Most kezdünk abban az orwelli világban élni, ahol a nagyvállalatok mondhatják meg, hogy négy láb jó, két láb rossz

2021.10.09. 15:00

A hétfői Facebook-leállás nemcsak azt mutatta meg, hogy mennyire sérülékeny is a világ legnagyobb social media platformja, de azt is, hogy mi mennyire függünk tőle. Megtartható a Facebook uralma? Lesznek-e következményei a hatásának? Vagy jobb lenne államosítani a Facebookot? Podcast!

A Facebook hétfői leállása a vállalat történetének eddigi legnagyobb leállása volt, amely amellett, hogy 7 milliárd dollárral rövidítette meg Mark Zuckerberget, nem is jöhetett volna rosszabbkor számára.

Nemrég ugyanis Frances Haugen, a Facebook egyik korábbi alkalmazottja igencsak kínos dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyekből világosan kiderült, hogy

a Facebookot egyáltalán nem érdekli, hogy milyen társadalmi hatásai, illetve következményei vannak a működésének, és kizárólag a profit az egyedül szem előtt tartott cél. 

A következményei és hatásai azonban nyilvánvalók, az említett dokumentumok alapján pedig az is világossá vált, hogy a cég tisztában van azzal, hogy az Instagram mennyire negatívan hat a kamaszok mentális egészségére, hogy a nagy algoritmusváltással a megosztó és gyűlöletkeltő tartalmak, valamint az álhírek kerültek előtérbe, és lényegében véleménybuborékokba zárta a felhasználókat.

De mit lehet tenni a Facebook-hatás ellen? Továbbra is védhető álláspont, hogy magáncégről van szó?

A Helyzet podcastban ezúttal az Azonnali két munkatársa beszélgetett a jelenségről: Tóth Csaba Tibor és Ágoston Dániel.

Arról, hogy miként próbálják megregulázni a nagy techcégeket – köztük a Facebookot is – a világon, korábban itt írtunk bővebben. Míg arról, hogy miként lobbiznak Brüsszelben, itt mutattuk be részletesen.

NYITÓKÉP: Andrei Lacatus / Creative Commons

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek