Vasárnap zárul a Házasság hete: az elmúlt napokban jobbnál jobb előadások és beszélgetések hangzottak el a házasságról. Arról, hogy miként lehetne az másabb, jobb. Olyan jó lenne megérteni, hogy a megváltozott jó és őszinte hozzáállás tud csak kedvező folyamatokat elindítani, és tudja a körülményeket is kedvező irányba változtatni.

Egy sáfár nem élhet vissza a megbízatásával, a rábízott javakat nem kezelheti sajátjaként, nem vehet el belőle, és köteles azt mint „jó gazda” gyarapítani, hogy amikor eljön a számonkérés napja, makulátlan, tiszta legyen a könyvelés, és mindent rendben találjon a gazda.

Olyan szomorú látni, hogy a történelmi egyházak gyurmák lettek a hatalom kezében, és már nem lámpások. Hadsereges szóhasználattal élve, a nagyok szinte mind „dezertáltak”, letették a fegyvert.

A nagy embereknek nagy az árnyékuk – tartja a mondás, ám ez így van a nagy egóval rendelkező kis, vagy kisebb emberek esetében is. Az ilyen emberek az életükbe építik saját bukásukat. Soha nem az a kérdés, hogy bukni fognak-e, hanem az, mikor.

A „középkáderként” szerzett tapasztalásaimnak hála jöttem rá: minden nyomorúság, „nemszeretem” dolog is tud a javunkra válni, ha abból készek vagyunk, és akarunk tanulni.

A történelmet megváltoztatni nemcsak a nagyok tudják, hanem mi, kisemberek is, mert amíg van jogunk választani, addig van jogunk ellenállni is.

Míg Magyarország miniszterelnökének villogó rendőrautós felvezetés jár, addig a kübeki polgármesternek egy, a kerékpárja vagy az autója előtt 20-30 méterrel loholó kutya, amely hangosan ugatja végig a falut, tűzbehozva a többi kutyát is.

A krízisek mutatják meg az ember és a társadalom igazi arcát: a jellemet és a jellemtelenséget, az együttérzést vagy a képmutatást. Egy ország jövője nem a gazdasági prosperitástól, a nagy nemzeti eszményektől függ, hanem attól, hogy miként áll a jogállamisághoz és a szegényekhez.

„Nem álmodtam ilyen polgármesterségről, és nem ilyen évvégét terveztem” – értetlenkedtem magamban, hisz Pista bácsi már nem az első „ilyen” halottam volt. A szabadságunk nem természetes, hanem ajándék.

Akkor tudniuk kellene, hogy a „keresztény szabadság” nem felhatalmazás bármire, hanem intés arra, hogy van, ami még nekik is tilos, és nincsenek következmények nélküli tettek.