Engels is azok közé tartozott, aki forradalmi hevületében csak a rosszat látta meg a piacgazdaságban és mindent elhallgatott, ami ellentmondott volna romantikus vágyainak. Engels maga és késői követői kapitalizmuskritikából éltek, élnek, s fognak élni.

Egy olyan kérdésről írok, amit eddig minden megszólaló elkerült, mégis az egyik kulcsa a közös fellépésnek: a pártok és mérvadó politikusok jövője közös fellépés esetén.

Mi magunk is egy kis Kína vagyunk Európán belül. A globalizáció nyertesei közé tartozunk, akik a határnyitás után munkahelyek tízezreit és értékes nagyberuházásokat „nyertünk”.

Amíg nem jutunk túl az egészségügyi krízishelyzeten, addig nem lesz termelés, sem fogyasztás. Addig csak abban reménykedhetünk, hogy sikerül hibernálni a gazdasági struktúrát az újjáéledés reményében.

Csapdahelyzetbe kerültek az államok: miközben a fogyasztás csökkenése miatt elapadnak az adóbevételek, a vállalkozások és az emberek részéről is soha nem látott követelés fog megjelenni az állami beavatkozásra.

Egy nagy különbség van a korábbi, hatalmas pusztítást végző járványok és a mostani koronavírus-járvány között: a koronavírus egy alapvetően szabad (szabadabb) világban sújt le az emberiségre.

Hogyan lehet kiharcolni kétjegyű fizetésemelést? Leginkább munkahelyi szinten, és anélkül, hogy az ellenzéki pártok a sztrájkra rátelepednének. De ki segít a humánértelmiségi közalkalmazottakon?

Az emberek nem hülyék. Már harminc éve élnek demokráciában. Megtapasztalták, hogy a korrupció pártsemleges, ígérgetni meg mindenki ígérget. Meg se hallják. Hiába az országjárás, ami egyedül számít, az a vízió.

Strache a botrány másnapján megbukott, Gyurcsány még három évig a hatalom berkében védhette magát azzal, hogy valójában igazságbeszédet mondott. A nagy különbség Magyarország és Ausztria között a választási rendszer és annak hatása a politikai életre.