Orbán Viktor nem gondolhatja, hogy lemosná Márki-Zay Pétert egy vitában – Virág Andrea az Azonnalinak!

2021.12.27. 08:05

A Republikon Intézet friss felmérése szerint az év végére – bár év közben voltak jelentősebb mozgások – nagyjából pont arra a szintre állt be a kormányoldal és az ellenzék támogatása, mint ahogy kezdtük 2021-et. Mit mond ez a magyar politikáról idén? Virág Andreát, a Republikon Intézet stratégiai igazgatóját kérdeztük.

Éppen az év utolsó podcastjának felvétele előtt nyilatkozta azt Márki-Zay Péter, hogy „belső, fideszes árulók” lehetnek az ellenzék soraiban – legalábbis aki a romló közvélemény-kutatási adatok miatt esetleg az ő lecserélésében gondolkodik, az az ellenzék kormányfő-jelöltje szerint csak ilyen lehet.

A felmérések – mint legfrissebben a Republikon Intézeté – valóban azt mutatják, hogy bár az őszi előválasztások idején mérhető előnyt is tudott szerezni az ellenzéki oldal a Fidesszel szemben, ez az év végére gyakorlatilag eltűnt.

A Republikon  stratégiai igazgatója, Virág Andrea szerint részben nem is nagyon lehetett más várni: amíg az előválasztással az ellenzék hatásosan vonta magára a figyelmet, arra kényszerítve a kormányoldalt, hogy a neki diktált politikai napirendre reagáljon, év végére visszaállt a régi „rend”.

Nemcsak a Fidesz kezdte el ismét meghatározni a kommunikáció fő témáit, de újra felerősödtek az ellenzék belső megosztottságáról, vitáiról szóló hírek is.

Virág szerint ezért különösen óvatosan kellene fogalmaznia Márki-Zay Péternek bármilyen „belső árulóval” kapcsolatban, mert az ellenzéki összefogás tagjai között még mindig csak épül az együttműködés, a hasonló megnyilatkozások nagyon sokat árthatnak a bizalmi viszony kialakulásának.

Ha 2021 decemberében ott tart a felmérések alapján az ellenzék, mint ahol januárban tartott, lehet-e azt mondani, hogy ez egy elvesztegetett év volt az összefogás számára – többek között erre a kérdésre is választ kaphatunk, ha meghallgatjuk a podcastot, de természetesen szóba került Novák Katalin köztársasági elnöki jelölése, az LMBTQ-ellenes népszavazás és egy miniszterelnöki tévévita esélyeinek kérdése is.

NYITÓKÉP: Republikon Intézet

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.