+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2019. szeptember 24. kedd, 18:46
Mi lenne, ha Greta nem a pánikgombot nyomná folyton, hanem felszólítaná a generációját, hogy mondjuk érettségi után ne dolgozzanak multiknak? Az már több lenne, mint színjáték.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Évek óta vártam, hogy eljöjjön egy olyan új nemzedék, amely végre felismeri a fogyasztói modell teljes csődjét, és valami egészen újat hoz. Aki nem csupán követeli a változást másoktól, hanem önmaga lesz a változás. Ma nagyon sokan Gretában és nemzedékében látják mindezt, ami sajnos nagyrészt illúzió, és még nehezíti is egy valóban gyökeres váltás megvalósulását.

 

Előrebocsátom, hogy nem a Greta Thunberg nevű svéd kislányról lesz itt szó, hanem a sztárolásával létrejött globális jelenségről, annak hátteréről és várható következményeiről, amivé vált, illetve amivé tette a fősodratú média, mint a klíma-apokalipszis angry bird-ikonját, mint ökomessiás szupersztárt. Azért fontos e tekintetben az elejétől határozott különbséget tennünk, mert önmagukban hiába hitelesek és alapvetően pozitívak Greta különféle figyelemfelhívó nyilatkozatai, és egész személyes útja, ha

 

1. egyáltalán nem kínál semmilyen reális megoldást vagy megoldási keretet sem ő, sem azok a tudósok vagy szakértők, akikre hivatkozik; viszont

 

2. mindeközben kőkeményen felhasználják a gazdasági és politikai hatalom főszereplői, hogy a helyettük szókimondó kislánnyal parolázva legitimálják vállalhatatlan ténykedésüket.

 

Greta fő ellentmondása és következetlensége pont az, ami miatt a hatalom a saját céljaira tudja használni: hiába ostorozza a politikai vezetés rendszerkorrupcióját, ha közben még mindig hozzájuk fordul

 

(tőlük várva megoldást) és nem közvetlenül az emberekhez, akiknek az érdekeit már régóta nem képviseli az uralkodó politika. Ha igaz mindaz, amit a csúcsvezetők szemébe vág (igaz), akkor már régóta hátat kéne nekik fordítani, és a polgárokat közvetlenül mobilizálni egészen más kiút keresésére. Egy ilyen fordulattal azonban Greta teljesen kiesne mostani szerepéből, akkor már nem lenne elég a dühös számonkérés – helyette pozitív megoldásokkal kéne előállni.

 

A Greta-jelenség inkább tünet, mint terápia

 

Arról nem is beszélve, hogy a sztárszisztéma alkalmazása ökológiai témákban eleve mindig káros, mert egyvalakit mutatnak be úgyszólván elérhetetlenül tökéletes példaként, mikor a legfontosabb az lenne, hogy pont az ellenkezője történjen: bárki hősnek érezhesse magát, amikor szemetet szed vagy bármit felelősséggel csinál.

 

A helyi közösségeknek van szükségük jó példákra, sokezer ökohősre és helyben akciókat szervező emberre, nem egy globális médiaikonra,

 

akihez képest a helyi erők névtelennek és súlytalannak tűnnek. Pedig egy Greta semmivel sem több náluk, csak az irreálisra növelt médiafigyelem kelti ennek illúzióját. Ami leginkább épp ökológiai témákban káros modell!

 

Pörgessük vissza a filmet az elejére: a világ gazdasági elitje év elején sok tucatnyi magánrepülővel Davosba repült meghallgatni a kis Gretát, aki kábé egyedül ment oda vonattal (a bolygó ezúton is köszöni). Szépen elmondta a csúnya multimilliárdos bácsiknak és néniknek, milyen csúnya dolog csutkára lezabálni egy bolygót, majd ő vonatra szállt, a népes hallgatóság meg ugyanúgy tovaröppent a magánrepülőkön, ahogyan jöttek.

 

Pont semmi nem változott, sőt, annyival rosszabb hely lett a világ, hogy meglehetősen nagy széndioxid kibocsátással felfújtak egy hatalmas PR-lufit, amivel elhitették: most aztán a világelit is milyen nagyon komolyan vette az ökokatasztrófa veszélyeit. Dehogy vették komolyan!

 

Ha valóban aggódnának a gyerekeik jövőjéért, akkor felnőtt gazdasági és politikai csúcsvezetők mondanák ki mindazt, amit ma a médiában perverz ökopedofíliával egy gyereklány szájába adnak.

 

Mert akkor már nem lenne elég leereszkedőn megtapsolni a kis aspergeres Gretát, hanem le kellene vonni közjogilag is a sürgető konzekvenciákat, és a legszükségesebb radikális változásokat azonnali hatállyal törvénybe kellene iktatniuk.

 

Pont ezt nem akarják. Időt akarnak nyerni, akkor is ha nincs már. Csak felelősen cselekedni ne kelljen – se a politikai és gazdasági vezetőknek, se a rájuk ujjal mutogató felnőtteknek, se a mindenki másra mutogató legfiatalabb generációnak. Mert a saját felelősségét még mindig kábé senki nem vállalja a sztoriban – azok se igazán, akik tüntetnek az amúgy valóban vállalhatatlan vezetés és a jelenlegi politika ellen. Bár még mindig ők a legaktívabbak és leginkább megoldást keresők történetünk szereplői közül.

 

Mit látunk a mai ökocirkusz porondján?

 

A neoliberális hatalom globálisan ma még tud adni elegendő kenyeret és cirkuszt hatalma fenntartására. Szó sincs arról, hogy levonnák a legsürgetőbb konzekvenciákat. Ehelyett és ezért megy ez az egész Greta-show, ez a furcsa apokaliptikus ökocirkusz-revü, háttérben égő őserdőkkel és/vagy égő katedrálissal, olvadó jégtáblán egyensúlyozva haldokló jegesmacikkal, tengereket elárasztó műanyagszeméttel és az apokalipszispornó egyéb trendi kellékeivel.  

 

Az emberi történelem talán legelképesztőbb színjátéka zajlik a szemünk láttára és a mi többé-kevésbé passzív közreműködésünkkel.

 

A színjáték szupersztárja jelenleg Greta. Az ártatlan lányka, aki posztmodern öko-Jeanne d’Arc-ként mobilizálni hivatott mindenkit, és akit a tömegmédia elsőként avatott ökoszentté.

 

Olyan abszurd az egész, mint mikor gyerekekből verbuvált keresztes „hadsereget” küldtek a Szentföld visszafoglalására. Hogy mi ezzel a baj? Csak annyi, hogy a mai napig az egész egy hatalmas pótcselekvés minden mozzanatában, mert egyelőre nem valami ökoforradalom, hanem az uralkodó neoliberális elit érdekeit szolgálja.

 

Miért nem kínál még ma sem alternatívát a Greta-generáció ?

 

Nézzük meg közelebbről, mit is mondanak, és főleg: mit csinálnak a Greta-generáció látszólag fellázadó tagjai.

 

A társadalom többi tagját, az idősebbeket okolják azért, hogy a mai gyerekek már nagy valószínűséggel nem élhetik le életüket ugyanabban a fogyasztói jólétben, amiben amúgy igazándiból az előzőknek sem kellett volna!

 

De akkor miért hiányolják? Honnan ez a fura ökológiai péniszirigység?

 

Olyan ez mintha azt sajnálnák, hogy nekik már nem jut komfortheroin, ahelyett, hogy örülnének, hogy előlük a sors hamarosan elzárja a fogyasztói függőség útját, és csak egy valóban emberhez méltó életet tesz, vagy tenne lehetővé. Nem irigykedniük kéne az előző generációkra, hanem súlyos komfortfüggőségeik miatt lesajnálni őket. Nem pánikreakcióval kéne reagálniuk, hanem elemi életösztönnel keresni a kiutat. Döntően nem negatív, hanem pozitív indulatokkal jó példákat adni az eddigi rossz minták helyett.

 

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal:

 

mi történne, ha Greta nem a pánikgombot nyomná folyton,

 

hanem azt hirdetné meg, hogy az ő generációja tagadjon meg egy emberként mindenfajta együttműködést a bolygómészáros rendszerekkel, és jelentsék be, hogy az érettségi után senki sem fog a multiknak dolgozni. Kábé aznap összeomlana nagyjából minden tőzsde és az egész globális multigazdasági rendszer, amikor egyértelművé válna, hogy már rövidtávon sem lesz folytatása. Ehhez azonban az új generáció masszív kivonulása szükséges a máig uralkodó rendszerből.

 

Greta ugyan nyomokban utal olyasmikre, hogy „system change”, ami átfordulhatna egy forradalmi váltás irányába, de fő üzeneteiben egyáltalán nem erről beszél, és a legfiatalabb generáció(k) nagy többségénél is máig azt látjuk, hogy közös generációs exodus helyett inkább arra törekednek egyéni életstratégiáikban, hogy végsőkig kihasználják a jóléti fogyasztói társadalom még elérhető lehetőségeit. Nemhogy a természeti valóságba nem próbálnak visszaköltözni az attól drámaian elidegenedett fogyasztói civilizációból, hanem inkább ők azok, akik a leginkább csúcsra járatják („digitális bennszülöttként”) a virtuális fogyimátrix világát. Nem utolsósorban a számukra egyre kevesebb jövőt ígérő való világ előli menekülésképp tesznek így.

 

Végül az indiánok világnézete győzi le a western világrendet

 

Közelítsük meg egész máshonnan a Greta-jelenséget! Mi lenne, ha nem a csúcsvezetőkkel parolázó fehér viking kislány lenne az ökoszupersztár, hanem mondjuk a nála is másfél évvel fiatalabb Autumn Peltier, aki hónapokkal Greta első klímasztrájkfelhívása előtt már felszólalt az ENSZ közgyűlésben a klímánál amúgy fontosabb témában: a vizek védelmében. A víz kérdése azért is fontosabb lenne a klímánál, mert a klíma a tömegek számára sokkal absztraktabb és megfoghatatlanabb téma mint a víz – de épp ezért sokkal manipulatívabban lehet róla kommunikálni! Még élesebben szembesülhetnének az emberek azzal, hogy a vizek szennyezése mikroműanyagokkal, hormonokkal, antibiotikumokkal milyen közvetlen veszélyeket jelent ránk. Autumn Peltier közvetlenül inspirálhatta amúgy Gretát, mivel Svédországban is részt vett egy klímakonferencián 2017-ben. 

 

Jó eséllyel alig van olyan Magyarországon, aki ismeri Autumn Peltier nevét, bár ő is felszólal most New Yorkban az ENSZ klímacsúcson, és amúgy a szupersztár Gretával is szeretne találkozni. Autumn Peltiernek azonban több súlyos „hendikeppje” is van Gretával szemben:

 

nem annak a fehér nyugati civilizációnak a tagja, amelyik a globális válság fő felelőse, nem aspergeres, hanem egy makkegészséges indián kislány, aki népének meglehetősen ősi világtapasztalatát képviseli a lehető leghitelesebb formában.

 

Azt az egyetlen valódi világnézeti megoldást, aminek beismerése most olyan nehezünkre esik, mert civilizációs felelősségünk és történelmi tévelygésünk teljes beismerésével járna.

 

Miben is különbözik az indiánok üzenete és megoldási kerete attól a tudományos-technológiai megoldási kerettől, amit Greta is képvisel, amire ő is folyton mint végső megoldásra hivatkozik? Abban, hogy az indiánok szerint a víz nem csupán H2O, nem csupán molekulákból áll, hanem lényegét tekintve ugyanolyan eleven valóság mint gyakorlatilag a világon minden természeti létező az indián világkép szerint. A víz szerintük nemcsak „materiálisan” vagy molekulárisan minden földi életforma alapja. Úgy fordítjuk le az ő nyelvükről, hogy valamilyen szellem lakik a vízben, sőt mindenben, és ezt a szellemi lényeget kellene éreznünk, megértenünk és tiszteletben tartanunk a természeti lényekben.

 

Mi ennek ma a fő akadálya nálunk ? Hogy a modern nyugati világfogyasztói civilizáció uralkodó tudományos-technológiai ideológiája szerint a vizeknek nemhogy saját szelleme nincs, de semmilyen különleges értelme és értéke nincs a használati értéken és azon kívül, amivel oly igen fejlett egónk éppen felruházza.

 

A modern tudományosság uralkodó világnézete szerint a víznek önmagában nincs semmilyen értelme, csak számunkra van.

 

Ezért a jog dologként kezeli ugyanúgy, ahogy az egész élővilág minden élőlényét – kivéve persze a „felettük álló” embert, aki praktikusan leginkább mindmáig a világgyarmatosító pozícióban levő nyugati ember. A vizet és minden élőlényt a mi „objektív” (azaz tárgyiasító) tudományunk, jogrendünk és egész civilizációnk (nem utolsósorban a nagyipari mezőgazdaság és az állattenyésztés) szigorúan csakis emberek, illetve cégek által tulajdonolható használati tárgyakként, dolgokként kezeli. Ez pedig a probléma gyökere, ami egyenes úton vezetett el nagyjából másfél évszázad alatt a mai globális ökológiai válsághoz.

 

Dehogy győztük le a természetet, sőt!

 

Nem értük be azonban azzal, hogy dolgokként kezeltünk minden élőt. A modern ember fő törekvése a természet legyőzése, leigázása volt.

 

Gyakorlatilag civilizációnkat a természet elleni háborúként határoztuk meg. Azonban a természet erői feletti globális győzelemről ma már látjuk, milyen totális vereséghez vezet.

 

Nemcsak klímafronton állunk vesztésre, hanem a víz, a termőtalajvesztés és biodiverzitás frontján is, de sok másban is. A napi hírek megteltek a globális ökoháború különböző frontjain elszenvedett vereségeinkről beszámoló hírekkel.

 

Ezen a ponton bármilyen felelős vezető békét kötne, de sajnos ma még a gazdasági növekedés rablóhadjáratainak folytatását látjuk. Pedig a modernizáció természettel vívott háborúját lényegében elvesztettük, és senki mást nem okolhatunk emiatt, mint magunkat, illetve természet ellen fordított kultúránkat, az elidegenedés ünneplését mint kultúrát és komfortot.

 

A természet elleni globális háború sajnos nem csupán költői hasonlat. Ma vegyilobbik uralják a nagyüzemi mezőgazdaságot, mely gyakorlatilag vegyifegyverekkel irt ki különböző életformákat, és génpiszkálással szaporít másokat. A modern tudományos-technológiai háttérrel működtetett mezőgazdaság lényegében napi szinten mindenhol globális háborút vív a természettel, a nagyüzemi állattartás pedig leírhatatlanul kegyetlen emlőslágerekben tartja csirkék, sertések és marhák milliárdjait – aminek jogi és világnézeti alapja mindvégig az, hogy tárgyként, dologként kezelünk az emberin kívül minden más életet, illetve totális háborút vívunk a természettel.

 

Autumn Peltier azt mondta az ENSZ közgyűlésben, hogy az ő indián népe szerint a víz és amúgy a vízalapú többi életforma (az egész élővilág) nem önmagában értelmetlen dolog, nem kezelhető tárgyként, hanem jogilag és világnézetileg is személyként, valamilyen spirituális jelentőséggel és saját önálló élettel bíró élő lényként kéne elismernünk és tiszteletben tartanunk. Az egész globális civilizációs válság fő oka eszerint az, hogy a nyugati világfogyasztói ideológia a világon mindent önmagában értelmetlen használati tárgyként kezel, kivéve az egónkat és annak meglehetősen önkényes vágyait. A távoli bolygóktól a tengerek mélyén át a legkisebb elemi részekig

 

mindent jóformán csak azért kutatunk, hogy minél nagyobb hasznot hajtson, és világgyarmatosítási képességeink kiterjesztésére vagyunk olyan büszkék mint fejlett tudományra.

 

Ha a Föld úgyis csak porszem a nagy világűrben, akkor miért ne lehetne teleszemetelni?

 

Az iskolákban vulgarizált modern nyugati tudomány világképe szerint a Föld nem élőlények sokaságából álló eleven organizmus, nem Földanya, hanem a világűrben keringő parányi porszem. A földi élet meg kábé csak atomok véletlen játéka. Csak ugye ha az iskolában ezt tanítjuk a gyerekeinknek, akkor világnézetileg merőben alaptalanná válik és értelmét veszti az elvárás, hogy ne dobáljunk szemetet a földre. Ha az csak „dirt” (azaz por, illetve kosz), ahogy a modern angolban szégyen szemre hívják a földet, főként Amerikában.

 

Az indiánoknak és a természeti népeknek viszont a Föld minket nap mint nap emlőivel tápláló Földanya. Persze, hogy nem lehet az ölébe szemetelni. Talán elég szemléletes a példa, hogy egy pillanatra átérezzük a világnézeti különbséget, vagy inkább szakadékot, ami a mi világgyarmatosító tudományos-technológiai világnézetünket elválasztja a természeti népekétől. Pedig legkésőbb ma be kellene végre látnunk, hogy e tekintetben maximálisan nekik van igazuk, és mi tévedtünk.

 

Nemcsak „spirituálisan” tévedtünk, hanem tudományosan is. A tapasztalati tények szintjén is éppen az ellenkezője igaz annak, amire a felsőbbrendű fehér világgyarmatosító tudományunkat bazíroztuk ideológiailag: nem az indiánok világnézete a meghaladott babona, miszerint a Föld, a víz és az egész élővilág eleven, önmagában is értelemmel (szellemmel) bíró lény, hanem az a barbár babona, hogy a víz csak H2O és minden élőlény csak használati tárgy. Sőt:

 

sosem volt talán sötétebb babona és hamisabb tudomány az emberiség történetében, mint az a világnézeti dogma, hogy a mi emberi egónkon kívül nagyjából semminek nincs önmagában értelme és értéke.

 

A szellem ugyanis leginkább ezt jelenti a hagyományos terminológiákban: az önmagában értelemmel bíró lényegét egy lénynek. Szó sincs arról, hogy ez valami „idealizmus” lenne, szemben a tévesen materialistának vélt tudománnyal, mert az indiánok sokkal inkább materiálisan élik meg a minden élőben megtapasztalható szellemet. Inkább pont, hogy onnan nézve tűnhet a tapasztalati világtól elrugaszkodott absztrakciónak a pozitivista tudomány vélt objektivitása vagy illuzórikus világnézeti semlegessége. Amit ők Földanyának neveznek, annak sokkal több és mélyebb köze van a szó eredeti értelmében vett materializmushoz, amihez képest inkább a modern nyugati tudomány világnézete elvont idealizmus, absztrakció.

 

Nézzünk szembe a tudományosan is elég evidens antropológiai ténnyel, hogy az a civilizációs előítéletünk, miszerint csak a gyarmattartó nyugati civilizációnak van „igazi” tudománya, egyetemes kultúrája és jogrendje, az általunk leigázott „primitív” népeknek nincs, vagy csak folklórszinten feljegyezhető tudományuk, világnézetük és jogfelfogásuk van, amit nem kell igazán komolyan venni, illetve csak a nyugati kulturális antropológia alfejezeteként érdekes. Csak azáltal része az egyetemes tudománynak – véletlenül sem saját jogon.

 

Itt az ideje tanulni az általunk leigázott, „primitív” népektől

 

Az amazóniai tűzvész kapcsán a Guardian nemrég közölte egy amazóniai brazil aktivista kiváló írását, melyben nagyon korrektül kifejti, hogy a legjobb, amit mi nyugati emberek a megoldás érdekében tehetünk, ha támogatjuk Amazónia őslakosait az esőerdők védelmében. Ők már sok évszázada kialakítottak sajátos művelési módokat, amelyek összhangban vannak az őserdő ökoszisztémájával, ellentétben az erdőket ma leginkább felégető farmerek nagyüzemi módszereivel. Egyszóval nem nekünk kéne megmondani a tutit, hanem maximálisan támogatni az őslakosokat saját fenntartható(bb) kultúrájuk védelmében. Sőt : tanulni tőlük.

 

Egy új világ eljövetelének egyik legbiztosabb jele lehetne, ha egy egészen új tudósgeneráció megjelenne végre, akik kilépnek a fogyasztói társadalom tudományos-technikai paradigmájából, amelytől hiába várjuk a megoldást. Attól tartok azonban, hogy ma világnézeti téren is többet tudnánk tanulni az indiánoktól, mint a világgyarmatosítást aktívan szolgáló nyugati tudománytól. Hiába igázták le az indiánokat Amerikában fegyveres erővel, mert erkölcsileg és világnézetileg mégiscsak az indiánok győztek – a mi civilizációnk felett. Bár, mondjuk

 

biztos nem véletlen, hogy őszintébb gyermekkorunkban a legtöbben szívesebben voltunk indiánok, mint cowboyok.

 

Az erkölcsi és világnézeti fölény kérdése már akkor eldőlt bennünk. Legfeljebb felnőtt fejjel már sokan nem vagyunk elég őszinték és bátrak, hogy kimondjuk.

 

Ez a bátorság a másik, amit megtanulhatunk a Földön máig őslakosként élni tudó népektől mi, a „fejlett” fogyasztói társadalom tagjai, akik máig úgy élünk a Földön, mint valami idegen lények, mint valami alien civilizáció.

 

Az egész ökológiai válság gyökere és fő oka nem más, mint az, hogy az átlagos nyugati fogyasztók százmilliói, sőt milliárdjai egy invazív faj telepeseiként, előkelő idegenekként élnek itt a Földön. Semmiképp sem őslakosokhoz méltóan.

 

Dehogy világmegváltó új technológiákra és Greta-típusú új ökomessiásokra van itt szükség! Bőven elég lenne újra megtanulnunk együtt élni természeti környezetünkkel, anélkül, hogy rommá igáznánk. Legalább annyira, mint amennyire dédszüleinknek vagy szépapáinknak még sikerült nagyjából minden faluban. Persze az alapból sokkal nehezebbnek tűnik, mint Gretát osztani és lájkolni.

 

Olvass még többet Kardos Gábortól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Örül a „Karácsonyfigyelőnek”, de türelmet kér, viszont már az első napján kihirdeti a klímavészhelyzetet.

Lejárt az MSZP ultimátumának határideje, Tóbiás József vissza fogja adni a mandátumát.

Ilyen sem volt még: írek akarnak lenni a britek. A belfasti posták már kifogytak a formanyomtatványokból.

Élesedett a centristák és a baloldaliak vitája: Elizabeth Warrent támadták a centrista jelöltek az egészségügyi tervei miatt. Ez főleg Joe Bidennek használ. De mit remél ettől?

Amikor már úgy tűnt, hogy a kommunisták akarata érvényesül, közbelépett az alkotmánybíróság.

Ez úgy sikerült Csorbai Ferencnek, hogy ellenfele, a fideszes Szekó József a kampány közben meghalt. Csorbai pártja, az MSZP egyhetes nyilatkozattal válaszolt a morális kérdésre.

A Boszniában született német író, Saša Stanišić frankfurti beszédében bírálta Handkét.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

A számok és olvasatok dzsungelében az Ellensúly folyóirat szerzői vágnak majd szépen rendet október 16-án.

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás