Járványhelyzetben derül ki, mennyire ránk van utalva a hatalom

2020.04.02. 17:14

A karanténok és a kijárási korlátozások szigorú és önkéntes betartása nélkül ugyanis káosz lenne. De hogyan vészelhetjük át ép lélekkel a következő heteket, és miben reménykednek a bevételeiktől eleső vállalkozók? Podcast!

Nem a „nemzetkarakter”, sokkal inkább az egyéni érdekeink figyelembe vétele miatt tartunk be életünkben sok szigorú szabályt. Ez pedig igaz a kijárási korlátozásokra is – ezzel magyarázza Fekete Balázs jogszociológus a Helyzetben,

 

miért tudtuk szinte egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltoztatni a szokásainkat a koronavírus-járvány miatt.

 

A változások azonban ezzel együtt mindenkit megviselnek. Villányi Gergő pszichológust ezért arról kérdeztük, hogyan lehet megmenteni a kényszerű összezártság miatt néha óhatatlanul megromló kapcsolatainkat.

 

Az adás első felében pedig riportot hallhattok vidéki vállalkozókkal és vendéglátósokkal, akik arról beszélnek, hogyan próbálják átvészelni az elkövetkező heteket, valamint megszólalnak olyanok is, akiknek mit sem változott az életük a kijárási korlátozások miatt sőt, van, aki pozitívan élte meg az utóbbi heteket.

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.