Sanders kommunista? Akkor Helmuth Kohl is az volt

Joe Bident indítani Trumppal szemben olyan, mintha valaki Kuncze Gábort gondolná 2022-ben ideális ellenjelöltnek Orbánnal szemben.

Ez a cikk egy olyan véleménycikk, ami kifejezetten leteszi a garast egy választáson induló jelölt mellett. Mégpedig a 2020-as amerikai demokrata elnökválasztási küzdelemben, nem is egyedüliként.

A szuperkeddet – ha nem is lehengerlően, de – megnyerte Joe Biden, Barack Obama egyre láthatóbban szenilis, feledékeny egykori alelnöke. Ezzel a demokraták centrumjához sorolható jelölt jelenleg több delegálttal rendelkezik, mint Bernie Sanders, aki az egész előválasztást jól inditotta, de kedden nagyfalatként Kalifornia maradt csak neki.

Persze a különbség nem óriási, Elizabeth Warren esetleges visszalépésével még valamiféle tartaléka is lehet (bár a két jelölt baloldalisága és baloldali bázisa sokban eltérő), de tény: szorossá vált a meccs, és Joe Biden nemhogy lemaradt volna (ahogy kezdetben lehetett hinni), de a legesélyesebb Trump-kihívóvá vált.

Ha lehet hinni a Fox News-nak, akkor persze

de ehhez azért én hozzátenném: szerintem Trump fog győzni (ez persze szubjektív megérzés), másrészről az elnökválasztáson nem a szavazatarány, hanem az elektorok száma dönt. 2016-ban Hillary Clinton több szavazatot kapott, mint Donald Trump, de a föderális szerkezetből adódóan az elektorok aránya értelemszerűen nem tudja hajszálpontosan lekövetni a lakosságarányokat az egyes államok között, azaz kevesebb szavazattal, de a döntő államokban való győzelemmel is elnökké lehet válni. Nem is Trump volt az első, aki így lett elnök: 2000-ben George W. Bush is így szerezte meg a Fehér Házat.

De ha az esélyeket nézzük, akkor tehát elvileg nem áll semmelyik demokrata elnökjelölt-aspiráns se tökéletes vesztesként Trumppal szemben. Nem lehet azt állítani, hogy a versenyben maradt jelöltek bármelyike is teljesen kizárná a másikat, azaz hogy ne szavaznának át az egyiknek a hívei a másikra majd novemberben (most leszámítva a leginkább schifferistaként leírható Tulsi Gabaldot, de ő eleve már csak formálisan van versenyben az elnökjelöltségért). Azaz nem érv mondjuk Sanders-szel szemben, hogy annyira baloldali, hogy őrá már a demokrata közép se szavazna. De, leszavazna rá, ahogy Sanders baloldala is nagyrészt leszavazott Clintonra, és megtenné most is Bidenre, ha az ellenfél Donald Trump. Azaz igenis most lehetőség van arra, hogy a két esélyes öregúr közül

Ez a személy pedig Bernie Sanders, aki ugyanis demokrata (formálisan független) szenátorként és politikusként ellenezte évtizedek óta azt a pártelit-irányvonalat, amely egyrészről nem vette észre a republikánusok jobbra tolódását (és nem reagált arra), másrészről a maga elitista politikájával maga is hozzájárult olyan társadalmi rétegek jobbra tolódásához is (például a fehér és latinó munkásosztályéhoz), amelyek amúgy egy szociális (tehát nem kulturális-identitáspolitikai) baloldalnak természetes bázisai, sőt, elsődleges „forradalmi alanyai” lehetnének.

Egyedül Bernie Sanders képes ezen rétegeket visszahozni, és annak az az oka, hogy ő – ellentétben Bidennel – nem a pártelit jelöltje, és – ellentétben Elizabeth Warrennel – nem az elsősorban identitáspolitikai alapon baloldali középosztály kedvence. Sanderst lekommunistázni éppen ezért súlyos félreértés, mert az ő programja egyszerűen egy osztályalapú hagyományos szociáldemokrácia, ami amúgy – ha például megnézzük az adó- vagy egészségügyi vagy oktatási terveit – nem sokkal balosabb, mint bármely európai kereszténydemokrata párté.

Mióta kommunizmus államilag mindenki számára (amúgy nem ingyenesen, hanem levonásokból finanszírozott) egészégügyet, oktatást követelni? Helmut Kohl alatt Németországban magasabb adók voltak például a leggazdagabbak számára, mint amiket Sanders akarna bevezetni az USA-ban.

A szuperkedd előtt már több centrista is visszalépett, most már Michael Bloomberg is megtette ezt, azaz gyakorlatilag a centrista blokk felállt Biden mögött (Bloomberg is az ő javára lépett vissza). Sanderst a demokrata pártelit nem kedveli, azaz fontos nekik, hogy egy ember maradjon vele szemben. Ez persze nem összeesküvés, szívük joga mást kedvelni, ahogy a többi jelöltnek is mást támogatni. De meggyőző erejüket, frissességüket mutatja, hogy míg 2016-ban legalább egy progresszív nőt, a külpolitikai téren sokat teljesítő, egészségpolitikájában nem is rossz Hillary Clintont favorizálták, aki legalább női és értelmiségi mivoltában valamiféle ellen-Trump volt;

Joe Bident indítani az idős kora ellenére is eszméletlenül dinamikus, újszerű, provokatív (azaz mondjuk ki: hatalomtechnikailag nagyon is jó) Trumppal szemben olyan,

Azzal a különbséggel, hogy Kuncze nem szenilis, nem felejti el mondat közben, hogy mit is akart mondani, és nem keveri össze a feleségét a testvérével – hogy csak pár jellemzőt említsünk Biden kapcsán.

Bidennek nincs lényegi mondanivalója, csupán az antitrumpizmus – amely azonban éppen az a fajta elitbeszéd, elitnyelvezet, amely mellett a trumpizmus is újszerűbbnek, frissebbnek hat. Nem lehet visszatérni már a 90-es évekbe, még ha Biden azt is akarná, már csak azért is, mert akkor még nem volt teljesen elmeszesedve.

Új világ van, új törésvonalak, és ez új politikai válaszokat, stílust igényel. Sanders nem új játékos, idősebb is, mint Biden, de az ő lassú, tipikus brooklyni zsidó kiejtésben előadott gondolatai (eleve már annak ténye, hogy Bidennel szemben gondolatai is vannak) újszerűek, radikálisok, provokatívak. Nem abban az identitáspolitikai értelemben, ahogy esetleg Warren hívei szeretnék – ahogy ő mondja – „az új tervet“, a „rendszerszerű változást“, mert Sanders – leszámítva az akadémiai prekariátuson belüli népszerűségét – azok között is népszerű, akiknek

Bidennel és köreivel éppen ez a baj.

Osztályalapon semmi sem szól mellettük. Sőt, Bidennek és a demokrata pártelitnek leginkább azért nem tetszik Sanders, mert jómódúakként (éppen mert ők kulturális, és nem gazdasági baloldaliak) nekik Biden adópolitikája jobban tetszik, meg eleve nekik úgyis van jó magánegészség-biztosításuk. Osztályalapon az ellentét csak Sanders és Trump között hegyezhető ki (mielőtt valaki a Sanders-vagyonnal jönne: a politikáikról beszélek). 

Biden és Trump között csak éppen az elitista különbség lenne meg (mármint hogy Biden nem egy politikai troll, aki beleböfög a világpolitikába), ami biztos baromi fontos szempont a New York Times vagy a Politico szintén jó magánegészség-biztosítással rendelkező elemzői számára – de éppen csak azt a különbséget mutatná még jobban, amiben Trump az újszerűbb, azaz a nyerő.

Az amerikai politikai élet is alakul, és mint oly sokszor, megint a konzervatívok vannak egy lépéssel előrébb. Ennek én nem feltétlenül örülök, de megállapítható, hogy a „nyugati” világban a konzervatívok (akiket manapság szokás jobboldali populistának is hívni) jobban értik a tömegdemokráciát, könnyebben használják a médiát, pláne a nem értelmiségi nyelvezetet igénylő fórumokat és eszközöket, és eleve jobban értik, miről is szól a politika (azaz a barát-ellenség-logika jobban megy nekik). Az elitista balközép nagyon lemaradt, de nem hajlandó engedni azoknak, akik a baloldalon akarnának újat csinálni.

Sandersszel Trump igazi alternatívát kapna, mert teljes tagadása annak – elsősorban gazdaságilag, márpedig az számít (előbb a has, aztán a morál) –, amit Trump jelent és képvisel. Emelett Sanders ugyanúgy újszerű, sok tekintetben outsider, elitellenes játékos, amiként Trump is belépett a republikánusok közé. Az ottaniak már megértették, hogy ez a jövő, a republikánusok között nem maradt sok híve a mccainizmusnak. A demokrata pártelit viszont azt hiszi még mindig, hogy

Lehet, hogy Sanders se verné meg Trumpot. De ha ő veri meg, annak van értelme. Ha Biden indul, akkor mindegy is, nyer-e. Trump legalább még felismeri a feleségét.