Aszad már a végjátékra készül Szíriában

A szíriai Aszad-rezsim közel áll ahhoz, hogy végleg leverje a több, mint hét évvel ezelőtt kirobbant felkelést. Míg Amerika az Iszlám Állam elleni harcra koncentrál, a régió meghatározó szereplői Moszkvába járnak egyeztetni a rendezésről.

A Moszkva és Teherán által katonailag is támogatott szíriai kormányerők alig több mint egy hónap alatt felszámolták az izraeli-jordán-szír hármashatár közelében a még a felkelők, valamint az Iszlám Állam helyi szárnya által ellenőrzött területeket.

Ezáltal az Aleppó bevételét követően meghatározott négy deeszkalációs zónából már csupán a török határ mentén fekvő Idlíb kormányzóság maradt az ellenzék kezén. A lázadóknak ugyan vannak még állásaik az ország délkeleti, gyéren lakott, sivatagos régiójában, de érdemi ellenállást már csak északon tudnak kifejteni a rezsimmel szemben.

A gyors sikereket hozó, június végén kezdődött offenzíva csak részben köszönhető a katonai túlerőnek. A rezsim a fegyveres harccal párhuzamosan tárgyalásokat folytatott a térség milíciáival. Többségüket sikerült súlyosabb véráldozatok nélkül rábírni a fegyverletételre. Jelentős részük a szabad távozás mellett döntött, egyes fegyveres csoportok viszont egyenesen a kormányerőkhöz csatlakoztak.

Fotó: liveuamap.com (piros: kormányerők, zöld: felkelők, fekete: Iszlám Állam, kék: az izraeli ellenőrzés alatt lévő Golán-fennsík)

A régió visszafoglalása szimbolikus szempontból is rendkívül fontos a szír elnök, Bassár el-Aszad számára. 2011 tavaszán a frissen visszafoglalt két déli kormányzóság legnagyobb városából, Daraaból indult el az a tüntetéshullám, mely rövid időn belül lángba borította az egész országot. A tömegdemonstrációk azután robbantak ki, hogy egy 13 éves helyi fiatalt kormányellenes falfirkája miatt brutális módon megkínoztak, majd megöltek a belbiztonsági hatóságok emberei.

Az izraeliekkel lehet üzletelni

A konfliktus helyi dinamikája a felkelők pozícióvesztésével kezd alábbhagyni, az oroszok és a szíriai kormányerők legyűrték az ellenzéket, megfosztva őket tárgyalási pozíciójuktól – mondta Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az Azonnalinak. A szakértő szerint a hangsúly egyre inkább a regionális szereplőkre tevődik át a polgárháború jövőjét illetően. Izraelnek és Törökországnak is komoly stratégiai érdekei vannak a végső rendezést illetően. Az izraeli vezetés mindenképp el akarja kerülni, hogy iráni erők állomásozzanak a határ közelében, ami teljesíthető követelés lehet Damaszkusz részéről, a kialakulóban lévő status quo elismertetéséért cserébe – fejtegette Szalai.

Az ezzel kapcsolatos hosszú távú megállapodás alapja lehet az oroszok és az izraeliek között – még a hadműveletek megkezdése előtt – kötött egyezség is, amely biztosította, hogy a Teherán által irányított csapatok nem vesznek részt az offenzívában. Izrael pragmatikusan viszonyul az erőviszonyok változásához.

csupán az 1973-as jom kippúri háborút lezáró fegyverszüneti megállapodás betartását várják tőlük. A legfrissebb információk szerint az orosz katonai rendőrség is részt fog venni az érintett határszakasz ellenőrzésében, az ENSZ-békefenntartókkal együtt. Utóbbiak 2012-ben szüntették be tevékenységüket a szíriai polgárháború miatt.

Törökország megőrizné pozícióit

Az Ankarával való kiegyezés ugyanakkor jóval keményebb dió lesz Aszad számára. A török hadsereg az elmúlt két évben két intervenciót is végrehajtott Észak-Szíriában, kialakítva egy török ellenőrzés alatt álló összefüggő területet. A török vezetés elsődleges stratégiai célnak tekinti a szíriai kurd erők (SDF) kivonását az Eufrátesztől nyugatra lévő területekről, amit a fentebb említett katonai beavatkozásokkal részben el is értek. Az Egyesült Államok által támogatott SDF már csak a Manbidzs körüli széles hídfőállásban és az Aleppótól északra fekvő Tal Rifaat térségében van jelen.

A helyi kurd erők jelentette biztonsági fenyegetés mérséklése mellett Ankarának ugyancsak alapvető érdeke, hogy a részben általa támogatott lázadók utolsó fellegvárának tekintett Idlíb kormányzóság ne hulljon a rezsim kezébe. A régió lakossága az utóbbi évben jelentősen megnövekedett, hiszen

Idlíbben többszázezerre tehető az országon belüli menekültek száma, akiket javarészt a török segélyszervezetek látnak el – mondta Egeresi Zoltán, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) kutatója az Azonnalinak. Emlékeztetett, hogy Ankara a Törökországban élő menekültek számára korábban visszatelepítési programot hirdetett, amivel jó páran éltek is.

A török hadsereg május végére kiépítette az utolsó, tizenkettedik megfigyelőállását is a régió körül, ami jelentősen korlátozza a szíriai kormánycsapatok esetleges nagyszabású műveleteit a térségben. Egeresi szerint Aszad azonban nem akar ilyen egyszerűen lemondani Idlíbről. Bár két, 2015 óta ellenzéki ostrom alatt tartott településről épp két hete, július közepén vonultak ki a kormányerők egy fogolycsere-egyezmény keretében. Ankara igyekszik Moszkvával egyezkedni az ügyben, és az oroszok hajlanak is a megállapodásra, de egyensúlyozniuk kell, hiszen nem akarják Damaszkusz helyzetét sem megnehezíteni – jegyezte meg Egeresi.

Az utolsó tűzfészek

Idlíb az oroszok saját biztonsági szempontjaiból sem közömbös. A kormányzóság területéről gyakoriak az orosz bázisok elleni rakéta- és dróntámadások, emellett az itt állomásozó lázadók között nagyszámú külföldi iszlamista található, jelentős részük a posztszovjet térségből, az Észak-Kaukázusból és Közép-Ázsiából érkezett – hívta fel a figyelmet Sayfo Omar Közel-Kelet-kutató, újságíró. Jelenlétük a korábbi társadalmi struktúrákat is fellazította a térségben.

Ismeretlenek – de vélhetően a törökökkel együttműködő helyi fegyveresek – az utóbbi időszakban több radikális vezetőt likvidáltak, és leginkább Ankara jelenlétének köszönhető, hogy az ideológiailag és a belső motivációjukat tekintve is igencsak heterogén ellenzéki csoportok nem csaptak össze egymással, véli a szakértő.

A török vezetés tisztában van a jelenlegi képlékeny helyzetben rejlő veszélyekkel, ezért igyekeznek megnyugtató választ adni Moszkva félelmeire. Ez nagymértékben csökkentené egy esetleges offenzíva valószínűségét. Szerdán a törökök által támogatott, mérsékeltnek tartott felkelők összevonták erőiket, és egy új, százezres létszámú (!) haderőt hoztak létre Idlíbben.

Ankara most azon dolgozik, hogy kifogja a szelet a radikálisok vitorlájából, és minél több harcost állítson át a mérsékeltek táborába.

Aszad győz, de gyenge marad

Damaszkusz eközben az ország több, mint negyedét uraló SDF-fel tárgyal, ami komoly feszültségeket okoz Ankarában. Egyes kurd források egyenesen arról számoltak be, hogy az SDF egy Idlíb elleni műveletben való részvétele sem kizárt. A javarészt kurdokból, és kisebb helyi arab milíciákból álló erő komoly szerepet játszik az Iszlám Állam elleni harcban. Az Egyesült Államok légiereje és különleges műveletekre kiképzett alakulatai által támogatva, hatékonyan szorították ki a szélsőségeseket a korábban ellenőrzött területeikről.

Fotó: liveuamap.com (Hactéri helyzet Szíriában 2018. augusztus 3-án – piros: kormányerők, sárga: kurdok, zöld: felkelők, fekete: Iszlám Állam, kék: az izraeli ellenőrzés alatt lévő Golán-fennsík)

Az SDF pozíciója lehetővé teszi, hogy akár egy hosszan tartó megállapodást is megkössön a rezsimmel, bár ez jelenleg még nem látszik körvonalazódni. A kurdok az általuk lakott területek autonómiáját akarják elérni, és ezért cserébe sok mindent fel tudnak ajánlani Aszadnak. Damaszkusz a kezdetektől fogva idegenkedik a kurd önkormányzatiságtól, de a polgárháború lezárása érdekében hajlandóak lehetnek a politikai kiegyezésre.

ezért az általuk ellenőrzött régiót más módszerrel kell integrálniuk a polgárháborút követő új rendszerbe – véli Szalai Máté. A kutató emlékeztetett, hogy az oroszok még az asztanai békefolyamat kezdetén egy olyan alkotmánytervezet próbáltak napirendre tűzni, amely nagy teret engedett volna a decentralizációnak. Szíriában megnőtt a helyi tanácsok jelentősége, tehát Aszad „uralma” egyelőre nagyon kevés helyen jelent a klasszikus értelemben vett állami uralmat.

Amerikát már nem érdekli a Közel-Kelet

Washington jóváhagyása nélkül a mai erőviszonyok alapján nehezen elképzelhető, hogy az SDF és a kormányerők közötti egyezség megköttethetne. Az Egyesült Államok elsősorban az Iszlám Állam maradék erőinek felmorzsolására koncentrál, ám kérdéses, hogy milyen szerepet kívánnak betölteni a régióban, ha sikerül a radikálisok iraki határ mentén fekvő utolsó erősségét is elfogniuk.

Donald Trump amerikai elnök többször is hangot adott meggyőződésének, miszerint az Egyesült Államoknak nincs keresnivalója Szíriában az Iszlám Állam kiűzését követően. Az adminisztráció katonai vezetése a kivonulás várható negatív hatásai miatt nem ért egyet az elnökkel, így a bizonytalanság továbbra is fennáll. Persze nem árt leszögezni, hogy a végső döntés továbbra is egyedül Trump kezében van, de az elnöknek belpolitikai szempontból is kapóra jönne, ha a rezsim záros határidőn belül rendezné viszonyát a kurdokkal.

Nehezen lehet vitatkozni azzal a kijelentéssel, hogy a szíriai konfliktus kapcsán Amerika nem rendelkezett koherens stratégiával. Ez nem Trumppal kezdődött; az Obama-adminisztráció sem tudott mit kezdeni a kérdéssel. Washington ugyan többször is kiállt a tömegpusztító fegyverek bevetése és a civil lakosságot érő atrocitások ellen, de csak követte a folyamatokat, és az Iszlám Állam megjelenéséig ad hoc módon avatkozott be. A szélsőséges terrorizmus megjelenése érdekeltté tette az Egyesült Államokat a közvetlen akcióban, ám ez a mindvégig korlátozott harc lassan a végéhez ér.

A régió meghatározó szereplői már levonták a megfelelő következtetéseket.

Az Egyesült Államok érdemi összetűzés nélkül elengedte kizárólagos vezető szerepét a régióban. Ezt sokan gyengeségként értékelik, aminek komoly globális következményei lehetnek.

NYITÓKÉP: Twitter/@Christian_Syria