„Európa válsága”, „nemek válsága”, „identitás válsága”. Aki csak és mindig válságot mond, az tehetetlen, de legalábbis kevéssé képes megújulni – és ezt valahol tudja is magáról.

A Fidesz nem csak városokat, kerületeket és erőforrásokat vesztett október 13-án, hanem csukott szájakat is. A helyben éveken át csuklóztatott információgazdák majd most elkezdenek szivárogni.

Felhívom a figyelmet a címben a feltételes módra. Akár, esélyes, lehet, de nem biztos. Az azért nem véletlen, hogy Tarlós az eleve orbántalanított kampányát most borkaitalanítani is igyekszik.

Ha az egy jelölt az eggyel szemben konstrukciója sem jön be, akkor október 14-e azzal fog kezdődni, hogy „Orbán 2030-ig tényleg marad”. A tét az ellenzékiség léte.

Mi értelme a pártmentes önkormányzatoknak? Hát az, hogy az ellenzéki pártok elutasítsák az ötletet, Vona Gábor pedig eljátszhassa az antielitistát.

Sokak érzése az, hogy a politikusaik vagy pártjuk politikusai csak akkor jönnek vidékre, ha kérnek.

Karácsony az utolsó napokra felpörgette a kampányt, amit teljesen MSZP-telenített. A szavazók egy jelentős része nem az MSZP-P-re, hanem Karácsony Gergelyre szavazott. A DK szavazói pedig nem követték a vezér iránymutatását.

A liberális/balközép oldalon a pártnak helye nincs, az antiliberális teret uralja a Fidesz, és megérkezett oda a 2006–2013 közötti Jobbik is a Mi Hazánk képében. Innen szép felállni.

Médiaszemélyiségnek lenni, akinek van politikai véleménye, messze nem elég a győzelemre. Egy előválasztásos beszállásra viszont igen. Az biztos, hogy Kálmán Olga a balos magszavazóknak „kedves”, de Karácsony is az volt.

Mi van, ha a Fidesz kezdettől fogva nem a Néppártból való távozásra játszott, hanem a Néppárt jobbra tolására és átvételére? De nem jött be, marad nekik a status quo Néppártja.