Száz éve született II. János Pál, az első kelet-európai pápa

A nácik alatt titokban tanult teológiát, a kommunisták alatt pápaként tért vissza Lengyelországba, halála után kilenc évvel szentté avatták.

Egy korabeli lengyel vicc szerint Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) első titkára az 1978-as pápaválasztás eredménye kapcsán a következő táviratot küldte Leonyid Brezsnyev szovjet főtitkárnak: „Habemus papam” (azaz „van pápánk”, ez a Vatikánban az új Szentatya bejelentésekor használt latinkifejezés).

A helyzetleírás találó. Lengyelországban ugyanis a katolikus egyház intézménye képviselte az elnyomással szembeni (legyen az német vagy orosz) kiállást. Az 1970 decemberében hatalomra került Gierek rugalmasabb vezetőnek ígérkezett, mint elődje, Władysław Gomułka. A lengyel Püspöki Kar és vezetője, a karakán Stefan Wyszyński érsek már a következő évben szót emelt az Egyházügyi Hivatal működésével kapcsolatban és sérelmezték, hogy az egyház nem szerepelhet a rádió- és tévécsatornákon.

A LEMP nem volt hajlandó nagyobb médiafelületet biztosítani legfőbb ideológiai riválisának, bár elmondható, hogy az egyházi személyek zaklatásával alábbhagytak. Az ateista nevelésből és az Egyházügyi Hivatal szerepköréből sem kívántak engedni. Wyszyński emiatt több ízben kritizálta is hatalom birtokosait, kijelentve, hogy a hatalom – származzon akár Istentől is – nem lehet korlátlan, és szót emelt a szólásszabadság ügyében is.

A Gierek-féle pártvezetés közigazgatási reformoktól, fogyasztás dinamizálásától és a sikerpropagandától várta, hogy a lakosság hangulata pozitívan változzon. 1976-ban azonban egy – a lakosság számára váratlan – áremelés következtében sztrájkhullám vette kezdetét Lengyelországban, melyre a hatalom elbocsátásokkal és letartóztatásokkal válaszolt. Az egyház természetesen védelmébe vette a sztrájkolókat. Elmondhatjuk, hogy ahogy növekedtek Lengyelország gazdasági problémái, úgy kezdett egyre engedékenyebbé válni a LEMP az egyházzal szemben.

A közeledés látványos jelének számított, hogy Gierek 1977-ben meglátogatta VI. Pál pápát, az 1978-as Nemzeti Egységfront nyilatkozatában pedig elismerően nyilatkoztak a katolikus egyház lengyel nemzet érdekében tett fáradozásairól. Itt azonban megálltak, és

Lolekből Wujek

Karol Józef Wojtyła 1920. május 18-án született a Krakkótól 52 kilométerre található Wadowicében. Apja katonatiszt, anyja tanítónő volt. A Loleknek becézett fiú először inkább nyelvész vagy színész szeretett volna lenni: többször szerepelt is színpadon, versei és színdarabjai különféle álneveken meg is jelentek. A német megszállás alatt csak titokban tudta tanulmányait folytatni, kemény fizikai munka mellett. A nácik ugyanis a lengyel értelmiség (és vele együtt a papság) lefejezését tűzték ki célul, így a továbbtanulást igyekeztek ellehetetleníteni. Karol ekkor döntötte el, hogy pap lesz. Először kőbányában, majd szódaüzemben dolgozott.

Mikor felfedte, hogy miért hordja magánál teológiai könyveit, munkatársai gyakran helyette is dolgoztak, hogy ő inkább vizsgáira készülhessen. A háború után tanulmányait a krakkói papi szemináriumban fejezte be. 1946-ban szentelték pappá, két évvel később pedig filozófiából doktorált, a lublini és a krakkói egyetem etikaprofesszoraként tanított. Tanítványai ekkor nevezték Wujeknek, azaz „nagybácsinak”. 1958-tól ő lett Krakkó érseke, és Wyszyński mellett a másik legbefolyásosabb lengyel egyházi vezető.

Az új pápa, akit alig akartak meghívni a hazájába

A pápai kormányzást (pontifikátust) 1963-tól gyakorló VI. Pál aktívan hozzájárult a hidegháború enyhülési periódusához. Támogatta az atomfegyverek korlátozását és a helsinki biztonsági értekezlet céljait, kiváltképp ami az emberi jogi oldalt érintette. 1978-as halála után Szent Péter trónját I. János Pál foglalta el, akit derűs hangulata miatt a sajtó csak „nevető pápaként” emlegetett. Az új Szentatya pontifikátusa azonban igen rövid volt: 33 nap után egy szívinfarktus következtében elhunyt.

Az ismét összeülni kénytelen konklávé ekkor választotta pápává Wojtyłát, aki elődje iránti tiszteletből a II. János Pál nevet vette fel. 58 évesen foglalta el Szent Péter trónját – 1552 óta először nem olaszként, a történelemben először kelet-európaiként.

II. János Pál beiktatásán Gierek is részt vett. Hirtelen óriási nyomás nehezedett a LEMP-re: meghívják-e Lengyelországba az új egyházfőt? Gierek hosszas vitában meggyőzte Brezsnyevet, hogy a látogatást meg kell ejteni, mert több kárt okozna azzal, ha elmaradna. Azzal érvelt, hogy egy lengyelországi látogatásért cserébe el lehetne várni az egyháztól, hogy hagyjon alább az ellenzék támogatásával.

A meghívás ennek ellenére végül megtörtént.

A mélyen katolikus lengyel társadalom számára leírhatatlan örömöt jelentett a pápa látogatása szülőföldjén. 1979. június 2. és 10. között 8-10 milliós tömeg hallgatta a szentatyát, aki mindvégig visszafogottan nyilatkozott, nem tett politikai kijelentéseket. Egyes mondatai mögöttes jelentését (mint például: „Krisztust nem lehet kiiktatni az emberiség történetéből,” vagy „ne csüggedjetek soha!”) azonban mindenki értette.

Gierek és a lengyel kommunisták tiszteletteljesen viselkedtek a pápával, a lakosságot azonban megfigyelés alatt tartották. A televízióban is igyekeztek manipulálni a látogatásról készült felvételeket: nem mutatták a pápát hallgató tömeget, annak nagyságára nem utaltak – sőt, előfordult, hogy egyszerűen kivágták, és inkább papokat, apácákat mutattak.

A következő évben induló Szolidaritás mozgalom és sztrájkhullám olyannyira megrengette a LEMP uralmát, hogy 1981-ben Wojciech Jaruzelski vezetésével kénytelenek voltak szükségállapotot elrendelni Lengyelországban. Nyolc év múlva a kommunista uralmi rendszer összeomlott Kelet-Európában.

Az utazó szentatya

II. János Pál volt a legtöbbet utazó katolikus egyházfő. Száznégyszer utazott külföldre, 1979 után többször is járt még hazájában, ahol Auschwitzban is lerótta tiszteletét, kétszer pedig ellátogatott Magyarországra is (1991-ben és 1996-ban). 

Nagy hangsúlyt fektetett a más felekezetekkel folytatott párbeszédre.

Meglátogatta II. Erzsébetet is, aki angol királynőként az anglikán egyház vezetője.

Utazásai nem voltak veszélytelenek: kétszer is megkíséreltek ellene merényletet. Az elsőt 1981. május 13-án Mehmet Ali Ağca követte el a római Szent Péter téren, amikor rálőtt a szentatyára. Ağca, a török Szürke Farkasok nevű ultranacionalista csoport tagjaként előzőleg már kioltotta egy baloldali újságíró életét, itt azonban zsoldosként hivatkozott magára. II. János Pál meglátogatta őt a börtönben és megbocsátott neki. Ağca azóta katolikus, 2010-ben szabadult.

Szinte napra pontosan az első merénylet után, 1982. május 12-én a portugáliai Fátimában egy Juan María Fernández y Krohn nevű spanyol pap akarta leszúrni, aki a kelet-európai pápában pedig kommunista ügynököt látott.

A modern tömegkommunikációs eszközök minden bizonnyal hozzájárultak népszerűsége növeléséhez. Sokak számára az ő személye tette ismét vonzóvá a katolicizmust.

Galilei meghurcolásáért, az ellenreformáció során elkövetett bűnökért, Husz János megégetéséért, a keresztes háborúk és az inkvizíció okozta szenvedésekért, vagy a nőkkel szembeni igazságtalanságokért.

Pontifikátusát beárnyékolta, hogy ebben az időben kezdtek kipattanni a katolikus papság körein belüli szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrányok. Az abortusszal, fogamzásgátlással, eutanáziával, melegházassággal kapcsolatos nézetei miatt ugyanúgy érték kritikák, ahogyan a világ keresztény egyházainak egyesítéséért küzdő mozgalommal kapcsolatban is: egyesek az ökumenizmus szószólójaként tekintettek rá, mások szerint tevékenysége az ilyen jellegű folyamatokat inkább lelassította.

84 évesen, a történelem hetedik legidősebb pápájaként hunyt el tizenöt évvel ezelőtt, 2005. április 2-án. Ferenc pápa 2014-ben avatta szentté, melyhez a szükséges csodát egy orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulás jelentette.

NYITÓKÉP: II. János Pál 1979-ben Lengyelországban. Fotó: Instytut Pamięci Narodowej