+++ Eltűntünk a facebookon? Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig tudj arról, amiről írunk! +++
Pintér Bence
2018. június 24. vasárnap, 09:04
Bár Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasmarokkal építené az illiberális államot, és szorítaná magához a hatalmat, egy-két taktikai hiba miatt a vasárnapi előrehozott választáson nem csak pártja parlamenti többsége, de elnöki széke is veszélybe kerülhet. Tájkép csata előtt.

Erőszakkal levert tüntetések, tömeges letartóztatások, korrupciós ügyek, egy elfuserált puccskísérlet, lendületet vesztő gazdaság, háború belföldön és külföldön, szükségállapot, szűk többséggel elfogadott alkotmányos reform és szinte folyamatos politikai válság: néhány címszóban erről szól Törökország elmúlt pár évének története.

 

Az egész fölött pedig ott tornyosul Recep Tayyip Erdoğan, a helyi Fidesz, avagy a 2003 óta uralmon lévő AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) vezetője, aki 2003 és 2014 miniszterelnökként, azóta pedig elnökként vezeti az országot. Erdoğan tavaly saját hatalmának biztosítására tavaly alkotmányos reformjavaslatot terjesztett elő, amely lényegileg elnöki rendszert vezetne be Törökországban.

 

Az elnök személyében egyesülne az államfői és a kormányfői poszt. Ő jelöli ki az alelnököket és a minisztereket, illetve a legfelsőbb bírói tanácsok tagjainak jelentős részét, és ő állítja össze a költségvetést. Talán felesleges is sorolni: igazi illiberális nyalánkságokról beszélünk amellé, hogy a puccskísérlet utáni tisztogatások során mostanra már a legtöbb belső ellenségnek, Fetullah Gülen egykori szövetséges vallási vezető (a helyi Soros és Simicska) emberének vélt személytől – akadémikustól, bírótól, tanártól és újságírótól – megszabadult a török elnök.

 

Recep Tayyip Erdoğan török elnök

 

És hogy miért a feltételes mód? A reformokat ugyan szűk többséggel megszavazták a törökök, a gyakorlatban azonban ezek csak az új választási törvény szerint egyesített, Erdoğan által váratlanul előrehozott elnök- és parlamenti választás után lépnek érvénybe. A választáson azonban olyan ellenfelei akadtak a reménybeli új szultánnak, akik éppen a reformok által létrejövő egyszemélyi hatalmat szeretnék megakadályozni.

 

Ráadásul – többek között Erdoğan pár taktikai hibája miatt – a most vasárnapi választás egyáltalán nem lefutott történet.

 

A török politikai színtéren az elmúlt években kisebb-nagyobb változások zajlottak le. Az új szabályok szerint a parlamenti küszöb tíz százalékos: emiatt az AKP-től jobbra álló, korábban ellenzéki MHP (Nemzeti Haladás Pártja) a kormánypárthoz kezdett közeledni – egyedül ugyanis nem érnék el a küszöböt. Erdoğan ezért szövetséget kötött velük: egy ilyen szövetségnek ugyanúgy tíz százalékos lesz a küszöb a választáson.

 

Mindemellett Erdoğan úgy döntött, nem várja meg a jövő novembert a két választással. Az elemzők szerint erre jó pár oka volt: egyrészről a sok tekintetben gyengélkedő gazdaság állapota, másrészt a kurdok ellen belföldön és külföldön folytatott háború által keltett feszültség. Harmadrészt pedig az, hogy Erdoğan meg akarta lepni ellenfeleit, többek között az MHP-ből a hozzá való közeledés hatására kiváló Meral Akşener új alakulatát, az İYİ (Jó) pártot.

 

Összefogás!

 

Az ellenzék egymáshoz nehezen passzoló pártjai ugyanis nem zavarodtak össze, hanem összefogtak, demonstrálva, hogy a fő választóvonalat most már nem a klasszikus törésvonalak adják, hanem az, hogy ki van Erdoğan mellett, és ki ellene. A kemalista, szekuláris CHP (Köztársasági Néppárt) tizenöt tagja például átült a leginkább a néppártosodó Jobbikhoz hasonlító nacionalista İYİ frakciójába, hogy a párt elnökként indíthassa Akşenert. A két párt mellé csatlakozott a kormánypárthoz hasonlóan iszlamista, jobboldali Saadet (Jólét) is.

 

A három ellenzéki párt a kormánypártok által szolgáltatott példát kihasználva így megalapította az alapvetően jobboldali, Erdoğan-ellenes Nemzeti Szövetséget (Millet).

 

Meral Akşener (İYİ) és Muharrem İnce (CHP) (Forrás: Internethaber)

 

Az elnökválasztás első fordulójában Erdoğan ellen azonban külön indulnak ezek a pártok is. Az İYİ jelöltjeként induló egykori belügyminiszter Meral Akşener az ország első női elnöke lehet, a CHP Muharrem İnce korábbi fizikatanárt és polgármestert indítja, a Saadet  pedig a veterán Temel Karamollaoğlut jelölte. Az egyesült ellenzék jelöltjein kívül a Vatan nevű szélsőbaloldali, nacionalista párt Doğu Perinçeket jelölte; míg a baloldali HDP színeiben a politikai okokból előzetesben ülő Selahattin Demirtaş indul. (A jelöltek hátteréről például a New York Times számolt be bővebben.)

 

Közülük  az esélylatolgatások szerint a meglepően jó, rengeteg embert megmozgató kampányt összehozó CHP-s Muharrem İncének van a legnagyobb esélye bejutni a második fordulóba – már amennyiben Erdoğan nem szerez egyértelmű többséget az elsőben, de erre nincs sok kilátása. (Vegyük hozzá, hogy a török közvéleménykutatások teljesen megbízhatatlanok.)

 

Kérdéses kurdok

 

A parlamenti választás tehát legfőképp két pártszövetség – a mostani kormánypártok (AKP, MHP) által alkotott Cumhur, illetve az ellenzék egy része (CHP, İYİ, Saadet) – által alkotott Millet összecsapásáról fog szólni: ez utóbbi alakulat ebben a formában egyáltalán nem esélytelen arra, hogy megszólítsa a kormánypártok szavazóit is. 

 

A küzdelemben azonban rendkívül fontos lesz a kurdok szavazata.

 

Ezek egy részét borítékolhatóan a baloldali, kurdkérdést tematizáló HDP (Népi Demokrata Párt) jelöltjei fogják kapni, akik kimaradtak a nagy ellenzéki összefogásból. Egy másik része feltehetően el fog veszni, hiszen az ország kurdok által lakott részén fizikailag nehezebbé vált a szavazás, tízezreknek kell sok-sok kilométert utaznia egy sor katonai ellenőrzőponton át, hogy szavazhassanak.

 

Nagy kérdés azonban, hogy merre mozdul a kurdok többi része, akik közül sokan támogaták korábban Erdoğan pártját, az AKP-t. Erdoğan elnök az elmúlt években keményen – értsd: tankokkal – ment neki a kurdoknak belföldön és külföldön is, a HDP tisztviselőinek, tagjainak és szimpatizánsainak egy jelentős része is börtönben ül jelenleg.

 

Selahattin Demirtaş (HDP)

 

Köztük van Selahattin Demirtaş emberi jogi ügyvéd, a HDP korábbi vezetője, akit hívtak már a „török Nelson Mandelának”, vagy „török Obamának” is – és aki annak ellenére elnökjelölt, hogy nem hagyhatja el jól őrzött edirnei celláját. A HDP-tagokat terrorizmus támogatásával vádolják, ezért viszonylag nagy tabunak számított a velük ápolt viszony, az Erdoğannal szembeálló ellenzék elnökjelöltjei viszont sorban követelni kezdték Demirtaş szabadon engedését, İnce pedig meg is látogatta őt: ők így próbáltak nyitni a kurdok felé.

 

Erdoğannak is muszáj lenne meglépnie ezt, de egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy hogy tehetné ezt meg az elmúlt évek kemény fellépése után.


Gyengélkedő gazdaság


Erdoğan rendszerét eddig az ügyes politizálás és a széttöredezett ellenzék mellett a rendkívül impozáns gazdasági fellendülés tartotta hatalomban. Az elmúlt hónapok azonban nem éppen a szárnyalásról szólnak. A török gazdaság továbbra is növekszik, 2018 első egyedévében például 7,4 százalékkal. 2017-ben viszont a munkanélküliség elérte a 10,9 százalékot, az infláció pedig az egekben van.

 

A szakértők szerint a növekedés azért tart ki, mert az állam pumpálja a pénzt a gazdaságba, ez azonban nem fenntartható; ráadásul a folyamatos politikai bizonytalanság sem kedvez az üzletnek. A rendkívül sok külföldi terméket importáló Törökország lakosai is bőven megérezték, hogy a líra jelentősen gyengült a dollárral szemben.


Bárhogy is alakuljon tehát a választás (és bárhogy is próbálja azt majd saját javára befolyásolni a kormánypárt), a régi vagy az új vezetésnek lesz mit rendbe rakni. Egyáltalán nem kizárt azonban, sőt,

 

az elemzők leginkább arra fogadnak, hogy Erdoğan elveszíti a parlamentet, de megnyeri az elnökséget. Mindkét félnek lehetősége van új választásokat kiírni, de csak úgy, hogy ismét egyszerre elnök- és parlamenti választásokat is tartanak.

 

Ebben az esetben pedig a bizonytalanság időszaka hosszan elhúzódhat.

 

Felhasznált képek: Wikipedia

 

Hírszolgáltatás

Pályázatot hirdetünk: mi kerüljön a Sargentini-jelentést leleplező kormányzati hirdetésekre? Rajzold meg!

Csak nem elkezdődött Magyarország németizálása?
Az Azonnali utánajárt.

Az örmény katonatársát 2004-ben Budapesten, brutális kegyetlenséggel kivégző Ramil Szafarov testvére alulmaradt egy örmény ellenféllel vívott MMA-mérkőzésen Tbilisziben.

Lemond az osztrák szocdem párt éléről, és a politikából is visszavonul az Ember, Aki Terminátornak Nevezte Orbánt.

Márciusban debütál a Marvel első női főszereplős képregényfilmje: itt a trailer.

A hét kérdése

Maroš Šefčovič szlovák EU-biztos az európai szocialisták csúcsjelöltje akar lenni. De mi lenne, ha 2019-től egy szlovák vezetné az EU-t? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Szeptember 20-ától tekinthető meg idén a legjobb sajtófotókból összeállított tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Kömlődi Ferenc képbemutat és DJ-zik szeptember 20-án.

Premier előtt vetítik a cannes-i filmfesztiválon díjat nyerő magyar alkotást szeptember
24-től a Puskin moziban.

A folk metálé lesz a főszerep szeptember 28-án a Barba Negrában: az orosz Arkona és a magyar Dalriada lép színpadra.

Az ellenzékiség három arca, illetve a zene és a politikai vezetés kapcsolata is szóba fog kerülni szeptember 28-án.

Ezt is szerettétek

Hogyan hat ki ez az egész a jövő májusi EP-választásra?

Mi hülyeség a Sargentini-jelentésben, és mi nem?

Esély a helyzet tisztázására? Nagy katyvasz? Ideológiailag motivált vádak? EP-képviselők a Sargentini-jelentésről.

Mi lenne, ha megtámadnának minket nyugatról? Az Azonnali játékelméleti kalandozása.

comments powered by Disqus
Twitter megosztás Google+ megosztás