Sokan kollaborálnak ezzel a hatalommal, és én vagyok az egyetlen fasz, aki névvel teszi

2021.08.13. 18:05

Erdélyi Zsolt „Superman” reklámszakember, az Est FM és a Tilos Rádió alapításánál is bábáskodott. Egyike volt azoknak, akik a negyven éve indult amerikai MTV magyar kiadásának indulásakor műsorvezetőként bukkantak fel a csatorna képernyőjén. Az új Helyzetben Erdélyit a videóklipek lényegéről, az amerikai hadsereg marketingjéről és az Index-botrányban betöltött szerepéről kérdeztük. Podcast!

1981. augusztus 1-én indult el az amerikai MTV, amely örökre megváltoztatta a popkultúrát, a zeneipart és a mozgóképgyártást. Erdélyi Zsolt a magyar MTV születésénél is jelen volt, de reklámszakemberként végignézte azt is, hogyan alakítja át a videóklipek születése a média nagy részét, illetve azt is látta, hogyan lett a csatorna ennyire sikeres.

„Az MTV tökéletesen tisztán vitte azt a vad autonómiát, amit szomjazott az a generáció, és kőkeményen, az orránál fogva vezette a világot”

– mondja.

Ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik, de a magyar MTV Swung című műsorát az anno SZDSZ-nek is dolgozó Erdélyi és a mára fideszes ikonná vált Kovács Ákos közösen vezették.

„Nekem volt alkalmam Kovács Ákos mellett ülni. Hogy is mondjam, árnyalt a viszonyunk. Négyszemközt kiváló, de nyilvánosan egy szereppé válik. Azt kérdeztem tőle az MTV alapítója kapcsán, hogy te látod magad előtt ezt a faszit, ahogy szivarral a szájában ül Vietnámban és napalmtámadást rendel el? Azt mondta, hogy látom.”

A világ legismertebb zenecsatornájának története, hatása és fontossága mellett Erdélyi Zsolttal a munkája hátteréről is beszélgettünk, hiszen esetében nehezen lehet elvonatkoztatni az Index-botránytól, amelyben Gerényi Gábor, az Azonnali kisebbségi tulajdonosa mellett az ő neve is felmerült.

Erdélyi a botrányra egy év után visszatekintve úgy fogalmazott, hogy szerinte erős hangulatkeltés volt ebben a helyzetben, amelyből végeredményben mindenki jól jött ki – ő maga pedig nem hiszi, hogy bárki komolyan gondolná, hogy a demokrácia leépítésére tett volna bármilyen kísérletet.

„Háromszáz olyan embert ismerek, aki valóban kollaborál ezzel a hatalommal, és én vagyok az egyetlen olyan fasz közülük, aki ezt névvel teszi, mert világ életemben mindent névvel tettem”

– jegyzi meg a podcastban Erdélyi, szintén az Index-botrány kapcsán.

Arról, hogy mindezt hogyan élte meg, és hogyan értékeli a szerepét a botrányban, Erdélyi azt mondja:

„Azt egy kicsit nehéz elviselni lelkileg, hogy egy olyan ember uszítja rám a fizetett demokrata trolljait, hogy engem lenácizzanak (ami egy teljes hülyeség), akivel együtt rúgtam be, akivel egy asztalnál dolgoztam, akivel együtt csináltam választási kampányt, és aki elszívta a füvemet. Ez némileg megrendít.”

Erről, és számos más kérdésről beszélgettünk bővebben a Helyzet legújabb podcastjában.

A hangos kabócákért a hallgatóktól előre is elnézést kérünk.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek