Hiába a kijárási tilalmak, soha annyi szén-dioxid nem volt még a levegőben, mint 2020-ban
Hiába a kijárási tilalmak, soha annyi szén-dioxid nem volt még a levegőben, mint 2020-ban

Az ENSZ adatai alapján csak csepp a tengerben, hogy 2020-ban kevesebbet utaztunk. A tudósok szerint messze vagyunk a klímaváltozás legdrasztikusabb következményeinek elkerülésétől.

Jobboldali lapok is bírálják Orbánt és a lengyel kormányt a vétó miatt
Jobboldali lapok is bírálják Orbánt és a lengyel kormányt a vétó miatt

Európai jobboldali napilapok vezércikkei is bírálják Budapestet és Varsót az EU-büdzsés vétóval való fenyegetés miatt. Azt kérik kormányaiktól: ne engedjenek a magyar-lengyel nyomásnak. Van olyan újság, amely szerint a helyreállítási alapra nem csak ezen két kelet-európai állam jelenthet veszélyt, és van olyan is, amely már a huxitot emlegeti.

A hulladékból nyert energia többet árt, mint használ
A hulladékból nyert energia többet árt, mint használ

Habár a szemét eltűnik, és a lakosságnak hasznára is válik az abból nyert energia, az égetés következtében a károsanyag-kibocsátás jelentősen megnő. Nagy-Britanniában most civilek tiltakoznak a kormányzat hulladékpolitikája ellen, de Magyarország is növeli a szemétégetésből nyert energia arányát.

Koronavírus ellen beoltott nézők előtt rendeznék a tokiói olimpiát
Koronavírus ellen beoltott nézők előtt rendeznék a tokiói olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a szervezet rengeteg energiát fektet majd abba, hogy a Tokióba érkező szurkolók oltottak legyenek, de biztos benne, hogy 2021-ben nézők előtt rendezik majd az olimpiát.

Az újrahasznosítás messze nem a legjobb, amit a környezetért tehetünk
Az újrahasznosítás messze nem a legjobb, amit a környezetért tehetünk

Habár a cégek örömmel reklámozzák magukat az általuk egyre nagyobb mennyiségben újrahasznosított termékeikkel, a Földnek akkor tennénk igazán jót, ha az újrahasznosításra sokkal kisebb szükség lenne – vagyis kevesebbet fogyasztanánk. Az elektronikai hulladékkal ráadásul a legkiszolgáltatottabbak kerülnek még rosszabb helyzetbe.

Galavits Patrik
Sokkal többet érdemel ez a válogatott az értelmetlen orbánozásnál

Aki a magyar labdarúgó-válogatott győzelmekor is csak Orbán Viktorra tud gondolni, önkéntelenül magasztalja fel a miniszterelnököt, az ő sikerének beállítva az Eb-kijutást. Pedig Marco Rossi csapata éppen azt bizonyítja, hogy nem a NER-nek köszönhetően, hanem attól függetlenül lett karakteres és szerethető.

Ennyire üresen Budapestet sosem láttuk még
Ennyire üresen Budapestet sosem láttuk még

Szerda este nyolctól a miniszterelnök hétfői bejelentése alapján életbe lépett a kijárási tilalom. Az Azonnali szerkesztősége végigfotózta, hogyan ürültek ki Budapest utcái. Kihalt aluljárók, üres terek, posztapokaliptikus látvány a bulinegyedben. Fotóriport.

Orbán: Kötelező maszkhordás jön a közterelüteken, belátható távolságban a vakcina
Orbán: Kötelező maszkhordás jön a közterelüteken, belátható távolságban a vakcina

Szerdától a közterületeken is kötelező lesz maszkot hordani, a gyerekekkel meg kell értetni, hogy sok múlik rajtuk, decemberben pedig már érkezhet is vakcina. Erről beszélt Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában, amelyben azt is elmondta, továbbra is Ausztria a „mi laboratóriumunk".

Kijárási tilalom: mi változik tavaszhoz képest?
Kijárási tilalom: mi változik tavaszhoz képest?

Orbán Viktor hétfőn délelőtt az eddigi legszigorúbb járványügyi intézkedések lehetséges bevezetéséről beszélt. Ismét bezárnak az éttermek, kiürülnek a kollégiumok és visszajön a távoktatás is. A legtöbb intézkedés nem ismeretlen, az este nyolctól kezdődő kijárási tilalom azonban az elvileg engedélyezett tevékenységek végzését is alaposan megnehezíti.

Markus Söder szerint Donald Trump az erő sötét oldala volt
Markus Söder szerint Donald Trump az erő sötét oldala volt

De Joe Bidennel az amerikaiak visszatérnek a világosra. A bajor miniszterelnök szerint Németország is vonhat le tanulságot az amerikai elnökválasztásból.

1 2 3 4 5