Te mit szólnál hozzá, ha a megállítana a rendőr, és nem csak a jogsidat kérné el, hanem a mobilodat is?
Te mit szólnál hozzá, ha a megállítana a rendőr, és nem csak a jogsidat kérné el, hanem a mobilodat is?

Mostantól nem úszhatják meg Spanyolországban azok, akik az út helyett inkább a képernyőre figyeltek. Itthon is jó lenne ezt bevezetni? Szavazz!

Német kémfőnök: bármikor lesújthatnak a dzsihadisták Németországra
Német kémfőnök: bármikor lesújthatnak a dzsihadisták Németországra

Thomas Haldenwang szerint az Iszlám Állam harcosai a velük szemben elért katonai sikerek ellenére is súlyos kihívást jelentenek.

Nem jelent meg Porosenko kihívója a saját maga által kezdeményezett vitán
Nem jelent meg Porosenko kihívója a saját maga által kezdeményezett vitán

Az ukrán elnök azért elment, és beszédet is tartott több ezer ember előtt a Dinamo Kijev stadionjában.

Elvérezhet a brit Munkáspárt, ha nem áll ki egy második brexit-referendum mellett
Elvérezhet a brit Munkáspárt, ha nem áll ki egy második brexit-referendum mellett

Európa-párti fiatalok millióinak támogatását veszíthetik el, figyelmeztet a párt EP-delegációjának vezetője.

Az Iszlám Állam erkölcsrendőrségének tagja volt a brit állampolgárságát vesztett dzsihadista tini
Az Iszlám Állam erkölcsrendőrségének tagja volt a brit állampolgárságát vesztett dzsihadista tini

Kalasnyikovval az oldalán felügyelte a rendet, állítják szíriai szemtanúk.

Megakadályoznák a Wikileaks-vezér kiadatását a brit munkáspártiak
Megakadályoznák a Wikileaks-vezér kiadatását a brit munkáspártiak

Úgy vélik, hogy Julian Assange emberi jogai sérülhetnek az Egyesült Államokban.

Mégis hatályba léphet a szlovák himnusztörvény? A nacionalisták felülírnák az elnöki vétót
Mégis hatályba léphet a szlovák himnusztörvény? A nacionalisták felülírnák az elnöki vétót

Ján Slota egykori pártja, az SNS, azzal védekezik, hogy az általuk benyújtott módosítás valójában nem is tiltja be más államok nemzeti jelképeit.

Rammstein-klipet osztott meg, pornó népszerűsítésével vádolják
Rammstein-klipet osztott meg, pornó népszerűsítésével vádolják

Legrosszabb esetben akár négy év börtönt is kaphat a fehérorosz férfi.

Újabb amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek nyáron Romániába
Újabb amerikai rakétavédelmi rendszert telepítenek nyáron Romániába

A THAAD kódnéven futó fegyverrendszer a deveselui NATO-bázis feladatait fogja átvenni rövid időre.

Mi folyik már megint Líbiában?
Mi folyik már megint Líbiában?

Az Líbia nagy részét uraló, de a nemzetközi közösség által vezetőként el nem ismert Halifa Haftár offenzívát indított. A mostani összecsapások csak felerősítik a káoszt, vagy ez már a rendteremtés kezdete? Kik harcolnak egyáltalán? Lehetséges, hogy Líbia ügyében egy platformra kerül Amerika és Oroszország? Újabb migrációs válság jöhet, ha elhúzódik az offenzíva? Elmagyarázzuk!

1 2 3