Migration Aid: Az ukrán menekültválság most fog csak igazán kibontakozni

2022.06.19. 17:05

Az ukrajnai orosz háború újabb menekülthullámot indított el a világban, amely természetesen Európát érinti elsősorban, azon belül is leginkább Magyarországot. A menekültkérdés hosszú ideig volt központi téma a közéletben, ám úgy tűnik, hogy a korábbi nagyon éles hangok mintha mérséklődtek volna. De vajon mennyire törődik a társadalom, kormány és a civil szervezetek a menekültekkel? Siewert Andrással, a Migration Aid vezetőjével beszélgettünk a Helyzetben.

A Migration Aid Madridi utcai menekültszállásán annak ellenére tűnnek jókedvűnek az udvaron játszó gyerekek, hogy otthonuktól messze, háború és egyéb válságok elől menekülve kell egymással játszaniuk. A gyerekek persze már csak ilyenek, de a szüleik is úgy tűnik, hogy sztoikus egykedvűséggel viselik a helyzetet. Szüleik alatt persze ebben az esetben főleg az ukrán anyákat kell érteni. 

Siewert András a Migration Aid vezetője épp a központ körüli teendőket végzi, amikor megérkezem, és annak kapcsán, hogy hol vannak a férfiak, azt mondja:

„Ennek a menekültválságnak az egyik sajátossága, hogy mostanra már 90%-ban nők és gyerekek érkeznek Ukrajnából. A férfiak ugyanis vagy a sorozásukra várnak, vagy már a fronton vannak.”

Az épületben önkéntesek segítenek, ahol rögtön egy volt kollégámmal is összefutok. Azt mondja, hogy 4 órát aludt, mert az éjszakai műszakból át kellett vennie a reggelit is, ami 8-kor kezdődött. Persze nem csak ukránok vannak a szálláson, hanem más nációk tagjai is, akik egymással beszélgetnek, gyerekeik pedig együtt játszanak. Fehérek, színes bőrűek, ázsiaiak egyaránt.

Andrással aztán egy szobában beszélgetek, de nehezen engedik el a teendői. Amikor általánosságban kérdezem a háborúról, illetve annak lehetséges kimeneteléről, úgy fogalmaz, hogy

„sajnos, ha a háború holnap véget érne, akkor sem lenne vége a menekültválság egyhamar, hiszen településeket és sok ezer lakóházat romboltak le, amiket hosszú-hosszú időbe telhet majd újra felépíteni.”

Szerinte a válság legnagyobb problémája a befogadó országok részéről jelen pillanatban a lakhatási problémák megoldatlansága, ami annál is nehezebb ügy, hiszen az ingatlanok árai nagyon magasak,

akik pedig befogadnak menekülteket, nyilvánvalóan nem tudják őket huzamosabb ideig vendégül látni.

Hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldásában mennyit segít a kormány és az állami szervek, Siewert azt mondja, hogy az állam leginkább a nagy egyházi karitatív szervezeteken keresztül segít, ám ők nincsenek közvetlen kapcsolatban.

„Operatív szempontból semmiféle egyeztetés nincs a kormány és a Migration Aid között, ami olyan szempontból probléma, mert hiányolja a karitatív szervezetek közötti összehangolt együttműködést.”

Ezzel együtt úgy gondolja, hogy a korábbi kormányzati sorosozás dacára a kormány zavartalanul hagyja a szervezet működését. Mi több, György István államtitkár márciusban azt mondta a 444-nek, hogy hálásak a Migration Aid mostani tevékenységéért, és senkit sem akarnak igazságtalanul megbélyegezni.

De, hogy a kormány inkább segíti, vagy nehezíti a menekülteket, történt-e változás a migrációs politika kapcsán, hogyan tud a Migration Aid megbízni a kormányban a Black Cube-botrány óta, kísérte-e titkosszolgálati mozgás a menekülteket és mik az orosz-ukrán háború legsúlyosabb problémái, arról az Azonnali legújabb podcast-adásában beszélgettünk.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.