Kismartontól Gyimesbükkig, Árvától Pancsováig, a Scootertől a Slayerig, az Ismerős Arcoktól a Honeybeastig, Nyirőtől Spiróig, Reményik Sándortól Závada Péterig, az öreg Jászi Oszkártól a fiatal Szekfű Gyuláig, az Újpesttől...csak az Újpestig.
A vasárnapi franciaországi parlamenti választásokkal kiteljesedett az a politikai átalakulás, amely Emmanuel Macron 2017-es villámgyors népszerűvé válásával és elnökké választásával kezdődött. A politikai élet három pólusúvá vált, egy hét múlva pedig kiderül az is, hogy Magyarországhoz hasonlóan – bár gyökeresen más hatalmi és jogállami körülmények közt – létrejön-e a centrális erőtér.
Bár a kis kaukázusi állam katonailag és gazdaságilag is erősen függ Moszkvától, a Szovjetunió felbomlása óta töretlen orosz-örmény barátságon egyre több a repedés.
Moszkva úgy válaszolhat az uniós olajszankciókra, hogy más vevőket keres, vagy csökkenti a kitermelést a világpiaci árak emelése érdekében.
Az Egyesült Államok könnyen úgy járhat az Ukrajnába küldött fegyverekkel, mint Afganisztánban – figyelmeztet a Financial Timesnak küldött olvasói levelében a Világbank volt magyar munkatársa.
Amikor egyszer majd megkérdezik unokáink, hogyan inflálta szénné kéz a kézben a jogállamot a hatalom és ellenzéke, elég lesz azt a rövid felvételt megmutatni nekik, ahogy Kövér László és Gyurcsány Ferenc közösen lehúzzák a parlament méltóságát a WC-n.
Egy hónap telt el a választások óta, s az ellenzéki politika homlokterében még véletlenül sem az irgalmatlan vereség tanulságainak levonása, hanem egy elvont, legfeljebb szimbolikus jelentőségű kérdés áll – de a pártelitek nagy része még ebben is megdöbbentően következetlen és arcátlanul kétszínű.
Janez Janša az elmúlt két hónapban szinte mindent arra tett fel, hogy ország-világ előtt bizonyítsa: illiberális politikai vonzalmai ellenére a „jó emberek” táborába tartozik, aki a nyugati közvélemény által morálisan helyesnek tartott út rendíthetetlen követője. Csakhogy kormányt nem a világ, hanem az ország választ. A jobboldali populista Orbán Viktor, és a balliberális populista (igen, bizony, ilyen is létezik) Robert Golob tisztában volt ezzel, és győztek is.
Hétszáztizennégyezer-százötvennégy magyar, akik már négy éve is valami mást szerettek volna ahelyett, ami van. Nem hiszem, hogy sokan vannak köztünk, akiket ez a ciklus az ellenkezőjéről győzött volna meg. Nem mi változtunk. Hanem ti. Nem mi hagytunk cserben benneteket. Hanem ti minket. És ezért érdemeltétek pontosan azt, amit kaptatok. Illetve igazából még annyit sem.
A hintapolitika békeidőben egyáltalán nem ördögtől való eszköz. Egy kis ország akkor cselekszik bölcsen, ha szükségszerű gazdasági, geopolitikai függéseit igyekszik lazítani, ezek közül néhányat akár más irányú függőségekkel részlegesen helyettesíteni. Csakhogy nem békeidőben vagyunk.
A politika által foglyul ejtett történelmi emlékezetünkben nem mindig emlékszünk meg azokról, akik fontos szerepet töltöttek be egy esemény kapcsán. 1848 és az 1867-es kiegyezés kapcsán pedig egy megkerülhetetlen szereplő Nyáry Pál, akiről vélhetően idén is csak szülőfalujában fognak megemlékezni.
Ennek a cikknek a tartalma kiskorúakra káros lehet, csak akkor olvass tovább, ha elmúltál 18 éves.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.