Szergej Lavrov
Nem készült közös fotó a G20-ak csúcstalálkozóján, mert többen nem akartak együtt szerepelni az orosz külügyminiszterrel
Nem készült közös fotó a G20-ak csúcstalálkozóján, mert többen nem akartak együtt szerepelni az orosz külügyminiszterrel

Kiváló hangulatú találkozón tartanak Balin, ahol azért jöttek elvileg össze, hogy megoldják a világ problémáit.

Szijjártó Péter most azt mondja, el sem gondolkodott rajta, hogy visszaadja az orosz Barátságért kitüntetést
Szijjártó Péter most azt mondja, el sem gondolkodott rajta, hogy visszaadja az orosz Barátságért kitüntetést

A külügyminiszter új magyarázattal állt elő, miért nincs semmi gond a kitüntetéssel, de nem maradt el a gyurcsányozás sem.

Egy „Kreml-bennfentes” szerint Putyin kiakadt, és Lavrovon vezette le a feszültséget
Egy „Kreml-bennfentes” szerint Putyin kiakadt, és Lavrovon vezette le a feszültséget

Állítólag obszcén kijelentést tett a kínai elnökre és Lavrovra is.

Szerbia bajban, Magyarország léphet közbe
Szerbia bajban, Magyarország léphet közbe

Vučić erről beszélt egy interjúban.

Egymásnak adja a kilincset a Nyugat és a Kelet Szerbiában
Egymásnak adja a kilincset a Nyugat és a Kelet Szerbiában

Vučić a hét elején a szerb-orosz együttműködések fellendítéséről tárgyalhat Lavrovval, pénteken viszont már az orosz agresszió elleni közös fellépésről egyeztethet a német kancellárral.

Az orosz külügy szerint izraeli zsoldosok segítik a „neonáci ukránokat”
Az orosz külügy szerint izraeli zsoldosok segítik a „neonáci ukránokat”

Emellett az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova azzal is megvádolta az izraelieket, hogy évekig nem foglalkoztak azzal, hogy – szerintük – Ukrajna neonáci állammá válik.

Nem léphetnek be Oroszországba a „barátságtalan" országok állampolgárai, köztük a magyarok sem
Nem léphetnek be Oroszországba a „barátságtalan" országok állampolgárai, köztük a magyarok sem

A hétfőn bejelentett döntés majdnem egész Európára vonatkozik.

Oroszország megtiltotta a Deutsche Wellének, hogy sugározzon a területén
Oroszország megtiltotta a Deutsche Wellének, hogy sugározzon a területén

Oroszország így reagált arra, hogy Németország a Kreml-közeli Russian Today német nyelvű részével tett így.

Biden még Trumpnál is előzékenyebb volt Putyinnal a genfi csúcson
Biden még Trumpnál is előzékenyebb volt Putyinnal a genfi csúcson

A Putyint évekig kritizáló amerikai liberális médiában most csak halkan zümmög a méltatlankodás, a republikánus ellenzék azonban lecsapott. A hirtelen bideni fordulat mögött elsősorban Jake Sullivant, az elnök régi segítőjét kell sejtenünk, aki immár nem szeretne visszatérni a klasszikus neoliberális külpolitikához, úgy, mint például Blinken külügyminiszter. Csakhogy ennek ára lehet, nem is kicsi.

1 2