Aszad gyors elismerésével a Nyugat saját magának ásna vermet

Ahogy a szíriai polgárháború a végéhez közeledik, úgy egyre több hangot hallunk Európában és Magyarországon is arról, hogy a Bassár al-Aszad szíriai elnököt ideje visszaengedni a nemzetközi közösségbe. Ez idővel lehet, hogy elkerülhetetlenné válik, de ezt a folyamatot nem szabad megkönnyítenünk, felgyorsítanunk, és nem szabad ennek együtt járnia a szíriai rezsim tetteinek elfelejtésével vagy relativizálásával.

A hét éve tartó szíriai polgárháború a végéhez közeledik.

A szíriai-orosz-iráni szövetségnek sikerült az ország területének közel kétharmadát irányítása alá vonni, az ellenzék utolsó bástyája, a dzsihádisták által uralt Idlib tartomány elleni offenzíva pedig napokon belül megindul. Ezt (valamint az Iszlám Állam végleges kiszorítását) követően Aszad katonailag győztesként zárhatja le a polgárháborút, és csak a törökökkel és a szíriai kurd erőkkel kell kiegyeznie, hogy politikailag is stabilizálnia tudja az országot.

Aszad túlélése kemény helyzet elé állítja a nyugati államokat. Az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai 2011-2012 folyamán megszakították diplomáciai kapcsolataikat a rezsimmel, és nem ismerték el tovább a damaszkuszi kormányt a szíriai nép legitim képviselőjének. Több ország, így az Egyesült Államok, Franciaország vagy Nagy-Britannia aktívan támogatta az ellenzéket, az Iszlám Állam ellen szervezett globális koalíció pedig a damaszkuszi kormány területi szuverenitását figyelmen kívül hagyva hajt végre bombázásokat Szíriában a dzsihádisták ellen. Mindezt azért tette a Nyugat, mert

Az amerikai és európai kormányok mindhárom kérdésben tévedtek, és így Szíriát illetően stratégiai zsákutcába kormányozták magukat: nem szeretnék, hogy Aszad maradjon az ország vezetője, viszont nem látnak más lehetőséget, és nincs is annyi érdekük, hogy komoly erőforrásokat költsenek el Szíriában. Ezt a dilemmát több nyugati kormány retorikai keménykedéssel és segélyszervezetek támogatásával próbálja feloldani.

Mások azonban – politikusok és szakértők egyaránt – felvetik a kérdést, hogy nem lenne-e ideje Aszad rehabilitációjának. Persze senki sem szereti a szíriai vezetőt, de ő az, szól az érv, aki stabilitást tud teremteni az országban, akit az elmúlt tizennégy évben háromszor is megválasztottak, aki jelenleg a legnépszerűbb szíriai vezető, és aki ki tudja szorítani a terroristákat, és le tudja állítani a migrációt.

Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnénk.

1. Aszad gyengébb, mint aminek tűnik 

A szíriai hadsereg 2015-ben valószínűleg összeomlott volna, ha az oroszok nem avatkoznak be, azóta pedig tovább gyengült. A már elfoglalt területek biztosítása önmagában leköti a hadsereg erejét, az elmúlt évek sikereinek egy jelentős részét (Aleppó, Kelet-Gúta vagy a déli területek visszafoglalása) pedig nem-állami milíciák (iráni és iraki csoportok, vagy éppen a Hezbollah) érték el a rezsim számára.

A kormányerők és szövetségeseik bevett taktikája volt a civil áldozatok nem csak figyelmen kívül hagyása, de tudatos növelése is, amivel lélektanilag akarták megtörni az ellenzék társadalmi bázisát. Ráadásul idén egyre többször a kormány inkább már csak megállapodásokat kötött az ellenzék helyi csoportjaival, és nem győzte le őket, ami inkább utóbbiak legyengülésének köszönhető. Ennek következtében semmi garancia nincs rá, hogy az Aszad-kormány „győzelme” stabilitást hozna az országba, vagy a terrorista szervezetek vagy az ellenzék ne tudnának visszaerősödni.

A 2018 áprilisi, kelet-gútai támadás is valószínűleg csak egy utolsó eszköz volt az emberveszteségeket szenvedő szíriai kormányerők részéről. Persze sokan továbbra is megkérdőjelezik, hogy Damaszkusz ilyen tiltott vegyi anyagokat használt volna a polgárháborúban, ez azonban nem nyugati politikai propaganda, hanem az ENSZ és a Vegyifegyver-Tilalmi Szervezet közös nyomozati mechanizmusának (OPCW-UN Joint Investigative Mechanism) hivatalos véleménye.

E szervezet jelentése szerint a szíriai kormány 2014 és 2017 között legalább négy alkalommal vetett be klórgázt, szaringázt és más tiltott halálos vegyi anyagokat. Ebbe beletartozik a 2017 áprilisi Khan Sejkhúnban történt támadás is, ami kiváltotta az első amerikai vezetésű kormányellenes beavatkozást. Persze az ENSZ sem tévedhetetlen, de mivel ezzel szemben a vita másik oldalán a szíriai kormány és az őt támogató Oroszország és Irán áll, így a hitelesség kérdése egyértelműen eldől. Sokatmondó ráadásul, hogy ez a vizsgálati mechanizmus 2018-ban már nincs életben, mivel Moszkva megvétózta a mandátumának meghosszabbítását.

2. Nehezen mérhető egy polgárháborúba süllyedt ország vezetőinek társadalmi támogatottsága

Ez evidenciának tűnhet, mégis sokan elfelejtik. Szíria 2011 előtt is autokratikusan működött, azóta pedig a konfliktusban több részre szakadt. A túlélés érdekében aki Damaszkuszban él, nem mondhat mást, mint hogy Aszadot támogatja, aki pedig a kurd fegyveresek által uralt területen, az a kurdokat. Amíg nincsenek megteremtve a biztonság és a véleménypluralizmus alapvető keretei, addig fölösleges választásokat tartani (ezért is tartották sokan nevetségesnek a 2014-es szíriai elnökválasztást) és hibás a manipulált közvéleményre hivatkozni Aszad támogatottsága kapcsán.

Ezt a jelenséget példázza az Iszlám Állam története is – amíg erősnek bizonyult, addig törzsek sora állt be mögé, amint azonban gyengülni kezdett, mindenki kihátrált mögüle. Erősen kérdéses ráadásul, hogy hét év háborúskodás és a lakosság elleni vegyifegyver-támadások után mennyire építhetünk középtávon a kormány legitimációjára.

3. Jelenleg a segélyezés és újjáépítés felgyorsítása sem motiválja az Aszad-kormánnyal való együttműködést

Damaszkusz mindent megtesz, hogy lassítsa az ország észak-keleti részébe irányuló segítséget, az alapvető élelmiszerekhez és szolgáltatásokhoz való hozzájutás korlátozását pedig fegyverként használja a lakossággal szemben. Egyes hírek szerint a kurd területeken működő köziskolákban dolgozó tanároknak például csak azzal a feltétellel ad fizetést, ha azok nem járnak be dolgozni, és nem működnek együtt a kurdokkal.

Mindezek miatt Aszad gyors elismerésével a Nyugat saját magának ásna vermet. Egyrészt nem áll érdekében, hiszen

A relatív erőt azonban nem szabad összekevernünk az abszolút erővel: a kormány a polgárháború lezárulását követően is bármelyik pillanatban összeomolhat a rezsimen belüli vagy a szövetségesekkel való feszültségek, esetleg az elnyomott társadalmi frusztrációk felszínre kerülésével. Másrészt Aszad a vegyifegyverek használatával és a civil lakosság elleni fellépéssel a nemzetközi rend alapelveit kérdőjelezte meg, ennek figyelmen kívül hagyása pedig tovább gyengítené ezeket az alapelveket.

Természetesen nem Aszad lenne az első, akit ennek ellenére visszafogadna a nemzetközi közösség, de ettől ez még nem lesz egy jó döntés. Harmadrészt, és hosszútávon talán ez a legfontosabb, az ilyen diplomáciai manőverek csak erősítik a közel-keleti társadalmakban lévő nyugat-ellenességet és a nyugati álszentség percepcióját, ami középtávon csak a terrorista szervezetek erősíti.

Mindezektől függetlenül lehet, hogy a helyzet úgy változik, hogy Aszad rehabilitációja idővel érdekünkben fog állni. A folyamat azonban nem történhet egyik pillanatról a másikra, és nem történhet meg elhamarkodottan – máskülönben igazzá válik a jóslat, mi szerint a nyugati vezetésű liberális világrend Szíriában omlik össze.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. 

NYITÓKÉP: Stringer / AFP