+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakodi Péter
2019. március 22. péntek, 19:48
A görög védelmi minisztérium provokációnak nevezte a közös hadgyakorlaton történteket.

 

Még a NATO is belekeveredett abba a diplomáciai konfliktusba, amit török katonai búvárok robbantottak ki a napokban, miután saját nemzeti zászlójukkal pózoltak görög felségvizeken, Kréta partjainál – adta hírül a Greek Observer. Bár itt nem pontossan erről van szó, de

 

egy ország zászlajának katonák által történő kitűzését hagyományosan a területfoglalás jeleként szokták értelmezni.

 

Törökország és Görögország között évtizedes vita áll fenn az Égei-tenger egyes szigeteinek hovatartozását illetően. Kréta nem tartozik ezek közé.

 

A mostani incidensre egy, az észak-atlanti szövetség égisze alatt zajló Ariadne 19 hadgyakorlaton került sor. A vízalatti aknamentesítő műveletet során készült felvételeket, melyeket a török védelmi minisztérium tett közzé, a NATO tengerészeti parancsnoksága is megosztotta. A kifogásolt bejegyzés csupán pár percig volt látható, Evangelos Apostolakis görög védelmi miniszter ugyanis leszedette az oldalról.

 

Az athéni vezetés ostoba provokációként értékeli a mostani incidenst.

 

A görgök és a törökök közötti területi viták miatt

 

nem ritkák a kisebb összetűzések a két fél között a tengeri határok mentén.

 

Mint ahogy arról az Azonnali is beszámolt, Ankara az utóbbi időszakban egyre nagyobb szerepet szán a haditengerészetének. Nincs egy hónapja, hogy a törökök megtartották modern történelmük legnagyobb tengeri hadgyakorlatát.

 

FOTÓ: Twitter / Millî Savunma Bakanlığı

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A mai Észak-Macedónia adta az egykori Jugoszlávia bortermelésének kétharmadát. Ma amerikai, brit, orosz és kínai piacokat céloznak, hogy világmárkákat hozzanak létre.

Ha jogerős lesz az illetékes területi választási bizottság döntése, november 10-én kell ismét szavazniuk a jászberényieknek.

Nagyobb baja is van Győrnek a polgármester szexbotrányánál: csúcsidőben folyamatosan maradnak ki a buszok, megoldás egyelőre nem látszik.

A hatóságok nem örültek neki különösebben, hogy elkezdene rendesen bánni felhasználói adataival a közösségi oldal, de Zuckerbergék őket is megpróbálják segíteni.

A honvédelmi államtitkár szerint a szocialista Bangóné úgy viselkedik, mint aki megőrült. Mindezt azért, mert az ellenzék új választást akar Csepelen, miközben a Fidesz is több helyen számoltat újra.

Szerintük legalább annyit érdemelnének a nyugat-balkáni régió népei, hogy az Európai Unió világosan mondja meg, mi a helyzet pontosan.

„Ez itt a finn-svéd határ. Negyven éve nem történt itt semmi.” Miért is jó az, hogy az EU dögunalmas?

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás