+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2018. szeptember 5. szerda, 08:00
Ahogy a szíriai polgárháború a végéhez közeledik, úgy egyre több hangot hallunk Európában és Magyarországon is arról, hogy a Bassár al-Aszad szíriai elnököt ideje visszaengedni a nemzetközi közösségbe. Ez idővel lehet, hogy elkerülhetetlenné válik, de ezt a folyamatot nem szabad megkönnyítenünk, felgyorsítanunk, és nem szabad ennek együtt járnia a szíriai rezsim tetteinek elfelejtésével vagy relativizálásával.

A hét éve tartó szíriai polgárháború a végéhez közeledik.

 

A szíriai-orosz-iráni szövetségnek sikerült az ország területének közel kétharmadát irányítása alá vonni, az ellenzék utolsó bástyája, a dzsihádisták által uralt Idlib tartomány elleni offenzíva pedig napokon belül megindul. Ezt (valamint az Iszlám Állam végleges kiszorítását) követően Aszad katonailag győztesként zárhatja le a polgárháborút, és csak a törökökkel és a szíriai kurd erőkkel kell kiegyeznie, hogy politikailag is stabilizálnia tudja az országot.

 

Aszad túlélése kemény helyzet elé állítja a nyugati államokat. Az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai 2011-2012 folyamán megszakították diplomáciai kapcsolataikat a rezsimmel, és nem ismerték el tovább a damaszkuszi kormányt a szíriai nép legitim képviselőjének. Több ország, így az Egyesült Államok, Franciaország vagy Nagy-Britannia aktívan támogatta az ellenzéket, az Iszlám Állam ellen szervezett globális koalíció pedig a damaszkuszi kormány területi szuverenitását figyelmen kívül hagyva hajt végre bombázásokat Szíriában a dzsihádisták ellen. Mindezt azért tette a Nyugat, mert

 

azt gondolták, hogy az Aszad-rezsim nem fog túlélni; Putyin orosz elnök nem fog kiállni mellette; az ellenzék pedig fel fog tudni mutatni egy életképes alternatívát a rezsimmel szemben.

 

Az amerikai és európai kormányok mindhárom kérdésben tévedtek, és így Szíriát illetően stratégiai zsákutcába kormányozták magukat: nem szeretnék, hogy Aszad maradjon az ország vezetője, viszont nem látnak más lehetőséget, és nincs is annyi érdekük, hogy komoly erőforrásokat költsenek el Szíriában. Ezt a dilemmát több nyugati kormány retorikai keménykedéssel és segélyszervezetek támogatásával próbálja feloldani.

 

Mások azonban – politikusok és szakértők egyaránt – felvetik a kérdést, hogy nem lenne-e ideje Aszad rehabilitációjának. Persze senki sem szereti a szíriai vezetőt, de ő az, szól az érv, aki stabilitást tud teremteni az országban, akit az elmúlt tizennégy évben háromszor is megválasztottak, aki jelenleg a legnépszerűbb szíriai vezető, és aki ki tudja szorítani a terroristákat, és le tudja állítani a migrációt.

 

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnénk.

 

1. Aszad gyengébb, mint aminek tűnik 

 

A szíriai hadsereg 2015-ben valószínűleg összeomlott volna, ha az oroszok nem avatkoznak be, azóta pedig tovább gyengült. A már elfoglalt területek biztosítása önmagában leköti a hadsereg erejét, az elmúlt évek sikereinek egy jelentős részét (Aleppó, Kelet-Gúta vagy a déli területek visszafoglalása) pedig nem-állami milíciák (iráni és iraki csoportok, vagy éppen a Hezbollah) érték el a rezsim számára.

 

A kormányerők és szövetségeseik bevett taktikája volt a civil áldozatok nem csak figyelmen kívül hagyása, de tudatos növelése is, amivel lélektanilag akarták megtörni az ellenzék társadalmi bázisát. Ráadásul idén egyre többször a kormány inkább már csak megállapodásokat kötött az ellenzék helyi csoportjaival, és nem győzte le őket, ami inkább utóbbiak legyengülésének köszönhető. Ennek következtében semmi garancia nincs rá, hogy az Aszad-kormány „győzelme” stabilitást hozna az országba, vagy a terrorista szervezetek vagy az ellenzék ne tudnának visszaerősödni.

 

Az Aszad-kormány vegyifegyver-használata is a gyengeségének bizonyítéka, ilyen jellegű fegyvereket ugyanis egy magabiztos, erős hagyományos kapacitásokkal rendelkező hadsereg nem használna.

 

A 2018 áprilisi, kelet-gútai támadás is valószínűleg csak egy utolsó eszköz volt az emberveszteségeket szenvedő szíriai kormányerők részéről. Persze sokan továbbra is megkérdőjelezik, hogy Damaszkusz ilyen tiltott vegyi anyagokat használt volna a polgárháborúban, ez azonban nem nyugati politikai propaganda, hanem az ENSZ és a Vegyifegyver-Tilalmi Szervezet közös nyomozati mechanizmusának (OPCW-UN Joint Investigative Mechanism) hivatalos véleménye.

 

E szervezet jelentése szerint a szíriai kormány 2014 és 2017 között legalább négy alkalommal vetett be klórgázt, szaringázt és más tiltott halálos vegyi anyagokat. Ebbe beletartozik a 2017 áprilisi Khan Sejkhúnban történt támadás is, ami kiváltotta az első amerikai vezetésű kormányellenes beavatkozást. Persze az ENSZ sem tévedhetetlen, de mivel ezzel szemben a vita másik oldalán a szíriai kormány és az őt támogató Oroszország és Irán áll, így a hitelesség kérdése egyértelműen eldől. Sokatmondó ráadásul, hogy ez a vizsgálati mechanizmus 2018-ban már nincs életben, mivel Moszkva megvétózta a mandátumának meghosszabbítását.

 

2. Nehezen mérhető egy polgárháborúba süllyedt ország vezetőinek társadalmi támogatottsága

 

Ez evidenciának tűnhet, mégis sokan elfelejtik. Szíria 2011 előtt is autokratikusan működött, azóta pedig a konfliktusban több részre szakadt. A túlélés érdekében aki Damaszkuszban él, nem mondhat mást, mint hogy Aszadot támogatja, aki pedig a kurd fegyveresek által uralt területen, az a kurdokat. Amíg nincsenek megteremtve a biztonság és a véleménypluralizmus alapvető keretei, addig fölösleges választásokat tartani (ezért is tartották sokan nevetségesnek a 2014-es szíriai elnökválasztást) és hibás a manipulált közvéleményre hivatkozni Aszad támogatottsága kapcsán.

 

Ezt a jelenséget példázza az Iszlám Állam története is – amíg erősnek bizonyult, addig törzsek sora állt be mögé, amint azonban gyengülni kezdett, mindenki kihátrált mögüle. Erősen kérdéses ráadásul, hogy hét év háborúskodás és a lakosság elleni vegyifegyver-támadások után mennyire építhetünk középtávon a kormány legitimációjára.

 

3. Jelenleg a segélyezés és újjáépítés felgyorsítása sem motiválja az Aszad-kormánnyal való együttműködést

 

Damaszkusz mindent megtesz, hogy lassítsa az ország észak-keleti részébe irányuló segítséget, az alapvető élelmiszerekhez és szolgáltatásokhoz való hozzájutás korlátozását pedig fegyverként használja a lakossággal szemben. Egyes hírek szerint a kurd területeken működő köziskolákban dolgozó tanároknak például csak azzal a feltétellel ad fizetést, ha azok nem járnak be dolgozni, és nem működnek együtt a kurdokkal.

 

Mindezek miatt Aszad gyors elismerésével a Nyugat saját magának ásna vermet. Egyrészt nem áll érdekében, hiszen

 

Aszad egyelőre nem záloga a stabilitásnak, inkább gyengék között a legkevésbé gyenge szereplő.

 

A relatív erőt azonban nem szabad összekevernünk az abszolút erővel: a kormány a polgárháború lezárulását követően is bármelyik pillanatban összeomolhat a rezsimen belüli vagy a szövetségesekkel való feszültségek, esetleg az elnyomott társadalmi frusztrációk felszínre kerülésével. Másrészt Aszad a vegyifegyverek használatával és a civil lakosság elleni fellépéssel a nemzetközi rend alapelveit kérdőjelezte meg, ennek figyelmen kívül hagyása pedig tovább gyengítené ezeket az alapelveket.

 

Természetesen nem Aszad lenne az első, akit ennek ellenére visszafogadna a nemzetközi közösség, de ettől ez még nem lesz egy jó döntés. Harmadrészt, és hosszútávon talán ez a legfontosabb, az ilyen diplomáciai manőverek csak erősítik a közel-keleti társadalmakban lévő nyugat-ellenességet és a nyugati álszentség percepcióját, ami középtávon csak a terrorista szervezetek erősíti.

 

Mindezektől függetlenül lehet, hogy a helyzet úgy változik, hogy Aszad rehabilitációja idővel érdekünkben fog állni. A folyamat azonban nem történhet egyik pillanatról a másikra, és nem történhet meg elhamarkodottan – máskülönben igazzá válik a jóslat, mi szerint a nyugati vezetésű liberális világrend Szíriában omlik össze.

 

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. 

 

NYITÓKÉP: Stringer / AFP

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A parlamenti ülésen volt ideje gondolkodni a témáról, és kifelé menet elárulta nekünk, ki mögé sorakozik fel a kérdésben.

A The Who frontembere annyira gyűlöli Brüsszelt, hogy ennyi erővel a FIFA-ra is rábízhatnák az emberek a kormányzást.

Hetven percig tartott az athéni derbi, de már az ötödik percben meg kellett szakítani a játékot. Tavaly már beleszólt a kormány a helyzetbe, akkor az egész bajnokságot bezárta.

A török elnök „a Nyugat iszlamofóbiájával” igyekszik mobilizálni a helyhatósági választások előtt.

Hogy miért, azt másképp tudja a párt EP-listavezetője és másképp a sajtóosztálya.

A hét kérdése

A miniszterelnök beígérte a térség újjászületését, de mi elképzelni sem tudjuk, mire gondolhatott. Szerintetek?

Azért ide elnéznénk

Az interaktív kiállítás Da Vinci halálának 500. évfordulóján érkezik, március 16-tól látogatható az Élményüzemben.

Beszélgetéssorozat indul a magyarországi proletárdiktatúra legfontosabb aspektusairól március 18-án este.

Na jó, ennél valamivel fancy-bb névvel fut a kolozsvári, március 29-31. közötti kóstoló.

Művészeti est március 30-án több, mint százötven slammer, költő és zenész társaságában. Helyszín: Négyszoba Galéria.

A branding hatásait járják körül magyar alkotók Pozsony egyik legmenőbb kiállítóterében, a Kunsthalléban, április 14-ig!

Ezt is szerettétek

Leginkább a még hezitáló német, spanyol és lengyel pártokon fog múlni a Fidesz sorsa az Európai Néppártban, de a kormánypártnak is vannak erős szövetségesei.

Alexisz Ciprasznak elég volt az első vörös vonalat átlépnie, hogy Berlin alig fél év alatt padlóra küldje. Ciprasz ugyanis, ellentétben Orbánnal, egy tényleges vörös vonalt érintett: a német bankok érdekeit.

Először az európai zöldpolitikában válhatna természetessé Európa újraegyesítése és az európai politika dekolonizálása.

Az AB az igazságügyi miniszter kérésére olvasott az igazságügyi miniszter korábbi gondolataiban! Sci-finek hangzik? Elmagyarázzuk!

Twitter megosztás Google+ megosztás