+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hutter Marianna
2019. augusztus 29. csütörtök, 16:29
A hetilap várhatóan szeptember 12-én indul, az eddigi lapigazgatót teszik meg főszerkesztőnek.

A Mandiner hamarosan elinduló nyomtatott hetilapjának Szalai Zoltán lesz a főszerkesztője – értesült az Azonnali több forrásból is. Szalai jelenleg a hírportál lapigazgatója. Úgy tudjuk, a hetilap várhatóan szeptember 12-én indul el, a szerkesztőség pedig 10-20 fős lesz.

 

Az Azonnali természetesen kereste Szalai Zoltánt is, aki nem kívánt nyilatkozni, csak megköszönte az érdeklődést, és javasolta, hogy kövessük figyelemmel a mandiner.hu-t, ahol hamarosan elérhetővé válnak a hetilapról szóló részletek.

 

Szalai egyébként az informális miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád hitelezőjeként is számon tartott Tombor András alapította Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója is, a róla szóló Wikipédia-oldal pedig kultúrtörténészként jellemzi. 

 

A Népszava a héten már írt a hetilap elindításáról, ők a Mandiner főszerkesztő-helyettesét, Kereki Gergőt keresték meg, aki csak annyit mondott: a nyomtatott lapnál is ezt a pozíciót fogja betölteni.

 

A Mandiner mindig is konzervatív oldalnak számított, ám korábban jelentek meg a kormánypárttal kritikus cikkek is. Ez 2017-ben változott meg, mikor a már említett Tombor András megszerezte a hírportált. Azóta a Mandiner már csatlakozott is a tavaly létrehozott, kormánypárti médiabirodalmat összefogó Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA).

 

FYI: Az Azonnali alapítói, Bakó Bea, Bukovics Martin és Gerényi Gábor akkor jöttek el a Mandinertől, amikor Tombor András megvette.

 

FOTÓ: Echo TV / Youtube

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

Korábban napokkal előre beharangozták, hogy Európa utolsó diktátora leteszi hivatali esküjét. Ez most elmaradt.

Két mondatban összefoglalva ez az Európai Bizottság új terve.

Az elmúlt hét nap átlaga bőven meghaladja azt az értéket, amely felett a WHO szerint a járvány nincs kordában tartva.

És ráadásul még gmailes is vagy? Van megoldás, olvasd el itt Bakó Bea szerdai hírlevelét!

Ha az ellenzék komolyan gondolja a győzelmi esélyeit, el kell döntenie, hogy hogyan indul, ezért vitasorozatot indítunk ellenzéki politikusokkal
és értelmiségiekkel.

A Csehszlovákiából a második világháború után a kollektív bűnösség elve alapján üldözött német és magyar kisebbség sorsa a szlovákok és a csehek körében nagyrészt máig kibeszéletlen.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás