Tordai Bence
Karácsony Gergely nem akar többé a Párbeszéd elnöke lenni
Karácsony Gergely nem akar többé a Párbeszéd elnöke lenni

Megvan az első kvázi pártelnöki lemondás a választási kudarc után.

54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék
54 helyett 18: saját Excel-táblája mutatja meg, mennyire túlbecsülte magát az ellenzék

Az Azonnali birtokába jutott egy az ellenzéki összefogás kampányában használt táblázat, ami alapján az ellenzék 30 biztosan megnyerhető egyéni választókörzettel számolt magának, de emellé még „kötelezően megnyerendőnek” minősített további 24 körzetet, ráadásul az érdemi fideszes többséggel bíró választókörzetek közül is többet be akartak húzni. Az Azonnali saját – a változatosság kedvéért szintén táblázatba rendezett – számításai jól mutatják, a valósághoz képest még a megnyert körzetekben is hogyan apadt le az ellenzék korábbi előnye és hogyan billent simán hátrányba még ott is, ahol nyerni szerettek volna; valamint hogyan vált akár kétszámjegyű Fidesz-előnnyé az ellenzék által „csatatérként” azonosított körzetekben. Mi mehetett ennyire félre az ellenzék számára? Elemzés.

Egy délelőttre mintha összeállt volna az ellenzéki Power Rangers
Egy délelőttre mintha összeállt volna az ellenzéki Power Rangers

Utcafórumot tartott az egykori Moszkva, mai nevén Széll Kálmán téren az ellenzéki együttműködés, amire már csak azért is érdemes volt elnézni, hogy az ember legalább egy miniszterelnök-jelöltet lásson élőben. A délelőtt 11-re szervezett rendezvényen beszédet mondott többek között Tordi Bence, Hajnal Miklós és Csárdi Antal képviselőjelöltek, Donáth Anna, a Momentum elnöke és Lukácsi Katalin, aki jelenleg Márki-Zay egyháziügyi kabinetfőnöke.

Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!
Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!

Három javaslattal élt az MSZP, a Párbeszéd és az LMP az előválasztás második fordulója kapcsán, melyet még nem biztos, hogy megrendeznek. Ebben többek között olyat javasolnak, amit néhány napja a lebonyolító aHang kampányigazgatója már kész tényként közölt.

Bizakodó karácsonyisták, energikus Gyurcsány – így néz ki az előválasztás Budapesten
Bizakodó karácsonyisták, energikus Gyurcsány – így néz ki az előválasztás Budapesten

A Moszkva tértől a 16. kerületi jártuk be a várost a keddi, rekord részvételű előválasztási napon. Molnár Zsolttól kezdve Gyurcsány Ferencig sok mindenkibe belefutottunk, a vélemények azonban megoszlanak. Fotókkal mutatjuk, mi történt aznap az előválasztások díszletei között!

Ellenzék: Nem kampányfogás, hogy az előválasztás előtt támadjuk meg a tavaly elfogadott klímatörvényt
Ellenzék: Nem kampányfogás, hogy az előválasztás előtt támadjuk meg a tavaly elfogadott klímatörvényt

Schmuck Erzsébet LMP-társelnök szerint ennyi erővel a fiatalok is csak bohóckodnak, amikor klímatüntetést szerveznek, és az ellenzék amúgy is évek óta próbálkozik azzal, hogy a kormány komolyan vegye a klímaveszélyt. Az ellenzék szerint a tavaly elfogadott klímatörvénnyel ez nem történt meg, így most, több mint egy évvel később támadják azt meg az Alkotmánybíróság előtt – miközben ők is azt valószínűsítik, hogy mire az AB ebben döntene, kormányra kerülve már nélkülük is el tudnak fogadni egy szerintük normális klímatörvényt.

Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?
Ki lesz a Momentum új elnökségi tagja a lemondott Körömi Attila helyett?

Az Azonnali információi szerint négyen is indulnak a posztért: Berg Dániel, Szemző Áron, Szigeti Flóra és Ilyés Márton. Közülük Ilyés Márton erősítette meg az Azonnalinak az indulását, mesélve a terveiről is – a többiek szerint a Momentum sajtóosztályától kell megérdeklődni, hogy ők mivel nyernék meg maguknak a küldöttek szavazatát. Igaz, a Momentum inkább annak örülne, ha nem a belső ügyeikkel foglalkoznánk.

Tordai Bence: A Jobbik nem tudta kikerülni a Fidesz csapdáját a pedofiltörvény kapcsán
Tordai Bence: A Jobbik nem tudta kikerülni a Fidesz csapdáját a pedofiltörvény kapcsán

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint nem szerencsés, hogy a Jobbik belesétált ebbe a csapdába, de a velük való együttműködést ez nem fogja befolyásolni. Gyorsinterjú.

Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam
Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam

A nagyrészt Budapest második kerületét felölelő egyéni választókörzet ellenzéki előválasztásán Berg Dániel, momentumos jelölt váratlanul visszalépett Tordai Bence, a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje javára. Ezzel viszont a polgári ellenzéki szavazóknak baloldali jelöltek közül kell majd választaniuk. Miért dobta be a törölközőt Berg? Akar-e listáról még a parlamentbe jutni? És mit vár el cserébe Tordai Bencétől?

Előválasztás a II. kerületben: Kálmán Olga vezet, Tordai és Berg lemaradóban
Előválasztás a II. kerületben: Kálmán Olga vezet, Tordai és Berg lemaradóban

A II. kerületi előválasztás erős kampányt ígér: négy jelölt is elindul az ellenzéki koordináció hiányában 2014-ben és 2018-ban is a Varga Mihály által nyert körzetért.

1 2 3