+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. augusztus 6. kedd, 08:08
Az óriáscég szerint hamarosan termékeik kiszállítása is karbonsemlegessé válik, már eddig is sikerült csökkenteniük az ilyenkor keletkező üvegházhatású gázok arányát.

A következő évre teljesen karbonsemlegessé teszi a Google a hardverek kiszállítását vásárlóinak, míg 2022-re vállalja: termékei száz százalékában lesz újrahasznosított műanyag – írja a Reuters.

 

Anna Meegan, a Google fenntarthatósági egységének a vezetője szerint már eddig is csökkentették a szállításhoz kötött karbonkibocsátást (ami az összes üvegházhatású gáz kibocsátást jelenti), például az 2017-ről 2018-ra már negyven százalékkal kevesebbre redukálódott.

 

Ezt azzal érték el, hogy repülőgépek helyett egyre inkább hajókat vettek igénybe a telefonok, laptopok és egyéb elektronikus eszközök szállításához.

 

Ami az újrahasznosítottműanyag-tartalmat illeti, jelenleg kilencből három Google-termék tartalmaz valamennyit, és már olyan elektromos eszközeik is vannak, amiben ezek aránya 20-42 százalék között változik.

 

A bejelentés nem meglepő, hiszen azzal, hogy az elmúlt években egyre fontosabbá váltak a zöld témák, az óriáscégek egymással versenyezve próbálják megmutatni a vásárlóknak és a kormányoknak, mennyire környezetbarátok. A másik hatalmas techcég, az Apple már 2017-ben bejelentette: „egy nap” kizárólag újrahasznosított, illetve újrahasznosítható anyagokat fog használni, és egyes termékei bizonyos alkatrészeiben legalább 50 százalékos az újrahasznosított műanyag aránya.

 

FOTÓ: Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nyolc nő állította, hogy zaklatta őket a világhírű operaénekes. A botrány utáni első fellépésén felállva tapsoltak neki.

A világ legfejlettebb országai technikai és pénzügyi tervet állítottak össze Biarritzben a erdőtüzek megfékezéséhez.

Nem áll jól a közvélemény-kutatásokban a hivatalosan vasárnap elnökjelöltnek választott PSD-s miniszterelnök.

Ez nem fenyegetőzés, hanem a valóság – mondta a brit miniszterelnök.

Nem politikai okokból takarították le, és tagadták, hogy hivatalos graffiti-eltávolító szakemberek lennének.

A hét kérdése

Miből néznéd ki, hogy valójában nem is létezik? Vagy mi az, amiről kifejezetten szeretnéd, hogy ne létezzen? Szavazz, és kiderül, mekkora a klubod!

Azért ide elnéznénk

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Szeptember 7-én 15 órától Budapesten és minden megyeszékhelyen!

Kóstold végig Baranya legjobb ízeit egyetlen nap alatt, szeptember 8-án!

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás