Nem lesz a kormánymédia mumusa, de az oknyomozást segítheti az Európai Bizottság médiatulajdonosi adatbázisa
Nem lesz a kormánymédia mumusa, de az oknyomozást segítheti az Európai Bizottság médiatulajdonosi adatbázisa

Céges beszámolókból, hirdetési adatokból, látogatottsági mérésekből, gazdasági és jogi elemzésekből, szakértői interjúkból és tartalomelemzésből áll össze az Európai Bizottság egymillió euróból felépített, tizenöt európai ország médiájának tulajdonosi szerkezetét bemutató adatbázisa. A több mint egy tucat egyetem konzorciuma által elvégzett, Salzburgból vezetett projekt a szakmai közönséget célozná meg, de az érdeklődő állampolgárok tudatosságát is növelnék.

Márki-Zay Péter szerdán még elment Karácsonnyal egyeztetni, de szerinte egyedül is legyőzné Dobrevet
Márki-Zay Péter szerdán még elment Karácsonnyal egyeztetni, de szerinte egyedül is legyőzné Dobrevet

A miniszterelnök-jelölt élő bejelentkezésében azt mondta: azért állította készhelyzet elé Karácsony, mert negatívan érintették a friss kutatások. Márki-Zay Péter elmondása szerint elmegy a szerdán 6 órára megbeszélt egyeztetésre, de elmondása alapján le tudja győzni Dobrev Klárát akkor is, ha hárman maradnak.

Öt uniós ország közös nyilatkozatban sürgeti az EU energiafüggőségének csökkentését
Öt uniós ország közös nyilatkozatban sürgeti az EU energiafüggőségének csökkentését

A nyugat-balkáni csúcs előtti munkavacsorán is előkerült az energiakérdés.

Az Európai Parlament igazságügyi bizottsága szerint Magyarországon folyamatosan romlik a helyzet
Az Európai Parlament igazságügyi bizottsága szerint Magyarországon folyamatosan romlik a helyzet

A médiahatóság elnöke azt mondta a LIBE-bizottságnak, nem az ő dolga, hogy az ellenzéket nem hívják meg a köztévébe, az állami hirdetéseket pedig a piac szabályozza – mondta el a LIBE-bizottság delegációvezetője hétfői, strasbourgi sajtótájékoztatóján, ahol a Magyarországon tett jogállamisági vizsgálattal kapcsolatos látogatásukról számoltak be. Megkérdeztük tőlük, mi következik most.

„Nincs miért bocsánatot kérnem!” Indulatos CNN-interjúban tagadott le mindent Lukasenka
„Nincs miért bocsánatot kérnem!” Indulatos CNN-interjúban tagadott le mindent Lukasenka

Aljakszandr Lukasenka tagadta az emberi jogok megsértését, és azt is, hogy egy újságíró elhurcolásáért térítettek el egy utasszállító gépet. Indulatoktól sem mentes interjújában a belarusz elnök azt mondta, nincs miért bocsánatot kérnie, a börtöneik pedig nem rosszabbak, mint a britek vagy az amerikaiak.

A britek hagyományos karácsonyi menüjét is elveheti a brexit és a koronavírus okozta munkaerőhiány
A britek hagyományos karácsonyi menüjét is elveheti a brexit és a koronavírus okozta munkaerőhiány

A koronavírus és a brexit miatti szigorúbb bevándorlási szabályok miatt kieső szezonális munkaerő Európa más országaiból nagyon hiányzik a karácsonyi rohamra felkészülő brit húsiparnak, de a zöldség- és gyümölcstermesztőknél sincs elég dolgozó.

Márki-Zay és Karácsony együtt indulnak, de még nem tudják, ki lép vissza a másik javára
Márki-Zay és Karácsony együtt indulnak, de még nem tudják, ki lép vissza a másik javára

Márki-Zay szerint több órás tárgyaláson abban állapodtak meg Karácsonnyal, hogy egyikük mindenképpen visszalép és a másikuk helyetteseként indul az előválasztás második fordulóján. Ezt elmondása szerint kutatások alapján fogják eldönteni.

Sorra szigorítanak a magyar egyetemek, jövő keddtől az SZTE-n is kötelező a maszkviselés
Sorra szigorítanak a magyar egyetemek, jövő keddtől az SZTE-n is kötelező a maszkviselés

Az SZTE a tizedik egyetem, amely bejelentette, hogy előírja a kötelező maszkhordást hallgatóinak. Az ELTE-n már így kezdték a tanévet, több intézményben pedig már szeptember elején szigorítottak.

A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!
A DK jól mozgósított, Jakab viszont elszámolta az együttműködést velük - mérlegen az előválasztás!

Márki-Zay könnyebben ki tud lépni a politikából, Karácsonynak ez egy nagyobb presztízskérdés. A Jobbik viszont annyira túltolta a néppártosodást, hogy teljesen felhígult, ha fel akar állni, ideológiai téren kell erősíteniük. A Momentumot kezdik elválasztani a pártelnöktől, a pártok erőviszonyait pedig, ha át nem is rendezi, bebetonozza a mostani eredmény. Nagy Zsolttal, a Republikon Intézet projektkoordinátorával elemeztük az ellenzéki előválasztás első fordulóját. Interjú.

Hiába a klímacélok, Kína növeli a szénimportját az országban tapasztalható áramkimaradások miatt
Hiába a klímacélok, Kína növeli a szénimportját az országban tapasztalható áramkimaradások miatt

Elszálló szénárak, erőteljes klímacélok és a kialakuló szénhiány miatt már a gazdaság 44 százalékát érinthetik a kínai áramkimaradások, melyek már az éves GDP-növekedést is visszavetik. Közben az emberek a leálló gyárak mellett kikapcsolt közlekedési lámpákkal és leálló mobilhálózattal szembesülnek, de a szolgáltatók azt ígérik, bővítik a beszerzést és megoldják a problémákat a fűtési szezonra.

1 2 3