A legpozitívabb az volt, hogy végig kitartott mellettünk a közönség

2022.03.05. 13:55

Csak eddig, a 2022-es évben összesen 11 előadás hiúsult meg a Szegedi Nemzeti Színházban betegség miatt, amely gyakorlatilag a színház teljes repertoárját érinti. Ez, illetve a koronavírus-járvány kitörése pedig lényegében egy teljesen új, szinte rögtönzött színházi metódusba kényszerítette a teátrumokat. De hogyan élheti túl ezt a helyzetet egy ekkora intézmény? Itt a Helyzet legújabb része!

Tavaly júliusban rekordszámú bemutatót jelentett be a közönségnek 2021/22-es évadjával a Szegedi Nemzeti Színház. A teátrum első premierje a Leonce és Léna volt január 14-én, méghozzá a főigazgató, Barnák László rendezésében, amit a kortárs magyar költészet és könnyűzene két meghatározó alakja, Závada Péter és Subicz Gábor hangolt újra.

A színház élete azonban, mint természetesen minden más területé, az utóbbi két évben rendkívül nehéz volt a koronavírus-járvány miatt, aminek túlélésére különböző megoldásokkal és rögtönzött ötletekkel tettek kísérletet – sikerrel.

Czene Zoltán, a Szegedi Nemzeti Színház rendezőasszisztense hosszú évek óta része a színház életének, aki tulajdonképpen a színház teljes működésére rálát. Elmondása szerint a két évvel ezelőtti lezárások híre éppen egy főpróba közepén érte a társulatot, aminek hallatán

„gyakorlatilag egymás vállára borulva, szó szerint sírtunk a hírtől.”

A kezdeti kivárások után persze nem tudtak ők sem nyugodni, így próbálkoztak korábban felvett előadások interneten történő újravetítésével, de volt olyan, hogy hangjátékokat rendeztek olyan előadásokból, amelyek monodrámák vagy kétszereplős darabok.

„A színház azonban egy élő dolog, amit lehet nézni online és hallgatni is lehet, de soha nem lesz ugyanolyan, mint a nézőtérről vagy a színpadról.”

A színház helyzete pedig most sem könnyű, hiszen az év első hónapjában eddig összesen 11 előadás hiúsult meg betegség miatt,

többek között a Szegedi Kortárs Balett táncjátékai, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának előadásában látható 1984, a 39 lépcsőfok, a Bohémélet, illetve az Időfutár is.

Ennek dacára Czene Zoltán úgy látja, hogy a közönség nagyon erős és kitart a színház mellett, olyannyira, hogy a bérletes látogatók közül sokan generációról generációra adják a bérleteiket, és mindig látja egy-egy széken a különböző családokat. 

„Az elmúlt időszak legnagyobb pozitívuma, hogy nem pártoltak el tőlünk a nézők”

– fogalmazott, s ahogy az interjú során elmondta, több előadásra tulajdonképpen lehetetlen bejutni, így például a jelenlegi két „zászlóshajóra”, amely a Padlás, illetve az 1984.

Czene egyébként az 1984 rendezőasszisztense is, amely előadás azért különleges, mert Orwell örökösei Magyarországon első alkalommal a Szegedi Nemzeti Színháznak engedélyezték Horgas Ádám adaptációjának színpadra állítását.

Arról, hogy milyen szempontok alapján állt össze az új évad programja, milyen a színházi lét, hogyan zajlanak az előkészületek egy új darabnál, hogyan lehet színre vinni egy social sci-fi-t, arról hosszabban beszélgettünk a Helyzetben a Szegedi Nemzeti Színház rendezőasszisztensével, méghozzá a napfény városának teátrumában.

NYITÓKÉP: Ágoston Dániel / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.