivirágzott, Pep tiki-takává újította a holland totális focit, hét barcelonaival a kezdőben a spanyolok a világbajnokságot is behúzták, de a csúcspontot a 2010 őszi 5-0-ás clásico és a 2011-es BL-döntő totális dominanciája jelentették.

 

2010 nyarán azonban történt valami, ami egyenesen vezetett a katasztrofális jelenhez:

 

Laporta második klubelnöki mandátuma lejárt, a szabályzat alapján harmadszor nem indulhatott, és az elnökválasztást egykori harcostársa, később esküdt ellensége, a főként anyagi mutatókkal, rekordbevételekkel, brazil kapcsolatokkal, mezreklámokkal és hasonlókkal foglalkozó Sandro Rosell nyerte. Rosell belépője mindent elárult: pár hónap után elvette Cruyff tiszteletbeli elnöki tisztét, porig alázva azt a személyt, akinek szinte mindent köszönhetett a klub.

 

A 2011-es BL-diadal még a Laporta-évek hozadéka volt, de Pep 2012-ben távozott, belefásult, plusz a színfalak mögött nem jött ki az új elnökkel, utóda és korábbi jobbkeze, a tragikus sorsú Tito Villanova betegségével pedig a folyamatosság lehetősége is meghiúsult, és a vezetőség teljesen más pályára tette a klubot. A Guardiola-éveket szimbolikusan szintén egy kiadós BL-fiaskó, a szintén a Bayern München elleni, 2013. áprilisi összesített 0-7 zárta.

 

A 2013-ban érkező Neymarral elkezdődtek a galaktikus igazolások, 2014 januárjában a brazil leszerződtetése körüli botrány miatt Rosell lemondott, helyére alelnöke, a sajnálatosan ma is regnáló és a világ semmi pénzéért, a sorozatos nemzetközi pofonok, megaláztatások ellenére le nem mondó Josep Maria Bartomeu került. Rosell 2017-ben pénzmosásért bevonult a börtönbe, ahonnan húsz hónappal később, feltételesen szabadult.

 

Az utolsó valamirevaló sportigazgatót, a 2014-ben többek között Ter-Stegent, Rakiticset és Suarezt leigazoló Andoni Zubizarretát egy átmeneti hullámvölgyet követően, 2015 elején rúgta ki Bartomeu. Azóta az elnök egyre dilettánsabb bábjai töltötték be a pozíciót, legutoljára, pár napja, a Pep-csapat egykori masszív balhátvédje, Eric Abidal távozott dicstelenül.

 

Utolsó fellángolásként az egykori klublegenda, Guardiola-csapattárs Luis Enrique első másfél évéra emlékezünk: átalakult a stílus, csapatjáték helyett több lett az egyéni csillogás, totális dominancia mellett, időnként helyett szélvészgyors kontrák, és nem utolsósorban összeállt az MSN, a félelmetes Messi-Suarez-Neymar trió. Főként a három szupersztárnak és a mögöttük varázsló Iniestának köszönhetően triplázott a csapat, és a lendület 2016 márciusáig ki is tartott. A Juventus elleni 2015-ös győztes BL-döntő volt Xavi búcsúmeccse, a korábban visszavonult Puyol után ő is távozott. A tiki-takát vitte magával, a Barçának azóta haloványabb, pontatlanabb a passzjátéka.

 

2015 őszén és a téli hónapokban még rendesen futott a szekér, majd március 24-én elhunyt Cruyff, rá néhány napra Barcelonában bukás a clasicón, utána vereségek a bajnokságban, szoros kiesés a taktikailag jobban képzett, plusz a Simeone-faktorral igazi küzdő csapattá összeállt Atletico Madriddal szemben a BL-negyeddöntőben.

 

A lejtmenet Pep távozásával kezdődött, de 2016-tól gyorsult fel. 2020-ból visszatekintve jobb lett volna, ha elmarad a 2015-ös BL-győzelem és a triplázás. A Zubizarreta menesztésébe torkollott januári válság miatt Bartomeu ugyanis előrehozott választást írt ki arra a nyárra, és a fényes sikereket meglovagolva simán behúzta, ráadásul pont Laportával szemben… Eljátszadozhatunk a mi lett volna, ha gondolattal, de teljesen felesleges, 2003 és 2015 teljesen összehasonlíthatatlan. Laporta 2021-ben, a következő választás után talán megint elnök lesz (bár most a Xavi edzőségét ígérő Victor Font tűnik a legesélyesebb jelöltnek). A legjobb az egészben, hogy Bartomeu nem újrázhat.

 

2017 augusztusában, néhány héttel idénykezdés előtt Neymar eligazolt a Paris Saint Germainhez, a párizsiak 222 millió euróért kivásárolták élő szerződéséből, az érte kapott pénzt a vásárlási kényszerbe került vezetőség hibátlanul eltapsolta két abszolút túlárazott játékosra, a Liverpoolból zseniális szervezőként érkező, a csapatba viszont nem passzoló Coutinhora és az ugyan nagy tehetség, de folyamatosan sérült Démbelére. Színészkedései és tahósága miatt soha nem kedveltem Neymart, viszont valóban űrt, szerkezetét vesztett csapatot hagyott maga után – bár ezt a problémát hozzáértő technikai stáb és/vagy egy Pep Guardiola simán megoldotta volna.

 

A két kényszerigazolással együtt, 2017 óta Bartomeu összesen 800 milliót szórt el erősen megkérdőjelezhető, vagy nem Barça-szintű, vagy a csapatba nem illő igazolásokra. Frenkie De Jongon kívül igazából senki nem jött be közülük, és egyelőre neki is inkább megelőlegezzük a bizalmat. Ugyanazon a nyáron, bajnoki- és BL-bukás után Luis Enrique is távozott, és jött, s guggolt sokat tanácstalanul a pálya szélén az addig csak kis- és középcsapatoknál edzősködő, biztonságifoci-hívő Ernesto Valverde. Első évében stabilizálta a védelmet, bajnokságot, kupát nyert, a csapat viszont dögunalmasan, tőle idegen stílusban játszott. A BL-ben folytatódott a sorminta, a 2017-es Juventus elleni sima idegenbeli 3-0-s zakót (steril otthoni 0-0 volt rá a válasz), megint a negyeddöntőben, a biztos hazai 4-1-es előny római eltékozlása (0-3) és kiesés követte.

 

2018 júliusában mindenki imádott Andriskája, Iniesta elment Japánba levezetni, a Xavi-Iniesta-Messi mágikus hármasból már csak Messi maradt. Ráadásul Neymar sem volt már, Suarez játékán és főleg tempóján egyre jobban kezdett érződni a kor, a balszélen pedig senki nem vált be. Még egysíkúbb lett a játék, Messire épült az egész; mindig, minden helyzetben, mindenki őt kereste. A fejlődést, a gördülékeny és kiismerhetetlen csapatjátékot abszolút gátló, egészségtelen függőség alakult ki,

 

„Messi és a haverokká” fakult a pár éve még világverő gárda, vicinálisként pöfögő, 30 feletti kocogó öregfiúkkal, jószándékú, de erélytelen és nem nagycsapat kispadjára való edzővel, káros és kóros játékosuralommal, tekintélyelvűséggel.

 

A bajnokságot kizárólag azért húzták be, mert a Real Madrid és az Atletico még pocsékabbul focizott, de közben eljutottunk odáig, hogy a clasicó-győzelmek sem okoztak már örömet. Míg 10 évvel korábban 95-100 pont kellett egy La Liga-elsőséghez, addig a 2010-es évek végén már 85-90 is elégnek bizonyult. Messi persze majdnem mindig megmentette a gárdát, de a szerkezeti problémákra ő sem jelentett megoldást, sőt, ha kivették a játékból, rögtön le is főtt a kávé.

 

A tengely 2015 óta nem változott, a katasztrofális liverpooli 0-4 után is ugyanaz maradt, és a római és az anfieldi kiütések ellenére Valverde is folytathatta a kispadon. A vezetőség leigazolta az Ajaxból a szupertehetség holland De Jongot (hogy az egyre halványabb, de a kezdőben bérelt helyű Busquets miatt tőle idegen poszton játsszon) és az Atleticóban világklasszis, a francia VB-aranyban oroszlánrészt vállalt Antoine Griezmannt, Coutinhót meg egyéves kölcsönbe, elzavarta a Bayernbe. Griezmann, követve a sormintát, szintén tőle idegen poszton szenvedett, a neuralgikus pont balszélen betlizett is sokat, de ugyanúgy nem hibáztatható, mint ahogy a januárban kirúgott Valverde, vagy a helyére került, a Bayern elleni 2-8 után szintén távozó, korábban egyetlen élcsapatnál sem edzősködő Quique Sétien sem, aki talán bemondásra került a Barçához, mert korábban többször lenyilatkozta, hogy a cruyffi filozófia maximális híve. (Én is az vagyok, mégsem ülök az FC Barcelona kispadján.)

 

A Covid-19 miatt rengeteg bevételtől (kb. 300 millió eurótól) esett el a klub, ezzel szemben a kvázi nyugdíjas játékosok elképesztő összegeket keresnek, egyetlen európai élcsapatnál sincs akkora bértömeg, mint a Barçánál. Ezért szinte lehetetlen eladni őket, maguktól meg nagyon nem mennének, miközben a 23 éves Arthur Melo helyett nyilván a fiatalítás jegyében, de még inkább a mindenek feletti pénzügyi egyensúly fenntartásáért Bartomeu leigazolta a 30 éves Miralem Pjanicsot.

 

A bajnokság hamar elúszott, jött a BL, és a Napoli elleni 3-1 után hozzáértő szurkolók is azt hitték, hogy a bombaformában lévő, a játék minden elemében jobb, erőtől duzzadó Bayern tényleg megállítható.

 

De miért is? Mert Messi megoldja…

 

Hagyjuk már, 2017-ben Torinóban, 2018-ban Rómában, 2019-ben az Anfielden sem oldotta meg. Azt oldotta meg, hogy legalább ezekig a meccsekig eljutott a csapat, de akarat, erő és koncepció nélküli, pszichésen felkészületlen, viszont nagy arcokkal teli csapattal Messi sem tud BL-t nyerni, úgy meg pláne nem, hogy védekezésben ő és Suarez mínusz két ember, és talán már azt is elfelejtették, hogy valaha letámadtak.

 

Végtelenül unalmassá vált a szurkolók körében már-már vallásos ráolvasás „minden idők legjobbja” duma – képtelenség különböző korok nagyságait hasonlítgatni, aztán full besértődni, ha esetleg másként gondolja valaki. Kétségtelenül Messi az egyik, de akárhogyan is nézzük, Xavi és Iniesta nélkül ő sem nyert BL-t. Nem a csapat van Messiért, hanem Messi a csapatért, a foci ugyanis csapatjáték, mint láthattuk, a Bayern tökéletesen illusztrálta, de Pep világverő gárdája is anno.

 

A Bayern elleni BL-összecsapásra a negyeddöntők történetének legidősebb átlagéletkorú (29,7) csapata állt ki, pocsék erőnlétben, mindenféle taktika és elképzelés nélkül (add a labdát Leónak); ki se lehetett venni, ki mit akar, akkora volt a kapkodás. Arturo Vidal egy nappal korábban szerencsésen lenyilatkozta, hogy a Barça a világ legjobb csapata – aha. Volt 2008 és 2012 között, meg 2015-ben, ezt elfelejtette hozzátenni. Csak az a fránya idő ne lenne, mert közben eltelt öt év (amit Barcelonán kívül mindenhol érzékeltek, észrevettek), és Vidal akkor még pont az ellenfél Juvéban focizott.

 

Örültem a 8-2-nek, régóta vártam, hogy ezt a csapatot ilyen megsemmisítő vereség érje, mert az utóbbi évek kudarcai után világossá vált: csak így jöhetnek drasztikus változások.

 

A gondok legfőbb oka, a gazdasági mutatókat mindig a játék fölé helyező Bartomeu viszont sajnos nem mondott le, így újabb egy évet várhatunk, hiába ígér fűt-fát, s beszél futballkrízisről intézményi és klubmodell-válság helyett. Az utánpótlásképzést, a Masiát, a cruyffi filozófia egyik alapját látványosan hanyagolják, a Barça lett az új galaktikus Madrid, nem posztra történő, teljesen eszetlen vásárlásokkal – ráadásul Florentino Pérez üzleti zsenije nélkül.

 

A stílust szintén felejtgetik, maximum csak parasztvakításként emlegetik: dinamikus tiki-taka helyett lassítottfelvétel-szerű passzolgatás folyik, nincsenek háromszögelések, hiányzik a letámadás, ácsorognak a csatárok, belassultak a szélső védők, cammognak a belső hátvédek, borzalmas a labdakihozatal, nulla intenzitás, valamirevaló ellenfelek úgy robognak át rajtuk, ahogy akarnak. Aki kicsit is ért focihoz, FC Barcelonához, sejtette, hogy előbb-utóbb ez lesz, talán nem 2-8, hanem 2-7. Törvényszerűség.

 

Az egykori legenda, a csapatot a 2x15 perces hosszabbításban elért szabadrúgásgóljával 1992-ben, először Európa trónjára ültető Ronald Koeman edzővé történő kinevezése akár jól is elsülhet – Barça-legenda, holland iskola, nem szívbajos. Olvastam olyan idiotizmust, hogy erkölcstelen lépés volt tőle elvállalni, de ugyan miért erkölcstelen Európa egyik legjobb válogatottjának kispadját a történelmi mélyponton lévő katalánokéra cserélni?

 

Ha mást nem tesz, remélhetőleg legalább a sallanggá vált egykori óriásoktól (Busquets, Suarez, Jordi Alba, Piqué) és a többi öregfiútól (Rakitics, Vidal), vagy a szorgalmas, de teljesen középszerű Sergi Robertótól megválik, másként ne is kezdje. Nyilván leül Messivel is, és talán elmagyarázza neki, mi az a csapatjáték, Neymart felejtse el, vagy ha nem, biztos szívesen látják Párizsban.

 

De Messire még szüksége van a Barçának, csak a haverjai nélkül.

 

Talán Koeman elhoz egy-két holland tehetséget (például Donny van de Beeket és a tehetségnél bőven több Memphist), plusz Ansu Fati és Riqui Puig is beépül a csapatba alatta, körülnéz az utánpótlás házatáján, és ha összejönnek eladások, pár tehetséget is vehetnének posztra.

 

Már ha a dinoszauruszok hajlandók távozni. Ter-Stegen, Semedo, Lenglet, De Jong, Puig, Griezmann, Messi és Fati adott, talán Coutinho is visszatér, egy próbát megér, még Dembele is felépülhet, aztán melléjük kell okosan építkezni. Legelőször persze stabil védelmet, Pep is abból indult ki, de legendás hátvéd-múltjával, ha más nem, de ez csak sikerül Koemannak.

 

Élete álma vált valóra, és mégis ma ő a világ legkevésbé irigyelt edzője. Talán egy kicsit naiv, mert önként és dalolva ment Bartomeu vágóhídjára. Sanszos, hogy csak egy évig ül a barcelonai kispadon, viszont ha mást nem tesz, csak levezényli a generációváltást, máris óriásit lépett egy ütőképes, gyors és látványos focit, a jelenhez igazított saját fociját, Johann Cruyff fociját játszó FC Barcelona felé.

 

Olvass még Kömlődi Ferenctől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Cambridge Egyetem kutatása szerint egy generáció sem ábrándult még ki annyira a demokráciából, mint a mai fiatal felnőtteké. Az Orbán Viktorhoz hasonló populista politikusok azonban visszaadhatják a demokráciába vetett hitüket.

Olaszországban is folyamatosan növekszik a fertőzésszám. Noha a kormány azt ígéri: sem az iskolákat nem fogja bezárni, sem kijárási tilalmat nem fog bevezetni, egyes régiók megtették ezeket a lépéseket.

Egy tiroli szállodatulajdonos felvetette: ha novemberben nem jön részleges lockdown a nyugat-ausztriai tartományban, a fertőzések növekedése nem állítható meg, ami a téli síszezon teljes összeomlását jelentené.

A Politico által megszerzett felmérés az Európai Parlament megrendelésére készült, a jogállamisági feltételt az egész EU lakossága is inkább támogatja, mint ellenzi.

Mivel Szlovéniában mostanra csak a tengerparti régiói lakosai utazhatnak szabadon, az ország elhagyása is csak kivételes esetekben lehetséges.

A WHO szerint akkor lehet nyomon követni a járvány alakulását, ha a tesztek pozitivitási rátájának a hétnapos átlaga 5 százalék alatt van. Ez utoljára Magyarországon szeptember 3-án teljesült.

A bevándorlásellenes Heinz-Christian Strache sajnálhatja, hogy nincs több szerb bevándorló Bécsben, mert köztük már most is megugrotta volna a parlamenti küszöböt. A bécsi szerbség között a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) is jobban szerepelt.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás