Vági Márton
Pride Pécsen: elképzelni sem tudom, hogy ez kit provokálhat

Mérhetetlenül büszke vagyok a városomra, hogy itt rendezték az első ilyen jellegű eseményt.

Vági Márton
Pornót mindig fognak nézni az emberek, csak az a kérdés, hogy milyet

A társadalom döntött: jobban megéri egy nőnek vetkőznie, mint tanítania a gyerekeinket vagy megmenteni az életünket. Előbbiért többet fizetünk, mint az utóbbiért.

Vági Márton
Ezért szavaznék Márki-Zay Péterre

Ha abból indulunk ki, hogy a magyar társadalom alapvetően inkább jobboldali, mint bal-, és inkább konzervatív, mint liberális (az elmúlt évek választásai mind ezt mutatják), akkor olyan jelölt kell, akire a jobboldali, konzervatív – ám a Fideszből már kiábrándult – szavazók is hajlandóak voksolni. Egy ilyen jelölt van.

Vági Márton
Ezért érdemes fideszesként is szavazni az ellenzéki előválasztáson

Ha az ellenzéki körzetben élő józan fideszesek tényleg tartanak attól, hogy az ablakon visszamászik Gyurcsány, fel kell állni a fotelből ősszel, elmenni az ellenzéki előválasztásra, és leszavazni arra a jelöltre, akivel még jobboldaliként is ki lehet egyezni.

Vági Márton
Dél-Amerikában úgy tűnik, a neoliberalizmus a siker kulcsa

Peru élére Pedro Castillo személyében nyíltan marxista elnök került. Eközben pont Dél-Amerika mintaállamának, Chilének a példája mutatja: a neoliberális gazdaságpolitika lehet a kontinensen a siker igazi kulcsa.

Vági Márton
Most már ideje visszakapni az életünket

Aki beoltotta magát, az azért, aki nem, az pedig azért vállalja a felelősséget. Már nincs szükség lezárásokra, korlátozásokra, arra, hogy az állam védeni próbálja a polgárait. A nagymamát már senki sem fogja megölni, ő legfeljebb öngyilkos lehet.

Vági Márton
A túlfogyasztás nem a kapitalizmus bűne, hanem a tiéd

Ami az (új)baloldalon kapitalizmuskritika, az valójában a kapitalizmus melletti legfőbb érvek egyike: bőség van.

Vági Márton
A Fradi a nemzet csapata, csak kérdés, melyik nemzeté

A magyar sport az elmúlt évtizedben történelmi lehetőséget kapott a fejlődésre. A Fradi a támogatásból külföldi játékosokat vásárolt drágán, ha rajtuk múlik, nincs magyar EB-szereplés sem.

Vági Márton
Hol vagytok, feministák, amikor tényleg szükség lenne rátok?

Ha a férfinak születő, férfiak erejével rendelkező, de nővé műtött sportolók megjelennek a női mezőnyben, jogosan fogja megkérdezni minden sportoló lány: minek csináljam, ha a férfiak között úgyse lesz esélyem?

Vági Márton
Náci jelképeket magadra tetoválni hazaárulás

Mit érez az – az önmagát „hazafinak” tekintő – fociszurkoló, aki egy idegen hatalom jelképeit tetováltatja magára, aki ennek az idegen hatalomnak az üdvözlési formáját alkalmazza?

2 3 4 5